Keresztény misztikus

(Elképzelt beszélgetés egy spirituális tanitóval.) Tanár úr, a hívők gyülekezetét rendszeresen hívják Krisztus testének. Ebből az tűnik ki, hogy a gyülekezethez tartozás, amelynek van egy vezetője, elengedhetetlen az Isten felé vezető úton. Ugyanakkor az eggyé válás misztikus útja már olyannak tűnik, ahol csak én vagyok és Isten. Hol illeszkedik egymáshoz ez a két út? Ősrégi, de ma is élő kérdés, hogy miként fér meg egymás mellett a közösséghez kötött hit és az Istennel való személyes találkozás. Első pillantásra valóban úgy tűnhet, mintha a Krisztus teste képe és az eggyé válás magányos útja egymást kizáró irányok lennének. Mélyebbre nézve azonban inkább két egymást átható dimenzióról beszélhetünk. A gyülekezet mint Krisztus teste nem pusztán szervezeti kategória. Pál apostol számára ez ontológiai állítás, amely szerint Krisztus nem elszigetelt egyénként él tovább a világban, hanem egy soktagú valóságként. A közösség ezért nem csupán segédeszköz az Istennel való kapcsolatban, hanem ma...

Kegyelem   A kegyelem az eggyéválás útján a valóság természetes működése. A kegyelem nem hozzáad valamit az emberhez, hanem leveszi azt, ami eltakarja az isteni életet. 👉 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (János 1:17) Megbocsátás A megbocsátás az eggyéválás útján a különállóság feloldódásának természetes következménye, nem pedig alkalomszerű erkölcsi nagylelkűség. Amíg erős az én és a másik megkülönböztetése, addig a sérelem is valóságosnak tűnik. Az isteni egység tapasztalatában azonban nincs kinek és mit megbocsátani, így az adott történet elveszíti súlyát. A megbocsátás ezért egyfajta felszabadulás.  👉 Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. (Máté 9:2) Szentháromság A Szentháromság az átistenülés útján az isteni egység dinamikus teljessége. Az Atya mint forrás, a Fiú mint megnyilvánulás, a Lélek mint áramlás az isteni létezés három tapasztalati arca. Nem olyan fogalmak, amelyeket az embernek elsősorban elméleti ú...

Számos bibliai nevet és kifejezést ismerünk, és legtöbbször történelmi személyként vagy elvont fogalomként tekintünk rájuk. A Jézus Krisztushoz kötött belső átalakulás útján azonban személyes tapasztalattá válnak, és jelentésük, illetve szerepük többé már nem szorul magyarázatra, mert azokat belülről érthetjük meg. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy belső megjelenésük, illetve szerepüktől függően befogadásuk vagy elutasításuk nem elsősorban az akaratunktól függ. A mi feladatunk, hogy álljunk helyt a hétköznapokban, és közben ragaszkodjunk Jézus Krisztus nevéhez. A többit rá kell bízni. Galamb A galamb a Lélek szelíd, tiszta jelenlétének jele az emberben, és egy belülről fakadó természetes változást jelképez. Az eggyéválás során a galamb annak a tudatosságnak a képe, amely képes befogadni az istenit anélkül, hogy birtokolná. A Lélek valójában nem kívülről száll le, hanem felismerhetővé válik ott, ahol az ember megnyílik. A galamb az egység békéjének és egyszerűségéne...

( Elképzelt beszélgetés egy spirituális tanitóval. ) Tanár úr, a keresztény vallás alapja Jézus Krisztus áldozata, amelyet az ember megváltásáért tett. Ugyanakkor létezik az Istennel való eggyé válás útja is, amely már misztikusabb folyamat. Hol ér össze a kettő, és mennyire egészíthetik ki egymást? Kezdjük ott, hogy a keresztény hit középpontjában Jézus Krisztus áldozata áll, az a meggyőződés, hogy halálával és feltámadásával megváltotta az embert, helyreállította az Istennel megszakadt kapcsolatot, és utat nyitott az üdvösség felé. Ez a hit sokak számára elsősorban megnyugvást és biztonságot jelent, megváltott vagyok, Isten elfogad. Ugyanakkor a kereszténységen belül mindig is jelen volt egy mélyebb törekvés is, nem csupán Istenhez tartozni, hanem Istennel belsőleg egyesülni. Ez a két út látszólag különbözik egymástól, valójában azonban ugyanannak a lelki folyamatnak két egymásra épülő szintjéről beszélünk. A megváltás az alap, az Istennel való eggyé válás pedig annak kibontakozása. ...

(Elképzelt beszélgetés egy spirituális tanitóval. ) Tanár úr, már régóta foglalkoztat, hogy miért olyan ritka élmény, amit a mellkasomban megtapasztaltam. Ez a jóleső, édes, sóvárgó érzés Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és addig marad, amíg hívom. Mi lehet ennek az oka? Ez az út teológiai szempontból nagyon közel áll ahhoz, amit a keresztény hagyomány – különösen a keleti egyház – Jézus-imaként ismer. A név ismételt, csendes hívása az egész ember figyelmét mozgósító gyakorlat, értelem, érzelem és test együtt vesz benne részt. A lelki irodalomban régóta ismert, hogy ilyen tartós gyakorlás nyomán megjelenhet egy szívben érzett melegség, édesség vagy vágyakozó béke. Tehát ez az érzés  nem teljesen ismeretlen, és  van valamiféle hagyománya. Korántsem egy új jelenségről beszélünk. Valóban nem egy új dolog. A régi lelki mesterek azonban ezt nem tekintették sem különleges kiválasztottság jelének, sem a hit csúcsának. Inkább úgy fogalmaztak, hogy ez lelki vigasz, egy kísérőjelenség...

Többszörösen megélt különös tapasztalat, hogy ha csendben, magamba fordulva, mozdulatlanul hívom Jézus Krisztust, a már szinte szokásosnak mondható jóleső érzésen túl nem sokkal később a külvilágban zajló események különösebb kérés nélkül megnyugszanak, és a következő néhány napban érezhetően lefékez a valóság. Ha azonban az imához valamilyen cselekvés társul, az utóhatás már sokkal dinamikusabb, és a külső körülmények is cselekvésre ösztönöznek. Ahogy mindenki életében, így az enyémben is szükségszerűen vannak intenzívebb és lassabban csordogáló szakaszok, de ez az élmény mindezekkel együttvéve jelentkezik. Így számtalan eset után bizton megállapítható, hogy nem mindegy, imáinkban miként fordulunk Istenhez, mert nem csupán a mondanivaló számít, hanem annak módja is. Mi lehet ennek az oka? Ismételten a Szentháromság felé érdemes fordulni, amely pontosan meghatározza az ima és hatásának útját: ember -> Jézus Krisztus -> Teremtő Isten -> Szentlélek -> ember. Ugyan...

A középkorú nő arca még órákkal a megalázó számonkérés után is fagyos volt, láttam rajta, amikor szembejött a folyosón. A megszégyenítő beszélgetést többen is hallották, de senkinek nem volt ereje közbeszólni. Érezték, a felelősségre vonásnak volt alapja, a középvezető minősíthetetlen stílusára és hangnemére azonban nincs mentség. Mindenki tudta, végtelenül méltatlan volt a pozíciójánál fogva védtelen ember durva kioktatása. A legjobb az ilyen munkahelyet a lehető leggyorsabban elhagyni, mégis adódnak olyan élethelyzetek, amikor erre nincs lehetőség. Az eset később többször is szóba került egymás között, mert velem együtt másoknak is volt már hasonló tapasztalata, ha nem is ilyen fokozott intenzitású. – Hogy csinálod, hogy ez nem látszik rajtad? – kérdezte egyszer valaki, a válasszal akkor azonban adós maradtam, mert a Szent Névről, és általa teljes emberi belsőnk átalakulásáról nem tudtam egy ebédlőasztalnál két mondatban beszélni. Menni kellett, és mosolyogva ígéretet tettem arra, ho...

– Ha volna rá lehetőséged, milyen különleges képességet választanál? – tette fel a kérdést egyszer egy ismerősöm valamikor a húszas éveink elején. Nem emlékszem arra, hogy miként került szóba a téma, a mozik sem játszottak még szuperhősös filmeket.  – Ha valamit kimondok, az azonnal teljesüljön – vágtam rá, és erre egy olyan félmosoly volt a reakció, amilyent a reménytelen álmok érdemelnek. Pedig akkor már tudtam, a szavaknak különösen nagy jelentőségük van. Jézus Krisztust hívtam magamban, és biztos voltam abban, hogy jó úton járok.  Azt megelőzően a felnőtté válás maró hiányérzetet hagyott maga után, és az addig felgyülemlett tapasztalatok birtokában úgy döntöttem, hogy a világ megváltoztatását saját magamon kell kezdenem. Tanulmányaim idején jógáztam, meditálni kezdtem, majd vegetáriánus lettem. Bár összességében tizenhét évig kerültem a húsevést, rá kellett jönnöm, önmagunk korlátozása sosem hozhatja el a tökéletes nyugalmat, azt máshol kell keresni. A jógakult...

Csendesen ülök a társaságban, nem vagyok része az egésznek. Mindenkit jól ismerek, és a könnyed téma sem idegen, de most valahogy nem megy a csevegés. Képtelen vagyok felvenni a fonalat, és szinte kellemetlen rákapcsolódni a közös hangulatra. A legkülönösebb, hogy ők nem is tehetnek erről.  Miközben valaki valami érdekes történetet részletez, és véleményt mond, addig én észrevétlenül fenn akarom tartani a szívemet elárasztó édes érzést, és most belül egyszerűen jobb lenni. Láthatatlanul mosolygok, és a társaság számára kívülálló maradok. Olyan, mintha vissza kellene ereszkednem a magasból, miközben odafenn mindent átjár valami könnyedség, a levegő frissebb, a színek élénkebbek, és a dolgokra, jelenségekre is jobban rálátni. Nem falakat érzek magam körül, hanem tanulságokat és útbaigazítást. Bár egyaránt megélem a létezés külső és belső részét, de most az utóbbi intenzívebb. Mindezt számos esetben tapasztaltam már tágabb és szűkebb körben egyaránt. Azzal, hogy az átisten...

A kereszténység egyik legnagyobb misztériuma a Szentháromság, amelyet a keletiek, a nyugatiak, de az egyes felekezetek is sokszor különbözőképpen értelmeznek. Jelentésének teológiai magyarázatai iránymutatóak ugyan, de sokféleségük miatt az egész leginkább kisiklik és megosztóvá válik, mert a legfontosabbról eltereli a figyelmet. Miközben ezt a legtöbben elméleti kérdésnek tartják, mégis természetes, ha az átlagember igyekszik megérteni, miről és kiről van szó tulajdonképpen. A következő sorok előtt le kell szögezni, azok kifejezetten személyes tapasztalatokon alapulnak, és én ezt így élem meg. Igen, megélem, mert a Szentháromság gyakorlatias megközelítéssel egy dinamikus tapasztalás, amely a hétköznapi ember elméjét és világát összeköti a mérhetetlen magasságban lévő Istennel, és köztük létrejön egy megszentelt párbeszéd. Szellemi munkám során szinte folyamatosan hívom Jézus Krisztust, mert Ő az ember számára elérhető legnagyobb jóság és legszentebb valóság. A Fiú az út, é...

A mellkasban megjelenő érzés fogva tart, és hatással van rám. Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és egészen addig velem marad, amíg hívom Őt. Majd amikor már mással kell foglalkoznom, észrevétlenül elillan az édes, balzsamszerű hatás. Eltűnik, mint reggel a jótékony harmat, amely bár csak kis ideig van velünk, mégis frissességgel és élettel tölti meg a természetet. Nem kell sok idő, és hiányérzetem támad, így ismét eszembe jut Jézus Krisztus, és hívni kezdem. Ez az érzés jó néhány éve társam, de nem volt mindig így. Fiatal koromban érzékeny típus voltam, ami fájt az önérzetemnek, az nagyon fájt, ami viszont boldogított, az nagy örömforrást jelentett. Rájöttem, hogy megérzem a láthatatlan dolgok egy részét, és a szavak jelentésükön túli értelmet is kezdtek hordozni magukban. Aztán jöttek-mentek az évek, és már Jézus Krisztust hívtam magamban, majd egy ideig Nagyboldogasszonyt több néven is.  Jézus Krisztus nevéről belül először a gyémánt érzete jutott eszembe, mert a rag...

Kétségtelenül Isten felé igyekvő ember volt, egyszer futólag még találkoztunk is. Váratlan halálhíre mindenkit meglepett, amelyről részleteket nem nagyon lehetett hallani, az ügyet csend vette körül. Elhunytakról jót, vagy semmit, szokták mondani, ezért ezt a sok évvel ezelőtti esetet sem érdemes ma már bolygatni. Annyi azonban sejthető, hogy olyan misztikus okok húzódhattak meg a háttérben, amelyeknek a jelek szerint akkor nem lehetett más következményük. Ez azonban Isten és az ő titka marad mindörökké. 👉 Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.  Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg.  (Máté 12:30-31) A Szentlélek ellen elkövetett bűn a hagyományos teológiai értelmezés szerint azt jelenti, hogy az ember tudatosan és véglegesen elutasítja a Szentlélek munkáját, különösen megtérésre hívó kegyelmét. Elzárkózik Isten vonzásától, a bűnbánat lehetőségétől. Az é...

A szúró izomfájdalom villámcsapásként ért. Egy hosszúnak tűnő másodperc kellett ahhoz, hogy összeszedjem magam, és ne ejtsem ki a kezemben éppen szorongatott tárgyat. Igyekeztem valahová, így folytattam a készülődést, de a kellemetlen tünet velem maradt. Az ilyen görcsösen kínzó érzésnek jól behatárolható okai lehetnek, és a várva várt enyhüléshez sem kellenek tudományos csodák. A tünet esetemben is hamarosan megszűnt, és eszembe juttatta korábbi éveim szellemi kísérletezéseit, amelyek miatt nemegyszer hirtelen jött magas lázzal, kiütéssel, vagy éppen emberi konfliktusok egész sorával, szinte kézzel fogható feszültséggel kellett szembesülnöm. Ilyenekről több írás is szól a blog elején, amelyek mind a szellem és a fizikum kapcsolatára utalnak. Ezúttal arról lesz szó, a Szent Nevet mikor és hogyan érdemes hívni, hogy misztikus utunkon a legbiztonságosabb ösvényen haladjunk.  Ismételten érdemes leszögezni, emberi nézőpontból Jézus Krisztus egy Istennel, általa megszólítjuk...

Olyan spirituális történeteket szeretnék megosztani, amelyek az azonnali égi segítségnyújtásról szólnak, arról, ha kérünk, megadatik. Az esetek hétköznapiak, banálisak, és leglényegesebb részük ezúttal is az emberi szemmel láthatatlan rétegekben húzódik meg. Sok évvel ezelőtti emlék az első, és irodai környezethez kötődik. A monitorral szemben ülök, és úgy érzem, képtelen vagyok megoldani az éppen előttem álló feladatot, pedig azt a meglévő rutinnal már meg kéne ugrani. Valahogy mégsem megy, ami nem alkalmatlanságra vezethető vissza, hanem a rövid határidőre. Először izgalmat érzek, majd ahogy a kétségbeesés hulláma egyre erősebbé válik, a szorítás már a gyomortól egészen a torokig tart. Ilyen helyzetben kértem először isteni segítséget a szakmámban. Mindig is szabálykövetőnek tartottam magam, és ha feladatok adódtak, azokat igyekeztem időre megoldani. Éppen ezért frusztrált, hogy abban az időszakban csak küszködve, bizonytalanul működött az, ami korábban rutinszerű volt. P...

Egy barátom nehéz pillanatairól mesélt nekem. Nem valamilyen betegségről vagy anyagi gondról volt szó, hanem olyan méltatlan élethelyzetről, amely kellemetlen fordulatával úgy akadt meg a torkán, hogy sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta. Bárhová ment, bármit csinált, csak nyomta, szorította. De az szomorította el igazán, hogy nem ez volt az első, az ehhez hasonlók sormintaként vonultak végig az életén. Most mondjam meg, miért? – szegezte nekem a kérdést. De tényleg mondjak valamit! – erősített rá sírással küszködve.  Általában nem okoz megterhelést mások élettörténeteit meghallgatni, de most a mondataira mázsás súly nehezedett, és már az én lelkemet is marni kezdte a kettőnk között megsűrűsödő keserűség. Ebben az állapotban váratlanul ért, hogy azonnali választ várt. Magamban gyorsan segítséget kértem, majd azt mondtam: „Szilárdan hiszem, hogy bármi is történik az emberrel, a teremtői szándék az, hogy végül önként emeljük fel rá a tekintetünket.” Bár ezekkel a szavakkal...

A következő történet abból az időből származik, amikor folyamatosan a rövid  Jézus-imát , Jézus Krisztus nevét ismételtem magamban. Jókorát hibáztam, mégis ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam a Szent Név védelmét. Az eset nem most történt, sorállományú katonaként szolgáltam egy laktanyában, valamikor a 90-es évek első felében. Diplomásként írnok lettem, térképeket rajzoltattak velem, táblázatokat vonalaztam, és persze kávét főztem a tiszteknek meg az öreg katonáknak. Sok-sok kávét. A munkahelyem egy tiszti épület volt, ahová hétvégén is átmentem, mert nehezen viseltem a körletben uralkodó légkört.  Egyik alkalommal öregek - akiknek néhány hónapjuk lehetett a leszerelésig - tértek be hozzám egy kávéra, meghogy kérnének még valamit. Elővettek egy fényképezőgépet, és azt mondták, szeretnének bemenni a parancsnoki szobába, ahol készítenének magukról néhány képet.  Érdemes tudni erről az időszakról, hogy a laktanyákat a ...

A korábbi bejegyzésekben János evangéliumának főbb történéseiről volt szó, amelyekből összességében kiderül, hogy a leírtak megfeleltethetők az átistenülés misztikus folyamatának. Az alábbi következtetések még teljesebbé tehetik a képet, de mindenekelőtt érdemes megismerni az előzményeket . Minden esetben beazonosítható az eggyé válás személyes folyamata a leírtakkal? Az adott életszakaszban valószínűleg csak nehezen ismerhetjük fel, hol tartunk az Istenhez közeledés útján. János elmesélésében Jézus élettörténete az emberi szellem és lélek fejlődését kódolva, mintegy felülről mutatja be. Az ember és a Teremtő között vezető ösvényen az akadályokat kerülgetve és a buktatókon átjutva legtöbbször csak egy lelkesítő vonzást érzékelünk, ez táplálja akaratunkat. Saját ködünkben haladunk a szürkületből a fény felé, és ezen az úton – különösen az elején – nehéz tájékozódni. Ha figyelmünk fókuszában tartjuk Jézus Krisztus nevét, minden nappal közelebb jutunk Istenhez, és belsőnk fejl...