Keresztény misztikus

A mellkasban megjelenő érzés fogva tart, és hatással van rám. Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és egészen addig velem marad, amíg hívom Őt. Majd amikor már mással kell foglalkoznom, észrevétlenül elillan az édes, balzsamszerű hatás. Eltűnik, mint reggel a jótékony harmat, amely bár csak kis ideig van velünk, mégis frissességgel és élettel tölti meg a természetet. Nem kell sok idő, és hiányérzetem támad, így ismét eszembe jut Jézus Krisztus, és hívni kezdem. Ez az érzés jó néhány éve társam, de nem volt mindig így. Fiatal koromban érzékeny típus voltam, ami fájt az önérzetemnek, az nagyon fájt, ami viszont boldogított, az nagy örömforrást jelentett. Rájöttem, hogy megérzem a láthatatlan dolgok egy részét, és a szavak jelentésükön túli értelmet is kezdtek hordozni magukban. Aztán jöttek-mentek az évek, és már Jézus Krisztust hívtam magamban, majd egy ideig Nagyboldogasszonyt több néven is.  Jézus Krisztus nevéről belül először a gyémánt érzete jutott eszembe, mert a rag...

A szúró izomfájdalom villámcsapásként ért. Egy hosszúnak tűnő másodperc kellett ahhoz, hogy összeszedjem magam, és ne ejtsem ki a kezemben éppen szorongatott tárgyat. Igyekeztem valahová, így folytattam a készülődést, de a kellemetlen tünet velem maradt. Az ilyen görcsösen kínzó érzésnek jól behatárolható okai lehetnek, és a várva várt enyhüléshez sem kellenek tudományos csodák. A tünet esetemben is hamarosan megszűnt, és eszembe juttatta korábbi éveim szellemi kísérletezéseit, amelyek miatt nem egyszer hirtelen jött magas lázzal, kiütéssel, vagy éppen emberi konfliktusok egész sorával, szinte kézzel fogható feszültséggel kellett szembesülnöm. Ilyenekről több írás is szól a könyv elején, amelyek mind a szellem és a fizikum kapcsolatára utalnak. Ezúttal arról lesz szó, a Szent Nevet mikor és hogyan érdemes hívni, hogy misztikus utunkon a legbiztonságosabb ösvényen haladjunk.  Emberi nézőpontból Jézus Krisztus egy Istennel, általa megszólítjuk a Teremtőt, aki pedig a Szen...

Nem voltam mindig fegyelmezett a Szent Név ismétlésében, és időnként hozzátettem ezt-azt. Belső imám olyan lett végül, mint egy kívánságlista: tegyél ezzé, vagy azzá, legyek ilyen, vagy olyan.  Ekkor is hasonló ötlet miatt változtattam, és úgy gondolom, már a koccanás előtt is lehettek baljós előjelek, mert mindig vannak. Akkor azonban még nem figyeltem eléggé az apró rezdülésekre, amelyek leginkább rosszul sikerült mozdulatokból, belső feszültségből, fejfájásból állnak. A következő két esetet egyetlen nap választotta el egymástól, és az eseményeket olyan erős összefüggésben éltem meg, hogy az számomra már belső figyelmeztetéssé vált. A koccanás egy szempillantás alatt bekövetkezett. A főváros egyik legforgalmasabb, háromsávos útján haladva, egy lámpa előtt nem sokkal sávot váltottam, abban bíztam, hogy az ott haladó autó még átsurran a sárgán, és mögötte nekem sem kell majd megállnom, legfeljebb egy kicsit fékeznem. Nem így történt. A bőven középkorú hölgy által vezetett kocsi las...

Ezt a történetet is évtizedekkel ezelőtt éltem át, de emléke mélyen bevésődött a lelkembe. Egy este, amikor lefeküdtem, mint mindig, gondolatok kavarogtak a fejemben, és már éreztem az álom kellemesen zsibbasztó közeledtét. A ház és az utca is elcsendesedett. Minden nyugodt volt. Hirtelen egy érzés kerített hatalmába: nem vagyok egyedül! Egy jelenlétet éreztem a közelemben, ami szinte azonnal támadásba lendült, és erőszakosan próbált meg beférkőzni az elmémbe. Valójában már bent is volt. Bántóan feszíteni kezdett, határozottan éreztem, hogy uralmat akar felettem. Közben soha azelőtt nem tapasztalt hangot hallottam, mintha egy beszédet mesterségesen lelassítottak volna, az egész hátborzongatóan mély és érthetetlen volt.  Ebben az időben Jézus Krisztus nevét ismételgettem, és ezúttal is önkéntelenül hívni kezdtem. GGRRRROOOÁÁÁMMM… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… VVÁÁOOOÁÁÁFFF… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus…  Görcsbe rándultam, nemcsak az izmaim, hanem mintha az agy...

Az első történet már abból az időből származik, amikor a rövid Jézus-imát, Jézus Krisztus nevét ismételtem magamban. Jókorát hibáztam, mégis ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam a Szent Név védelmét. Sorállományú katonaként szolgáltam egy laktanyában, valamikor a 90-es évek első felében. Diplomásként írnok lettem, térképeket rajzoltattak velem, táblázatokat vonalaztam, és persze kávét főztem a tiszteknek meg az öreg katonáknak. Sok-sok kávét. A munkahelyem egy tiszti épület volt, ahová hétvégén is szívesen átmentem, mert nehezen viseltem a körletben uralkodó légkört.  Egyik alkalommal öregek - akiknek néhány hónapjuk lehetett a leszerelésig - tértek be hozzám egy kávéra, meg kérnének még valamit bizalmasan. Elővettek egy fényképezőgépet, és azt mondták, szeretnének bemenni a parancsnoki szobába, ahol készítenének magukról néhány képet.  Érdemes tudni erről az időszakról, hogy a laktanyákat a főutakra kihelyezett fényképezni tilos táblákról is fel lehetet...

– Ha volna rá lehetőséged, milyen különleges képességet választanál? – tette fel a kérdést egyszer egy ismerősöm valamikor a húszas éveink elején. Nem emlékszem arra, hogy miként került szóba a téma, a mozik sem játszottak még szuperhősös filmeket.  – Ha valamit kimondok, az azonnal teljesüljön – vágtam rá, és erre egy olyan félmosoly volt a reakció, amilyent a reménytelen álmok érdemelnek. Pedig akkor már sejtettem, a szavaknak különösen nagy jelentőségük van.  Azt megelőzően a felnőtté válás maró hiányérzetet hagyott maga után, és az addig felgyülemlett tapasztalatok birtokában úgy döntöttem, hogy a világ megváltoztatását saját magamon kell kezdenem. Tanulmányaim idején jógáztam, meditálni kezdtem, majd vegetáriánus lettem. Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, összességében tizenhét évig kerültem a húsevést, de rá kellett jönnöm, hogy önmagam radikális korlátozása nem hoz számomra tökéletes nyugalmat, azt máshol kell keresni. A jógakultúrával és úgy összes...