Kétféle szeretet létezik
A középkorú nő arca még órákkal a megalázó számonkérés után is fagyos volt, láttam rajta, amikor szembejött a folyosón. A megszégyenítő beszélgetést többen is hallották, de senkinek nem volt ereje közbeszólni. Érezték, a felelősségre vonásnak volt alapja, a középvezető minősíthetetlen stílusára és hangnemére azonban nincs mentség. Mindenki tudta, végtelenül méltatlan volt a pozíciójánál fogva védtelen ember durva kioktatása. A legjobb az ilyen munkahelyet a lehető leggyorsabban elhagyni, mégis adódnak olyan élethelyzetek, amikor erre nincs lehetőség. Az eset később többször is szóba került egymás között, mert velem együtt másoknak is volt már hasonló tapasztalata, ha nem is ilyen fokozott intenzitású. – Hogy csinálod, hogy ez nem látszik rajtad? – kérdezte egyszer valaki, a válasszal akkor azonban adós maradtam, mert a Szent Névről, és általa teljes emberi belsőnk átalakulásáról nem tudtam egy ebédlőasztalnál két mondatban beszélni. Menni kellett, és mosolyogva ígéretet tettem arra, hogy egyszer majd folytatjuk a beszélgetést.
A Jézus Krisztus által megjelenő Szentlélek gyógyírt nyújtó hatásáról korábban már többször volt szó. Szelíden átöleli a szenvedő, szorongatott lelket, életet lehel belé, tisztára mossa és a hegeit beforrasztja, nincs a földön olyan nyomorúságos élethelyzet, amelyre általa ne vetülne valamennyi a mindenható fényből. Az isteni szeretet a lélek univerzális gyógyszere. Mindezt jómagam a mellkasban izzó édes érzéssel azonosítom, amely mostanra már minden egyes nap órákon át képes melengetni a szívemet a nyugalmas időszakokban.
A szeretet már a legcsekélyebb formájában is az élet legszebb és legnemesebb része, van benne stabilitás, elfogadás, együttérzés, nem véletlenül tartozik a legfontosabbak közé a kereszténységben. A szeretetnek ugyanakkor misztikus megközelítésben két fajtája létezik, és fontos tudni, emberi létezésünk szeretetélménye az isteni forrásból fakadónak csupán sziluettje, lenyomata.
Az emberi szeretet ugyanis tőlünk függ, kialakulhat ember, állat, tárgy iránt, vagy akár a munkánk és a hobbink is állhat a középpontjában. Fellobbanhat magától, de akarhatjuk is. Az emberi szeretet azonban kettős és egyben véges. A mi szintünkön a jó és a rossz együtt jár, az emberi szeretetet árnyak kísérik, azt az inga járásához hasonlóan időnként felváltja bosszúság, ellenszenv, felfokozott esetben utálat. Hívőként kérhetjük is a bennünk élő szeretet erősödését, de ha lelki fejlődésünk megreked, nehéz és kilátástalannak tűnő harcot vívhatunk saját természetünkkel. Milliófélék vagyunk, a hétköznapokat eltérően éljük meg, az alapok azonban mindenkinél ugyanazok.
Az isteni szeretetről nem elég azt mondani, hogy több, egyszerűen mindenben különbözik az emberitől, olyan, mintha a végest szeretnénk a végtelenhez viszonyítani. Az isteni szeretet állandó, nem részrehajló, független a körülményektől, kifogyhatatlan, emberi szavakkal pontosan körülírhatatlan. Mindenféle földi szeretetérzés összessége, és annak is többszöröse. Csak rajtunk múlik, hogy ebből mennyit érzünk meg, sajnos rendszerint keveset, vagy semmit.
Örömhír, hogy ez fejleszthető, amely már az életen keresztül tartó spirituális utazásunk része. Jézus Krisztus nevének köszönhetően az árnyékból lassan kiállhatunk a fényre, és ott is maradhatunk, rákapcsolhatjuk magunkat az örök jóságra, amely által nem csak mi gyógyulunk, hanem környezetünk is, és a minket érő kegyelem már keserű élethelyzetünkre is hatással lesz. Erről szólnak az írások már több ezer éve. Egyetlen feladatunk megtalálni a helyes utat, és ha megvan, már csak kitartónak kell lennünk.
👉 És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. (János 17:26)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése