Keresztény misztikus

Ezt a történetet is évtizedekkel ezelőtt éltem át, de emléke mélyen bevésődött a lelkembe. Egy este, amikor lefeküdtem, mint mindig, gondolatok kavarogtak a fejemben, és már éreztem az álom kellemesen zsibbasztó közeledtét. A ház és az utca is elcsendesedett. Minden nyugodt volt. Hirtelen egy érzés kerített hatalmába: nem vagyok egyedül! Egy jelenlétet éreztem a közelemben, ami szinte azonnal támadásba lendült, és erőszakosan próbált meg beférkőzni az elmémbe. Valójában már bent is volt. Bántóan feszíteni kezdett, határozottan éreztem, hogy uralmat akar felettem. Közben soha azelőtt nem tapasztalt hangot hallottam, mintha egy beszédet mesterségesen lelassítottak volna, az egész hátborzongatóan mély és érthetetlen volt.  Ebben az időben Jézus Krisztus nevét ismételgettem, és ezúttal is önkéntelenül hívni kezdtem. GGRRRROOOÁÁÁMMM… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… VVÁÁOOOÁÁÁFFF… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus…  Görcsbe rándultam, nemcsak az izmaim, hanem mintha az agy...

Az első történet már abból az időből származik, amikor a rövid Jézus-imát, Jézus Krisztus nevét ismételtem magamban. Jókorát hibáztam, mégis ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam a Szent Név védelmét. Sorállományú katonaként szolgáltam egy laktanyában, valamikor a 90-es évek első felében. Diplomásként írnok lettem, térképeket rajzoltattak velem, táblázatokat vonalaztam, és persze kávét főztem a tiszteknek meg az öreg katonáknak. Sok-sok kávét. A munkahelyem egy tiszti épület volt, ahová hétvégén is szívesen átmentem, mert nehezen viseltem a körletben uralkodó légkört.  Egyik alkalommal öregek - akiknek néhány hónapjuk lehetett a leszerelésig - tértek be hozzám egy kávéra, meg kérnének még valamit bizalmasan. Elővettek egy fényképezőgépet, és azt mondták, szeretnének bemenni a parancsnoki szobába, ahol készítenének magukról néhány képet.  Érdemes tudni erről az időszakról, hogy a laktanyákat a főutakra kihelyezett fényképezni tilos táblákról is fel lehetet...