Keresztény misztikus

Az embernek ideális esetben három fő törekvése van, és pontosan ebben a sorrendben: 1. Szeresd Istened! Hívd, és válj vele eggyé! Így élhető meg a Lélektől való újjászületés, ami minden további kiindulópontja.  2. Ismerd meg önmagad! Persze, fogadd el külső és belső adottságaidat, de légy tudatos, urald magad és fejlődj! A mindennapos tapasztalatok és élmények mélyítik a tudást.  3. Állj helyt a világban! Akkor ugord át a lécet, ha elé érsz. De akkor tedd bele minden tudásod! Legyen szó tanulásról, munkáról, pénzről, kapcsolatokról. A tapasztalat bölcsességé válik, és minden a helyére kerül. Téged pedig áthat a békés derű.

Mint az a korábbi bejegyzésekből kiderült, keresztény misztikusnak tartom magam, aki  Jézus   Krisztust hívja. Lehetőleg magamban ismétlem a Nevét, hangosan csak ritkán, egyszerűen azért, mert nem tartozik másra. Ha össze kéne adni, hogy ez a gyakorlat mennyi ideig tart naponta, úgy fél és két óra között jönne ki, attól függőben, mennyire zsúfolt az adott időszak.  Kezdetben próbálkoztam hagyományos meditációval, vagy keresztény szóhasználattal, szemlélődéssel is. Egy csendes, nyugodt környezetben elcsendesedve ülve bizony erősebb a hatás, ami szinte kimossa a tudatot, de végül mégis az előbbi tűnt praktikusabbnak, mert a cél nem egyfajta révülés, hanem jelen lenni a mindennapokban, és úgy fejlődni.  Ajánlják a Név kimondásának/gondolásának légzéshez igazítását is, de nem tapasztaltam előnyösnek ezt a módszert, amiről itt olvashatsz . Amúgy is, a legkisebb sejtektől a gigantikus galaxisokig mindent kigondoló és létrehozó Isten evilágon túli, ezé...

Ülök a monitorral szemben, és úgy érzem, képtelen vagyok megoldani a feladatot. A munkahelyemen, a szokásos irodai környezetben vagyok, és az eddigi rutinnal meg kéne ugrani ezt a mostanit is, de valahogy nem megy. Főként nem határidőre. Először izgalmat érzek, majd elkezd növekedni a kétségbeesés, a gyomortól a torokig tart a szorítás. Egy ilyen helyzetben kértem először segítséget a szakmámban. Fentről. Mindig is szabálykövetőnek tartottam magam, és ha feladatok adódnak, akkor azokat szerettem időre megoldani. Éppen ezért frusztrált, hogy nem megy, ami viszont abban az időszakban nem volt elfogadható, mert a munka és a megélhetés volt a tét. Rajtam kívülálló okok miatt stresszes napok voltak. Különösen, mikor egy üres, fehér felületet látok a monitoron, pedig ott valaminek lennie kéne: a megoldásnak.  A pontos fohászt most nem irom le, de nagyon konkrét volt, megszólítással, kéréssel együtt. Kezdetben mindig hétszer mondtam el magamban, később, amikor már rutinszerűb...

Ezt a történetet évtizedekkel ezelőtt éltem át, de emléke mélyen bevésődött a lelkembe.  Egy este, amikor lefeküdtem, mint mindig, gondolatok kavarogtak a fejemben, de már éreztem az álom kellemesen zsibbasztó közeledtét. A ház és az utca is elcsendesedett, minden nyugodt volt. Hirtelen egy érzés kerített hatalmába: nem vagyok egyedül! Egy jelenlétet éreztem a közelemben, ami szinte azonnal támadásba lendült, és erőszakosan próbált meg beférkőzni az elmémbe. Valójában már bent is volt. Bántóan feszíteni kezdett, határozottan éreztem, uralmat akar felettem. Közben soha azelőtt nem tapasztalt hangot hallottam, mintha egy beszédet mesterségesen lassítottak volna le, az egész hátborzongatóan mély és érthetetlen volt.  Ebben az időben Jézus Krisztus nevét ismételgettem, és most is önkéntelenül hívni kezdtem. GGRRRROOOÁÁÁMMM… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… VVÁÁOOOÁÁÁFFF… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… RROOUUUÁÁÁVV… Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… Görcsbe rándultam, ne...

A következő történet abból az időből származik, amikor a legrövidebb Jézus-imát használtam a mindennapjaimban. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan Jézus Krisztus nevét ismételtem magamban. Az eset nem most volt, sorállományú katonaként szolgáltam ugyanis egy laktanyában, valamikor a 90-es évek első felében. Diplomásként írnok lettem, térképeket rajzoltattak velem, táblázatokat vonalaztam, mint egy fénymásoló, és persze kávét főztem a tiszteknek meg az öreg katonáknak. Sok-sok kávét. A "munkahelyem" egy tiszti épület volt, ahová hétvégén is átmentem, mert nehezen viseltem a körletben uralkodó légkört.  Egyik alkalommal öregek - akiknek néhány hónapjuk lehetett a leszerelésig - tértek be hozzám egy kávéra, meghogy kérnének még valamit. Elővettek egy fényképezőgépet, és azt mondták, szeretnének bemenni a parancsnoki szobába, ahol készítenének magukról néhány képet.  Tudni kell azért erről az időszakról, hogy a laktanyákat a több s...

"Zoli, veled bármilyen jó is történik az életedben, az belülről jön majd".  Ezt mondta egyszer régen egy asztrológus ismerősöm, miután megnézte a horoszkópom. Persze mondott mást is, melyek többsége nem jött be, ezt azonban nagyon eltalálta, amit később igazoltak az események. Gyerekkoromban sokszor úgy éreztem, hogy csak ki kell mondani, és bármit elérhetek, de mint a legtöbben, én is felnőttem. Húsz éves lehettem, amikor akadozni kezdtek a dolgok, keserű hiányérzet jelentkezett. Mit tehetnék? - kérdeztem. Mivel inkább befelé forduló ember voltam, befészkelte fejembe a gondolat: a világot nem tudom megváltoztatni, meg kell hát változtatnom saját magam. Kezdtem az étkezéssel, és vegetáriánus lettem. Összességében nem volt haszontalan, az viszont frusztrált, hogy lefogytam. Megjegyzem, mindíg is vékony gyerek voltam, viszont az végtelenül stresszelt, amikor rokonok, barátok azzal fogadtak, hogy "Te fogytál?" Biztosan nem csináltam valamit jól, de annyi bizt...