Keresztény misztikus

Szorongó nemzet vagyunk, kétségtelenül van érzékünk ahhoz, hogy valós vagy képzelt árnyakkal gyötörjük a lelkünket. A felnőtt élet része az egzisztenciális kihívások kezelése, függetlenül attól, hogy mekkora vagyonnal rendelkezünk. Aggodalomra ok az, ha nincs elég pénz, de az is, ha a rendelkezésre álló mennyiséggel pont fedezni lehet a mindennapokat, és lássuk be, az sem egyszerű, ha sok nullát látni a bankszámlán. Ostobaság lenne tagadni, a család anyagi helyzetének fenntartása, a személyes szabadság biztosítása, vagy a vállalkozói szellem kiélése mind pénzt igényel. Misztikus szempontból az a legfontosabb kérdés, hol a határ?  👉Ne aggódjatok életetekért (...) Inkább  keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek. Sokaknak merész ötletnek tűnhet, de az emberi élet legfontosabb feladatának a Legfelsővel való eggyé válást kellene tekinteni, és aki a keresztény ösvényen halad, annak Jézus Krisztus erősödő hatása megkerülhetetlenné válik. A dolgok által

Csak rajtunk múlik! - ez a kérdésre adható legrövidebb válasz. Egyetlen fontos feltétele van annak, hogy akár az idők végezetéig biztosíthassuk nyelvünk és kultúránk jövőjét. De az nagyon fontos.  "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." (János evangéliuma)    Jómagam Jézus Krisztus nevének ismétlésével folyamatosan törekszem arra, hogy a Legfelső jelen legyen az életemben. Ez a Név mindent jelent, Istent, Személyt, Erőt. Két szó, mely csupán annyit változott, hogy mi magyarul mondjuk ki, tartalma az évezredek alatt mégis ugyanaz maradt.  Hitem szerint amíg élő kapcsolat van egy adott nyelvet beszélők és az Isten között, tehát van olyan név vagy szó amivel meg lehet Őt idézni, és Vele eggyé lehet válni, addig az a nyelv biztosan fenn marad. Ha emberi módon gondolkodunk, akkor azt mondhatjuk: ez mindenki érdeke, Istené és emberé is. Ebben az esetben pedig miért szűnne meg? A nyelv fejlődhet, a világgal együtt változhat, de a lénye

Az alábbi sorok a Covid-járvány ki tudja hányadik hulláma idején fogalmazódtak meg. Akkor, amikor ezrek-tízezrek szenvedtek légzési nehézséggel, és sejtjeik a kelleténél kevesebb oxigénhez jutottak. Érezték, mennyire fontos, hogy a tüdő egészséges legyen, és lehetőleg a teljes felületével vegyen részt az oxigéncserében.  Erre törekszenek a több ezer éves keleti jógakultúra légzőgyakorlatai is, különösen a teljes jógalégzés, amiről egy helyen azt írják, az  "a hasi, mellkasi és kulcscsonti légzés összességéből áll" . Máshol úgy fogalmaznak: "Ennél a légzésformánál a tüdő teljes kapacitásának kihasználására törekszünk. A belégzést alulról felfelé végezzük, először a tüdő alsó szakaszát, a has területét, majd a bordák közötti részt, végül a mellkast töltjük meg levegővel." Arról, hogy a légzés túlzott szabályozása és szándékos kontrollja milyen kellemetlenséggel járhatnak, személyes tapasztalatok alapján itt írtam . Ezért jómagam ma már semmiképp nem vállal

Ezek a kalandjaim egy egyszerű derékfájással kezdődtek. Aztán valahogy a történet része lett némi üvöltözés, stressz, amit később más ügyben egy személyes konzultáció követett újabb nyugtalansággal fűszerezve. Szerencsére ezek már régi történetek, de legalább ennyire életre szólóak. Az első sztori bő tíz évvel ezelőtt kezdődött, a sok ülőmunka, az akkor még mozgásszegény életmód megbosszulta önmagát. Masszívan éreztem a kellemetlen sajgást a derekamban. Úgy gondoltam, kimozdulhatott valamelyik csigolyám, ezért bejelentkeztem egy csontkovácshoz. Alapos, de gyors munkát végzett. Mivel még maradt idő, felajánlott valamilyen speciális szellemi kezelést is lezárásnak, aminek a nevét már akkor sem tudtam megjegyezni. Ez egy jó tízperces további koncentrálást igényelt tőle, majd miután végzett, eljöttem.  Azt hittem, minden a legnagyobb rendben van, de később kiderült, tévedtem. A csontkovácsnál délután jártam, másnap pedig dolgoznom kellett. A munkahelyemen kezdetben minden úgy

Fejfájás. Ez ugrik be egyből, ha azokra a jógafoglalkozásokra gondolok, amikre évtizedekkel ezelőtt, még tanulmányaim idején jártam. Kedveltem a helyet, az embereket, tágult a látóköröm, jó időtöltésnek tűnt. Csak a zsibbasztó fejfájással nem tudtam mit kezdeni. Az egyik összefüggő gyakorlatsor közben, már néhány mozdulat után jelentkezett az abroncsszerű érzés, majd megmaradt egészen az óra végéig. Utána pedig egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, hogy végleg eltűnjön. Aztán vége lett a sulinak, és már nem jártam többé jógafoglalkozásokra sem. A fejfájás okát persze sikerült megfejteni, tanulságos. Ezek a mozdulatok nemcsak fizikai mozgást jelentenek, hanem lelki folyamatokat is beindítanak. Ez egyfajta rituálé. A kötött sorrendű mozdulatokkal megidézed alkotójának szellemi, lelki erejét és indíttatását. Bitang erős hatásról van szó, ami évszázadok, évezredek után is működhet, és a gyakorlatsor összeállítása során minden bizonnyal számoltak is ezzel a jelenséggel. És ez

Az embernek ideális esetben három fő törekvése van, és pontosan ebben a sorrendben: 1. Szeresd Istened! Hívd, és válj vele eggyé! Így élhető meg a Lélektől való újjászületés, ami minden további kiindulópontja.  2. Ismerd meg önmagad! Persze, fogadd el külső és belső adottságaidat, de légy tudatos, urald magad és fejlődj! A mindennapos tapasztalatok és élmények mélyítik a tudást.  3. Állj helyt a világban! Akkor ugord át a lécet, ha elé érsz. De akkor tedd bele minden tudásod! Legyen szó tanulásról, munkáról, pénzről, kapcsolatokról. A tapasztalat bölcsességé válik, és minden a helyére kerül. Téged pedig áthat a békés derű.

Mint az a korábbi bejegyzésekből kiderült, keresztény misztikusnak tartom magam, aki  Jézus   Krisztust hívja. Lehetőleg magamban ismétlem a Nevét, hangosan csak ritkán, egyszerűen azért, mert nem tartozik másra. Ha össze kéne adni, hogy ez a gyakorlat mennyi ideig tart naponta, úgy fél és két óra között jönne ki, attól függőben, mennyire zsúfolt az adott időszak.  Kezdetben próbálkoztam hagyományos meditációval, vagy keresztény szóhasználattal, szemlélődéssel is. Egy csendes, nyugodt környezetben elcsendesedve ülve bizony erősebb a hatás, ami szinte kimossa a tudatot, de végül mégis az előbbi tűnt praktikusabbnak, mert a cél nem egyfajta révülés, hanem jelen lenni a mindennapokban, és úgy fejlődni.  Ajánlják a Név kimondásának/gondolásának légzéshez igazítását is, de nem tapasztaltam előnyösnek ezt a módszert, amiről itt olvashatsz . Amúgy is, a legkisebb sejtektől a gigantikus galaxisokig mindent kigondoló és létrehozó Isten evilágon túli, ezért nem feltétlenül kell rituá

Ülök a monitorral szemben, és úgy érzem, képtelen vagyok megoldani a feladatot. A munkahelyemen, a szokásos irodai környezetben vagyok, és az eddigi rutinnal meg kéne ugrani ezt a mostanit is, de valahogy nem megy. Főként nem határidőre. Először izgalmat érzek, majd elkezd növekedni a kétségbeesés, a gyomortól a torokig tart a szorítás. Egy ilyen helyzetben kértem először segítséget a szakmámban. Fentről. Mindig is szabálykövetőnek tartottam magam, és ha feladatok adódnak, akkor azokat szerettem időre megoldani. Éppen ezért frusztrált, hogy nem megy, ami viszont abban az időszakban nem volt elfogadható, mert a munka és a megélhetés volt a tét. Rajtam kívülálló okok miatt stresszes napok voltak. Különösen, mikor egy üres, fehér felületet látok a monitoron, pedig ott valaminek lennie kéne: a megoldásnak.  A pontos fohászt most nem irom le, de nagyon konkrét volt, megszólítással, kéréssel együtt. Kezdetben mindig hétszer mondtam el magamban, később, amikor már rutinszerűbbé v

A vonásai keményebbek lettek az utóbbi időben, és a tekintete is fakóbb. A régi megszokott élénksége már csak emlék, megváltozott, fáradtabb lett. Mi az oka? Személyes tragédia, anyagi gondok, munkahelyi problémák, családi konfliktusok, makacs betegség, bármi lehet. Teljesen mindegy, tisztán látom rajta, hogy baj van.  Ami nem öl meg, az megerősít. Milliószor halljuk és mondjuk ezt a közhelyes mondatot, és meg is nyugtatjuk magunkat, de mint oly sok minden, ez így sajnos csak féligazság . Mert minden a fókusztól függ, attól, hogy mire figyelünk a megpróbáltatások idején. Ha a teherre, az előttünk álló akadályra, akkor a nehézségek marni kezdik lelkünket. Azonban ha figyelmünket csak időlegesen foglalják le a feladatok, és gondolatainkat leginkább a legfelsőbb tölti ki, nyertünk. Jómagamat nyugodt, derűs embernek tartom. Csak ritkán fordul elő, hogy elragadnak az indulatok, ami elsősorban annak a mindennapos munkának köszönhető, hogy naponta - összességében több órán át - i

Számolj el tízig! Így szól a mondás, mely a közvélekedés szerint megóvhat a hirtelen, meggondolatlan tettektől, attól, hogy indulatból olyat tegyünk, amit könnyen megbánhatunk. Ilyen helyzet márpedig bármikor, bárkivel megtörténhet, még veled is. Nyilván neked is van már egy közepesen hosszú listád arról, hogy mi az, amit nem kellett volna tenni, mondani, reagálni abban a stresszes helyzetben. A számolás még akár jó is lehet, hiszen mire eljutsz akár ötig is, máris rengeteg indulat elpárolog. És ezzel a szerintem alig használt trükkel emberi kapcsolatokat óvhatunk meg, és persze tárgyakat, mert nem töröd össze, nem rúgod fel, nem mész nekik. A következő ajánlat ennél sokkal többről szól. Ha bármi miatt indulatba jössz, mondd magadban a Nevet. Egyszer, kétszer, háromszor, bármennyiszer. A hatás többszörös. Egyrészt lehiggadsz, és a düh, aminek valójában ki kellene jönnie, elkezd párologni. Máris higgadtabb leszel, hiszen a figyelmedet másra tereled. De ez a legkevesebb, ami

A mellkas teljes szélességében megjelenő nehezen körülírható érzést nem lehet szabályozni. Sohasem sikerült még saját akaratból előcsalogatnom, és azt sem tudtam befolyásolni, meddig tartson. A kegyelem része, mintha olaj vagy méz csörgedezne lassan a szív körül , talán a szerelem és a szeretet érzésére hasonlít a legjobban, de mégsem az. Éteribb, a semmiből jön, és a semmibe tűnik. Egészen fantasztikus.  Hogy mikor éreztem először, nem tudom, annyi azonban biztos, hogy Jézus Krisztus nevének ismétléséhez köthető, de megjelent Nagyboldogasszony, vagy Fekete Madonna hívásakor is. Utóbbiaknál gyakrabban. Ha elkezdesz gyakorolni, nem biztos hogy pont így tapasztalod meg az áldást. Lehet, hogy nem ezt kapod ajándékba, hanem érzékenységednek megfelelően más adomány jelenik meg az életedben.  A hétköznapi élet hullámai az évek alatt saját kényükre-kedvükre formálják lelkünket, ha nincs kapaszkodónk, úgy megváltozunk az évtizedek alatt, hogy fiatal énünk rá sem ismerne arra az em

Kilépek a házból, megyek az autóhoz. A rövid sétaúton folyamatosan ismétlem a Nevet , mint mindig, de egy régi, kellemetlen emlék minduntalan felbukkan. Észlelem, és újra nekifutok, az a gondolat azonban ismét előrefurakszik. És elkezdődik a mentális küzdelem: nem hagyom magam, hiszen hol máshol is lehetnék szabad, mint az elmémben, de valaki vagy valami ezt másképp gondolja. Valami történni fog! - villan be, hiszen ennyi jel elég is. Beszállok a kocsiba, dolgok esnek ki a kezemből, hoppá, a kulcs becsúszik az ülés és a kézifék közé. Percek múlnak, mire rendeződik minden. Elindulok, de valahogy az apró jelek nem tágítanak, bénázás a sorompónál, az index nélkül elém vágó autó, majd a parkolás az úti célnál valahogy mind problémás. A történetet most megállítom, pedig sajnos lehetne folytatni... Rendszeresen megérzem, ha történni fog valami kellemetlen dolog. Ez nem törvényszerű, nem is mindennapos, de sokszor előfordult már, azt azonban pontosan sosem tudom, hogy konkrétan m

Figyelj a légzésedre...ki, be, ki, be...a légzőgyakorlatok nyugalmat teremtenek benned, feloldódik a stressz..ki, be, ki, be... Gyakran hangzik el ez az ígéret a jógaórákon. Én azonban arra intek mindenkit, legyen nagyon óvatos  ezen a téren, nekem kishíján gyomorfekélyt okozott. A következő sorok ismét arról szólnak, hogy az embert úgy teremtették meg, gondolatai és lelkének minden rezdülése hasson a külvilágra. Mivel régen, 20 éves koromban jártam jógafoglalkozásokra, akkoriban többször kísérleteztem légzőgyakorlatokkal. Ez azonban történetem idején már nem vonzott, alapvetően ragaszkodtam istenképemhez.  Abban az időben két állásom volt, melyekkel annyi pénzt tudtam keresni, amennyi a kényelmes élethez éppen elég volt. De többet és jobbat akartam. Nem voltam teljesen elégedett, azt akartam, hogy - ebben az időben - Nagyboldogasszony bőséget adó hatása intenzívebben legyen jelen. És itt ismét arra kell, hogy utaljak, ami esetemben már számtalanszor bebizonyosodo

A Nevek rossz kombinációja már aznap levertséget okozott, és estére 39 fokos lázam lett. Íme egy újabb történet arról, hogyan hathat mindaz, amit gondolatainkkal megidézünk, mert ebben az esetben is meglett az eredménye a helytelen szellemi erőfeszítéseknek. Mindez évekkel ezelőtt történt, jóval a Covid-járvány előtt. Mint olyan sokszor, ezúttal is türelmetlen voltam, szerettem volna még "hatékonyabbá tenni a munkámat". Így hát utánaolvastam, milyen istennevekhez társítottak még kedvező hatást az emberi történelem folyamán. Most nem szeretnék konkrét példákat felhozni, azt meg a legkevésbé sem tenném, hogy leírom azt a mixet, amit aztán magamban ismételgettem. Annyi elég hozzá, hogy körülbelül öt-hat név szerepelt benne különböző kultúrákból. Reggel elkezdtem a szellemi munkámat, és ezúttal nem tapasztaltam a nap folyamán gyanús jeleket. Nem vesztem össze senkivel, nem voltak felesleges, előzmény nélküli konfliktusok, olyan volt, mint egy szokásos nap a sokezerből. Délután a

A viszonylag nagy kiterjedésű ekcéma sokkolt, mikor tükörbe néztem. A hátamon jelentkező viszkető érzés okát kezdtem kutatni, és meglepett az eredmény. A felismerés után azonban néhány nap alatt nyomtalanul eltűnt, és azóta sem tért vissza a tünet. De miről is van szó? Azt már a legelső bejegyzésben írtam, hogy Nagyboldogasszonyhoz (Gyermekét tartó Madonna) a magyarsággal kapcsolatos olvasmányaim útján jutottam el.  Évekkel azelőtt sok hasonló témájú könyvön rágtam át magam, és megfogott néhány elmélet. A korábbi történetekhez hasonlóan, ezúttal is szerettem volna fokozni a hatást. A Nevet akkoriban rendszeresen úgy ismételtem, hogy képzeletben magam előtt láttam a betűkkel leírt szót. Ehhez hozzájárult az a tapasztalat is, mely szerint a régi rovásírás jeleiben elképesztő energiát éreztem, az ilyesmit nehéz megfogalmazni, de még most is, ha íg

A következő történetet évekkel ezelőtt éltem át, és elsősorban érzéseken alapul, sokkolóan görcsös érzéseken.  Egy este, miután lefeküdtem, sokminden járt a fejemben, mégis éreztem, hogy nemsokára elalszom. Odakint is elcsendesült már a ház és az utca, nyugalom volt. Nem vagyok egyedül! - az érzés hirtelen lepett meg. Egy jelenlétet éreztem a közelemben, ami nem tartott sokáig, mert szinte azonnal támadásba lendült és rendkívül erőszakosan próbált meg beférkőzni a fejembe. Valójában már bent is volt. Soha azelőtt nem tapasztalt hangot hallottam, mint amikor egy beszédet mesterségesen a töredékére lassítanak, amitől az hátborzongatóan mély lesz és érthetetlen. Feszíteni kezdte az agyamat, hogy kitöltse a teret.  Ebben az időben Jézus Krisztus nevét ismételtem, és ezúttal  is önkéntelenül hívni kezdtem.  GGRRRROOOÁÁÁMMM...Jézus Krisztus, Jézus Krisztus... VVÁÁOOOÁÁÁFFF... Jézus Krisztus, Jézus Krisztus.... RROOUUUÁÁÁVV...Jézus Krisztus, Jézus Krisztus... K

Úgy gondolom, a koccanás előtt is voltak baljós előjelek, mindig vannak, ma már jól tudom. Akkor azonban még nem figyeltem eléggé ezekre az apró rezdülésekre, melyek leginkább rosszul sikerült mozdulatokból, belső feszültségből, esetleg fejfájásból álltak. A szabályokat ugyanis be kell tartani. Nem voltam mindig fegyelmezett a Név folyamatos ismétlésében, így időnként hozzátettem ezt-azt, és mondattá egészítettem ki. Ez olyan volt, mint egy kívánságlista: tegyél ezzé vagy azzá, legyek ilyen vagy olyan.  Ekkor is hasonló ötlet miatt változtattam. A következő két esetet egyetlen nap választotta el egymástól, és szilárdan hiszem, hogy ugyanaz az az erő okozta. A koccanás egy szempillantás alatt bekövetkezett. A főváros egyik legforgalmasabb, háromsávos útján haladva, egy lámpa előtt nem sokkal sávot váltottam, abban bíztam, hogy az ott haladó autó még átsurran a sárgán, és mögötte nekem sem kell majd megállnom, legfeljebb egy kicsit fékeznem. Nem így történt. A bőven középkorú hölgy

A következő történet abból az időből származik, amikor a legrövidebb Jézus-imát használtam a mindennapjaimban. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan Jézus Krisztus nevét ismételtem magamban. Az eset nem most volt, sorállományú katonaként szolgáltam ugyanis egy laktanyában, valamikor a 90-es évek első felében. Diplomásként írnok lettem, térképeket rajzoltattak velem, táblázatokat vonalaztam, mint egy fénymásoló, és persze kávét főztem a tiszteknek meg az öreg katonáknak. Sok-sok kávét. A "munkahelyem" egy tiszti épület volt, ahová hétvégén is átmentem, mert nehezen viseltem a körletben uralkodó légkört.  Egyik alkalommal öregek - akiknek néhány hónapjuk lehetett a leszerelésig - tértek be hozzám egy kávéra, meghogy kérnének még valamit. Elővettek egy fényképezőgépet, és azt mondták, szeretnének bemenni a parancsnoki szobába, ahol készítenének magukról néhány képet.  Tudni kell azért erről az időszakról, hogy a laktanyákat a több száz méteres távolságban a főu

"Zoli, veled bármilyen jó is történik az életedben, az belülről jön majd".  Ezt mondta egyszer régen egy asztrológus ismerősöm, miután megnézte a horoszkópom. Persze mondott mást is, melyek többsége nem jött be, ezt azonban nagyon eltalálta, amit később igazoltak az események. Gyerekkoromban sokszor úgy éreztem, hogy csak ki kell mondani, és bármit elérhetek, de mint a legtöbben, én is felnőttem. Húsz éves lehettem, amikor akadozni kezdtek a dolgok, keserű hiányérzet jelentkezett. Mit tehetnék? - kérdeztem. Mivel inkább befelé forduló ember voltam, befészkelte fejembe a gondolat: a világot nem tudom megváltoztatni, meg kell hát változtatnom saját magam. Kezdtem az étkezéssel, és vegetáriánus lettem. Összességében nem volt haszontalan, az viszont frusztrált, hogy lefogytam. Megjegyzem, mindíg is vékony gyerek voltam, viszont az végtelenül stresszelt, amikor rokonok, barátok azzal fogadtak, hogy "Te fogytál?" Biztosan nem csináltam valamit jól, de annyi biztossá