Keresztény misztikus

Felébredtem éjszaka. Még fekszem, de már Őt hívom magamban. Majd eszembe jut, a legnemesebb művészeti alkotások mind Őrá emlékeztetnek, és a legjobb festmények, szobrok, zenék, regények ereje abban rejlik, hogy a színek, formák, dallamok és mondatok katarzist okoznak valahol legbelül. De ezek csak lenyomatok, és most mindet óvatosan félretolom, mert nincs szükségem rájuk, a katarzis forrása bennem él. Ekkor egy könnycseppet érzek meg a szemem sarkában. Felébredtem éjszaka , és ismét a nevén hívom, csak most egy kicsit másként. Nem magam találtam ki, Ő ajánlotta, hogyan tegyem. Ehhez nem kellett szólnia hozzám, egyszer valamikor útmutatót kértem Tőle, és a gondolat idővel megjelent a fejemben. Így szokta. Leírhatnám, mi az, mert nem titok, most azonban ezt még nem teszem. Majd egyszer. Felébredtem éjszaka. Olyan érzés fog el, mintha a lelkem zsongító illatú, tüskék nélküli, dús rózsaföldön járna, miközben a talpam minden lépésnél bársonyos talajhoz ér. Érzem, hogy a széleke

Mindenki tapasztalta már a címben leírtakat, amikor váratlan sikert érünk el egy olyan területen, amelyen még újak vagyunk és soha nem próbáltuk ki magunkat. Jön a wow, a tyűha, meg az ez igen. A szerencse kegyeltjei vagyunk egy kis időre, majd miután levonjuk a következtetést, elkezdünk tartósan komolyabb energiát belevinni a dologba. Mert az események meggyőztek arról, hogy nekünk ez működik. A további eredmények azonban már kevésbé látványosak, az erőfeszítés mértéke viszont marad, vagy talán még fokozódik is. A jelenséget összességében nevezhetjük akár a szűz kéz szerencséjének is, de ebben az esetben is sokkal többről van szó mint véletlenszerűségről, a teremtett világ működésének olyan szabálya ez, amely még Jézus tanításai közé is bekerült. A tékozló fiú hazatéréséről van szó, amelyet az Isten felé fordulás példázataként szoktak értelmezni. Ahol az apa a Teremtő, a fiú pedig tulajdonképpen bárki lehet közülünk. Eszerint a legnemesebb emberi döntés meghozatala az égbe