Rossz társasági ember

Csendesen ülök a társaságban, nem vagyok része az egésznek. Mindenkit jól ismerek, és a könnyed téma sem idegen, de most valahogy nem megy a csevegés. Képtelen vagyok felvenni a fonalat, és szinte kellemetlen rákapcsolódni a közös hangulatra. A legkülönösebb, hogy ők nem is tehetnek erről. 

Miközben valaki valami érdekes történetet részletez, és véleményt mond, addig én észrevétlenül fenn akarom tartani a szívemet elárasztó édes érzést, és most belül egyszerűen jobb lenni. Láthatatlanul mosolygok, és a társaság számára kívülálló maradok. Olyan, mintha vissza kellene ereszkednem a magasból, miközben odafenn mindent átjár valami könnyedség, a levegő frissebb, a színek élénkebbek, és a dolgokra, jelenségekre is jobban rálátni. Nem falakat érzek magam körül, hanem tanulságokat és útbaigazítást. Bár egyaránt megélem a létezés külső és belső részét, de most az utóbbi intenzívebb. Mindezt számos esetben tapasztaltam már tágabb és szűkebb körben egyaránt. Azzal, hogy az átistenülés folyamata egyre szélesebbre nyit egy kaput valahol a szellem és a lélek számára, a figyelem lassan felfelé fordul, és csillapodni kezd az érdeklődés a megszokott földi iránt. Ez nem fizikai kivonulás, mert nekünk dolgunk van itt, csupán az elme tapasztalata. Ez a változás viszont nem csak a belsőben, a szociális kapcsolati rendszerben is nyomot hagy.

Erre utalhatott Jézus, amikor egy tanítása közben jelezték neki, hogy szülei és testvérei kint állnak, és beszélni szeretnének vele.

👉 Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Erre kinyújtotta a kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám. (Máté 12:48-50)

A kapcsolati hálónkban bekövetkező változás nem kizárólag emberi akarat kérdése, mert a Szentháromság jelenléte erre is hatással van, éppen ezért megkerülhetetlen. Hívjuk Jézus Krisztust, és a válaszul érkező Szentlélek személyiségünk mellett emberi kötelékeinket is befolyásolja. Régi kapcsolatok szűnhetnek meg, és olyan újak keletkezhetnek, amelyekben már markánsabb az isteni jelenlét. Az egyre mélyebben hívő embernek ez nem kényszer, hanem spirituális igényeivel megegyező folyamat.