Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2023

Ítélet más vallások felett

Kép
Egy beszélgetést hallgatok, egy műsort, amelyben ketten vallásokat hasonlítanak össze. Keresztény alapokon állnak, de kiderül, egyikük korábban más hitrendszert gyakorolt, és miután kiugrott, talált rá Jézus Krisztusra. A párbeszéd egy idő után stílust vált, és a tárgyilagosság helyett kritikus élt kapnak a mondatok, amelyek a kereszténytől eltérő rendszert veszik célba. A beszélgetést ekkor lezártam, mert többé már nem érdekes volt, hanem megosztó. A műsorkészítőknek - talán önkéntelenül, talán nem - sikerült belesodródniuk egyfajta gőgös ítélkezésbe, amely során magabiztosan véleményeztek egy alacsonyabbra tartott vallást. Ezzel azonban csak saját magukról mondtak ítéletet, azt tették helyre, hol is tartanak ők az átistenülés útján. De miről is van szó?  Kétségtelen tény, Jézus többször beszélt arról, hogy istenkapcsolata a Legfelsővel az egyedüli út az ember számára.  👉 Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. 👉 Aki nincs vele

Ha Isten bennem, ki ellenem?

Kép
Keresztény misztikus megközelítésben egyetlen út létezik az ember számára: hívjuk Jézus Krisztust, Ő elküldi Szellemét (Lelkét), ami átalakít, és alkalmassá tesz a Teremtő befogadására. Ez az átistenülés megélhető folyamata.   Egyetlen Isten van, Ő mindennek atyja, Jézus Krisztus az út, a Szentlélek pedig a segítő. Következzenek most olyan bibliai idézetek, melyek mind-mind a Név hatalmát és a belső átalakulás fontosságát igazolják. 👉 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 👉 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 👉 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. 👉 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt b