Szentháromság a gyakorlatban

A kereszténység egyik legnagyobb misztériuma a Szentháromság, amelyet a keletiek, a nyugatiak, de az egyes felekezetek is sokszor különbözőképpen értelmeznek. Jelentésének teológiai magyarázatai iránymutatóak ugyan, de sokféleségük miatt az egész leginkább kisiklik és megosztóvá válik, mert a legfontosabbról eltereli a figyelmet. Miközben ezt a legtöbben elméleti kérdésnek tartják, mégis természetes, ha az átlagember igyekszik megérteni, miről és kiről van szó tulajdonképpen. A következő sorok előtt le kell szögezni, azok kifejezetten személyes tapasztalatokon alapulnak, és én ezt így élem meg. Igen, megélem, mert a Szentháromság gyakorlatias megközelítéssel egy dinamikus tapasztalás, amely a hétköznapi ember elméjét és világát összeköti a mérhetetlen magasságban lévő Istennel, és köztük létrejön egy megszentelt párbeszéd.

Szellemi munkám során szinte folyamatosan hívom Jézus Krisztust, mert Ő az ember számára elérhető legnagyobb jóság és legszentebb valóság. A Fiú az út, és ő gondolataink címzettje. Szent nevével megszólítjuk magunkban, amely során törekvésünk biztosan eljut hozzá. Mindössze ennyi a dolgunk, ám ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Szentháromsághoz kapcsolódva megváltozzon az életünk.

👉 Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.

(János 14:6)

A megszólítással a legnagyobb misztérium kapujához jutunk: mivel a Fiú és az Atya egyek, ezért Jézus Krisztushoz címzett üzenetünk - amelynek forrása teljes szellemi és lelki önvalónk - máris a Teremtő Isten elé kerül. Nincs ennél egyszerűbb és gyorsabb módja annak, hogy ez megtörténjen. Érdemes tudni azonban, hogy mindez csak felidézett nevének köszönhetően történik meg, és ha ahhoz egyéb kívánságokat is hozzáteszünk, azzal gyengítjük a kapcsolatot. Ennek oka az óriási szellemi távolság, mi ugyanis képletesen lent vagyunk, Ő pedig fent. Ennek az útnak a megtétele a feladatunk, ez az átistenülés folyamata, mert csak miután az megtörtént, akkor leszünk valóban Krisztusban. 

👉 Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. 

(János 12:44-45)

Ahogy Jézus Krisztus nevét felidézve szellemünkkel a Teremtő elé kerülünk, megszületik valamiféle válasz. Az ekkor lezajló folyamatot nem lehet jobban részletezni, mert ezen a szinten elfogynak a szavak, és okafogyottá válik mindenféle emberi logika. Bármiféle körülírása csak korlátoltsággal jellemezhető spekuláció lesz, semmi több. Ez az időtlenség, az örök most, az isteni értelemben vett szeretet, a mindentudás és mindenhatóság helye, ahol megszületik a nekünk szánt válasz. Mivel annak forrása az ember és a teremtett világ számára elképzelhető legnagyobb jóság és irgalom, ezért nincs jobb kifejezés rá, mint a Szentlélek, illetve a Szent Szellem.

👉A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. (János 14:26)

Majd a megszentelt válasz megérkezik hozzánk. Ha csak a Nevet tartalmazta a gondolat, jóleső érzés keríthet minket hatalmába, egyfajta elégedettség, olyan tapasztalás, amiből szeretnénk még többet és még áthatóbbat. Ha a gondolathoz kérdés vagy kérés is társult, arra is érkezhet valami, amelynek érzékelése és megértése erősen függ tőlünk. Valahonnan felbukkanhat egy sugallat, az események kedvezően alakulhatnak, vagy javulás állhat be az állapotunkban. Ezzel a kör bezárul, amely során elkezdődik Istennel folytatott megszentelt párbeszédünk, amelyet nekünk kell akarunk, és amelyre az irgalom forrása bármikor kész reagálni. A legjobb hír, hogy itt nem egyszeri jelenségről van szó, hanem egy folyamatos kapcsolatról, amely során megszűnnek a felesleges vitákat kiváltó elméletek, csak az élmény, a tapasztalás marad, és egy megváltozott élet. 

Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy ez a folyamat nem csak Isten, hanem a másik pólus felé is hasonlóképpen működik. Ekkor azonban már semmiféle szentségről nem lehet szó. A legtöbben nem is sejtik, mekkora veszélyt jelent a folyamatos bosszankodás, kötözködés, káromkodás,  szidalmazás. Az elme bárminemű szennyezése során szintén elindul valamilyen gondolat valahová, és egy idő után az biztosan meg is találja címzettjét. A válasz onnan is meg fog érkezni, ám abban már nem lesz köszönet. Az embert és tudatát mind jobban átjárja valamilyen negatív erő, és tulajdonképpen saját gondolatainak fogja lesz, ami már a rosszindulat, önzés, depresszió és a pszichoszomatikus betegségek melegágya. Az érintett évek múlva önerejéből már képtelen lesz szabadulni a negatív örvényből, ha azonban szerencsés, tudja hol keresse a segítséget. 

A Szentháromság kapcsán felmerülhet a kérdés, mi is történt kétezer éve. Abban az időben biztosan nem hivták Jézus Krisztus nevét ezzel a tudatossággal, de nem is volt rá szükség, hiszen minden esemény élénken élhetett a jelenlévők emlékezetében. Az áldozat és a megfeszítés drámája pedig gigászi erőt szabadított fel, amelynek keresztrefeszítéskor tapasztalt kísérőjelenségei is ismertek. Ez az erő pedig azonnal visszhangra talált a Teremtőnél, és válasza Pünkösd néven marad fent az kereszténység emlékezetében. 

A személyesen most is megélhető tapasztalás ugyanaz, mint ami akkor történt, az út tehát ismert és örök, csak el kell indulni rajta.