Olaj és méz

A mellkasban megjelenő érzés fogva tart, és hatással van rám. Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és egészen addig velem marad, amíg hívom Őt. Majd amikor már mással kell foglalkoznom, észrevétlenül elillan az édes, balzsamszerű hatás. Eltűnik, mint reggel a jótékony harmat, amely bár csak kis ideig van velünk, mégis frissességgel és élettel tölti meg a természetet. Nem kell sok idő, és hiányérzetem támad, így ismét eszembe jut Jézus Krisztus, és hívni kezdem. Ez az érzés jó néhány éve társam, de nem volt mindig így.

Fiatal koromban érzékeny típus voltam, ami fájt az önérzetemnek, az nagyon fájt, ami viszont boldogított, az nagy örömforrást jelentett. Rájöttem, hogy megérzem a láthatatlan dolgok egy részét, és a szavak jelentésükön túli értelmet is kezdtek hordozni magukban. Aztán jöttek-mentek az évek, és már Jézus Krisztust hívtam magamban, majd egy ideig Nagyboldogasszonyt több néven is. 

Jézus Krisztus nevéről belül először a gyémánt érzete jutott eszembe, mert a ragyogása kikezdhetetlen volt, szilárdsága pedig minden kellemetlen hatást és emléket oldani kezdett. Aztán egyszer csak megjelent valami több, olyan volt, mintha olaj vagy méz csörgedezne a szívem körül. A mellkas teljes szélességében érezhető, lassan előbukkanó érzést nem tudtam szabályozni. Akaratommal sosem sikerült előcsalogatnom, és azt sem tudtam befolyásolni, meddig maradjon. A kegyelem részének tekintettem, a semmiből jött, és a semmibe tűnt el, mint a szerelem vagy a szeretet. Mégsem ezekről a megszokott emberi érzésekről volt szó, hanem valami sokkal éteribbről. Hogy mikor tapasztaltam először, nem tudom, annyi azonban biztos, Jézus Krisztus nevéhez volt köthető.

Később a szívkörüli érzés tartóssá vált, és volt olyan időszak, amikor hetekig izzott minden éber pillanatban. Mostanában Jézus Krisztus nevére szinte azonnal jelentkezik, és addig marad, amíg csak Ő jár a fejemben. Volt olyan intenzív időszak, amikor még a karom és a tenyerem is zsibongott tőle.

Az édes, sóvárgó érzéshez könnyen hozzá lehet szokni, és már önkéntelenül folytatnom kell az ismétlést, miközben valamilyen semleges, odafigyelést nem igénylő, hétköznapi teendőmet intézem. 

👉 És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. (Máté 3:17)

👉 Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! (Máté 17:5)

Figyelemre méltó, hogy a Biblia egyik legfontosabb kijelentése Jézusról, hogy Isten szeretett Fiának nevezi. Sokat gondolkodtam, hogy mit jelenthet ez a misztikus út nézőpontjából. Talán nem azt, hogy akinek az Ég felől tekintve a szeretet az egyik legfontosabb tulajdonsága, azt az ember szemszögéből a visszafelé vezető úton is ugyanez jellemzi? Pont ezért a Teremtő Istenhez Jézus Krisztuson keresztül igyekvő keresztény útja egy boldog vágyakozással járhat. Aki pedig ennél is tovább merészkedik, és a szellemi-lelki eggyé válásra törekszik, annak számára ez nem arra utal, hogy megtapasztalhatja, milyen a lélek valódi szeretete? Úgy vélem, igen. Számomra ez egy olyan szeretetérzés lehetősége, amely Jézus Krisztuson keresztül már kétezer év óta bárki számára elérhetővé válhat. Így sokkal érthetőbbé válnak a következő sorok is:

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű. (Máté 11:29-30)

Írásaimat azért kezdtem el lejegyezni, hogy akit érdekel, megismerhesse a Jézus Krisztussal való szellemi-lelki eggyé válás személyes tapasztalatait. Le kell szögezni, a fent megfogalmazott hatás nem szünteti meg a hétköznapi emberi érzéseket, a hideg szél csíp, a jól elkészített étel zamatos, a szurkolás izgalmas, a csalódás fáj. Ugyanakkor a Szent Név hatására megjelenő mézédes folyam képes mindegyik mellett hatni, és bennem egy olyan belső szilárdság alakul ki, amely számomra a kősziklára épített ház képét idézi. Mert úgy gondolom, a hétköznapi élet viharai képesek úgy átformálni a lelkünket, hogy a múló évtizedek alatt szinte egy másik emberré válhatunk. A Jézus Krisztushoz rögzített figyelem azonban nemcsak kellő belső távolságot teremthet a külvilágtól, hanem a legegyszerűbb módon visszavezethet Istenhez, és helyreállítja az ősi teremtett, de már elfelejtett kapcsolatot.