Bevezető helyett

– Ha volna rá lehetőséged, milyen különleges képességet választanál? – tette fel a kérdést egyszer egy ismerősöm valamikor a húszas éveink elején. Nem emlékszem arra, hogy miként került szóba a téma, a mozik sem játszottak még szuperhősös filmeket. 

– Ha valamit kimondok, az azonnal teljesüljön – vágtam rá, és erre egy olyan félmosoly volt a reakció, amilyent a reménytelen álmok érdemelnek. Pedig akkor már tudtam, a szavaknak különösen nagy jelentőségük van. Jézus Krisztust hívtam magamban, és biztos voltam abban, hogy jó úton járok. 

Azt megelőzően a felnőtté válás maró hiányérzetet hagyott maga után, és az addig felgyülemlett tapasztalatok birtokában úgy döntöttem, hogy a világ megváltoztatását saját magamon kell kezdenem. Tanulmányaim idején jógáztam, meditálni kezdtem, majd vegetáriánus lettem. Bár összességében tizenhét évig kerültem a húsevést, rá kellett jönnöm, önmagunk korlátozása sosem hozhatja el a tökéletes nyugalmat, azt máshol kell keresni. A jógakultúrával és úgy összességében a keleti vallásokkal sincs ma már semmi dolgom, bár az ezekből megszerzett tapasztalatok néhány helyen visszaköszönnek a blog írásai között. 

Fiatal felnőtt korom elején találtam rá tehát Jézus Krisztusra, ami egy mélyről felbukkanó, jólesően ismerős érzéssel járt együtt. Ennek már több mint három évtizede. Egy ideig gyülekezet tagja is voltam, de főként a Szent Névre figyeltem. Elkezdtem ismételgetni magamban, és rájöttem, Isten neve valóban kapaszkodót és segítséget nyújt, a legfontosabb, hogy a szabad pillanatokban lefoglalja a gondolatokat, és kitöltse az elmét. Ez a rövid Jézus-ima - elfoglaltságtól függően - akár több órán át is tarthat. Jézus Krisztus mellett hosszabb ideig a Gyermeket tartó Szűz Máriát is hívtam több néven, Nagyboldogasszonyt, Fekete Madonnát ismételve. 

Világi mindennapokat élve a jeleket figyeltem, a láthatatlan felől érkező üzeneteket, amelyek vezették életemet. Így született meg ez az apró történeteken és élményeken alapuló, rendhagyó keresztény tematikájú blog. Az olvasó ebből olyan kérdésekre kaphat választ, hogy milyen kapcsolatot teremt a Szent Név Isten és ember között, illetve miként alakítja át az egyre mélyebben hívő életét az átistenülés folyamata. 

Bár a felekezetek szinte minden kérdésre igyekeznek válaszokat adni, hiszem, hogy erre csak a misztika, az Istennel való eggyé válás folyamata képes, úgy, hogy mindeközben a mindenség urából barát lesz. Mindehhez semmi újat nem kell kitalálni, mert minden benne van Jézus életútjában, nem kell se több, se kevesebb. A Jézus Krisztusról tanúbizonyságot tevő misztikus életút során valósággá válik, hogy az első és legfontosabb az Istenben való belső elmélyülés, egyfajta átitatódás, majd ezután következik az önismeret megszerzése, környezetünk megértése, illetve a mindennapi életben való helytállás, amelyekhez minden szükséges támogatás időben megérkezik felülről. Ebben a folyamatban alakul ki a valódi keresztényi szeretet is. 

Utamra személyes pecsétet kaptam, egy boldogító, sóvárgó, édes érzést a mellkasban, amely Jézus Krisztus nevére ma már minden alkalommal megjelenik, és addig marad, amíg hívom Őt. Kívánom, hogy minél többen nyissák ki az égi lakatot, és lépjenek át az Istenhez vezető rejtekajtón, amelyhez reményeim szerint ezek az írások eligazodási pontokat nyújthatnak.