Kiütések
Amikor tükörbe néztem, lesokkolt a viszonylag nagy kiterjedésű ekcémaszerű folt. Miután azonban megtaláltam a bőrömön jelentkező viszkető érzés szellemi okát, a tünet néhány nap alatt nyomtalanul eltűnt.
Életemet két szellemi hatás határozta meg: Jézus Krisztus és Nagyboldogasszony. Ez az eset utóbbihoz, a Gyermekét tartó Szűz Máriához köthető, akihez a magyarsággal kapcsolatos olvasmányaim során jutottam el.
Évekkel azelőtt sok hasonló témájú könyvön rágtam át magam, és megfogott néhány elmélet. Nagyboldogasszony nevét rendszeresen úgy ismételtem magamban, hogy felidéztem magamban a betűkkel leírt szót. Ezt idővel felváltotta a régi rovásírás, amelynek betűiben elképesztő energiát tapasztaltam. Az ilyesmit nehéz megfogalmazni, de még most is, ha így leírva látok egy szót, érzem, hogy valósággal sugárzik. Egyszerű jelek, hihetetlen erővel, ilyet tudtak a régiek, akik előtt meg kell hajtani a fejünket. Így aztán adta magát, hogy kombinálni kezdjek: elkezdtem tanulni az írásjeleket, és miközben magamban ismételtem Nagyboldogasszony nevét, megpróbáltam azt a székely rovásírás jeleivel magam elé képzelni.
A viszkető érzés néhány nap után jelentkezett. Egy-egy rosszul kiválasztott ruha vagy tusfürdő tud hasonló tüneteket okozni, így először nem is foglalkoztam vele. Az érzés azonban fokozódott, és már megkerülhetetlenné vált. Tükörben vizsgáltam meg, miért viszkethet a vállam, és mindent megértettem, amikor megpillantottam a mintegy kéttenyérnyi foltot. Riasztó volt a semmiből ilyen nagy felületen megjelenő rondaság. Mivel ebben az időszakban nem volt más változás az életemben, tudtam, mit kell tenni. Felhagytam a rovásírás jeleinek felidézésével, és a Nevet az elképzelt betűk nélkül ismételgettem tovább magamban. A tünetek enyhülni kezdtek, és néhány napon belül el is múltak.
A jelenség szellemi üzenete egyértelmű volt: a rovásírás a régi korok csodája, amelynek a mai napig hatalmas ereje van, Nagyboldogasszony nevének felidézéséhez azonban nincs rá szükség. Ráadásul mindez egyfajta kulturális keveredést is jelentett, amelyet - ahogy a történelem is igazolta - nem szabadott tovább folytatni. Már csak azért sem, mert számomra a legnagyobb isteni titok, Jézus Krisztus misztériumának felfedezése még csak ezután következett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése