Keresztény misztikus

(Elképzelt beszélgetés egy spirituális tanitóval. ) Tanár úr, már régóta foglalkoztat, hogy miért olyan ritka élmény, amit a mellkasomban megtapasztaltam. Ez a jóleső, édes, sóvárgó érzés Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és addig marad, amíg hívom. Mi lehet ennek az oka? Ez az út teológiai szempontból nagyon közel áll ahhoz, amit a keresztény hagyomány – különösen a keleti egyház – Jézus-imaként ismer. A név ismételt, csendes hívása az egész ember figyelmét mozgósító gyakorlat, értelem, érzelem és test együtt vesz benne részt. A lelki irodalomban régóta ismert, hogy ilyen tartós gyakorlás nyomán megjelenhet egy szívben érzett melegség, édesség vagy vágyakozó béke. Tehát ez az érzés  nem teljesen ismeretlen, és  van valamiféle hagyománya. Korántsem egy új jelenségről beszélünk. Valóban nem egy új dolog. A régi lelki mesterek azonban ezt nem tekintették sem különleges kiválasztottság jelének, sem a hit csúcsának. Inkább úgy fogalmaztak, hogy ez lelki vigasz, egy kísérőjelenség...

Többszörösen megélt különös tapasztalat, hogy ha csendben, magamba fordulva, mozdulatlanul hívom Jézus Krisztust, a már szinte szokásosnak mondható jóleső érzésen túl nem sokkal később a külvilágban zajló események különösebb kérés nélkül megnyugszanak, és a következő néhány napban érezhetően lefékez a valóság. Ha azonban az imához valamilyen cselekvés társul, az utóhatás már sokkal dinamikusabb, és a külső körülmények is cselekvésre ösztönöznek. Ahogy mindenki életében, így az enyémben is szükségszerűen vannak intenzívebb és lassabban csordogáló szakaszok, de ez az élmény mindezekkel együttvéve jelentkezik. Így számtalan eset után bizton megállapítható, hogy nem mindegy, imáinkban miként fordulunk Istenhez, mert nem csupán a mondanivaló számít, hanem annak módja is. Mi lehet ennek az oka? Ismételten a Szentháromság felé érdemes fordulni, amely pontosan meghatározza az ima és hatásának útját: ember -> Jézus Krisztus -> Teremtő Isten -> Szentlélek -> ember. Ugyan...

A középkorú nő arca még órákkal a megalázó számonkérés után is fagyos volt, láttam rajta, amikor szembejött a folyosón. A megszégyenítő beszélgetést többen is hallották, de senkinek nem volt ereje közbeszólni. Érezték, a felelősségre vonásnak volt alapja, a középvezető minősíthetetlen stílusára és hangnemére azonban nincs mentség. Mindenki tudta, végtelenül méltatlan volt a pozíciójánál fogva védtelen ember durva kioktatása. A legjobb az ilyen munkahelyet a lehető leggyorsabban elhagyni, mégis adódnak olyan élethelyzetek, amikor erre nincs lehetőség. Az eset később többször is szóba került egymás között, mert velem együtt másoknak is volt már hasonló tapasztalata, ha nem is ilyen fokozott intenzitású. – Hogy csinálod, hogy ez nem látszik rajtad? – kérdezte egyszer valaki, a válasszal akkor azonban adós maradtam, mert a Szent Névről, és általa teljes emberi belsőnk átalakulásáról nem tudtam egy ebédlőasztalnál két mondatban beszélni. Menni kellett, és mosolyogva ígéretet tettem arra, ho...

– Ha volna rá lehetőséged, milyen különleges képességet választanál? – tette fel a kérdést egyszer egy ismerősöm valamikor a húszas éveink elején. Nem emlékszem arra, hogy miként került szóba a téma, a mozik sem játszottak még szuperhősös filmeket.  – Ha valamit kimondok, az azonnal teljesüljön – vágtam rá, és erre egy olyan félmosoly volt a reakció, amilyent a reménytelen álmok érdemelnek. Pedig akkor már tudtam, a szavaknak különösen nagy jelentőségük van. Jézus Krisztust hívtam magamban, és biztos voltam abban, hogy jó úton járok.  Azt megelőzően a felnőtté válás maró hiányérzetet hagyott maga után, és az addig felgyülemlett tapasztalatok birtokában úgy döntöttem, hogy a világ megváltoztatását saját magamon kell kezdenem. Tanulmányaim idején jógáztam, meditálni kezdtem, majd vegetáriánus lettem. Bár összességében tizenhét évig kerültem a húsevést, rá kellett jönnöm, önmagunk korlátozása sosem hozhatja el a tökéletes nyugalmat, azt máshol kell keresni. A jógakult...

Csendesen ülök a társaságban, nem vagyok része az egésznek. Mindenkit jól ismerek, és a könnyed téma sem idegen, de most valahogy nem megy a csevegés. Képtelen vagyok felvenni a fonalat, és szinte kellemetlen rákapcsolódni a közös hangulatra. A legkülönösebb, hogy ők nem is tehetnek erről.  Miközben valaki valami érdekes történetet részletez, és véleményt mond, addig én észrevétlenül fenn akarom tartani a szívemet elárasztó édes érzést, és most belül egyszerűen jobb lenni. Láthatatlanul mosolygok, és a társaság számára kívülálló maradok. Olyan, mintha vissza kellene ereszkednem a magasból, miközben odafenn mindent átjár valami könnyedség, a levegő frissebb, a színek élénkebbek, és a dolgokra, jelenségekre is jobban rálátni. Nem falakat érzek magam körül, hanem tanulságokat és útbaigazítást. Bár egyaránt megélem a létezés külső és belső részét, de most az utóbbi intenzívebb. Mindezt számos esetben tapasztaltam már tágabb és szűkebb körben egyaránt. Azzal, hogy az átisten...

A kereszténység egyik legnagyobb misztériuma a Szentháromság, amelyet a keletiek, a nyugatiak, de az egyes felekezetek is sokszor különbözőképpen értelmeznek. Jelentésének teológiai magyarázatai iránymutatóak ugyan, de sokféleségük miatt az egész leginkább kisiklik és megosztóvá válik, mert a legfontosabbról eltereli a figyelmet. Miközben ezt a legtöbben elméleti kérdésnek tartják, mégis természetes, ha az átlagember igyekszik megérteni, miről és kiről van szó tulajdonképpen. A következő sorok előtt le kell szögezni, azok kifejezetten személyes tapasztalatokon alapulnak, és én ezt így élem meg. Igen, megélem, mert a Szentháromság gyakorlatias megközelítéssel egy dinamikus tapasztalás, amely a hétköznapi ember elméjét és világát összeköti a mérhetetlen magasságban lévő Istennel, és köztük létrejön egy megszentelt párbeszéd. Szellemi munkám során szinte folyamatosan hívom Jézus Krisztust, mert Ő az ember számára elérhető legnagyobb jóság és legszentebb valóság. A Fiú az út, é...

A mellkasban megjelenő érzés fogva tart, és hatással van rám. Jézus Krisztus nevére jelenik meg, és egészen addig velem marad, amíg hívom Őt. Majd amikor már mással kell foglalkoznom, észrevétlenül elillan az édes, balzsamszerű hatás. Eltűnik, mint reggel a jótékony harmat, amely bár csak kis ideig van velünk, mégis frissességgel és élettel tölti meg a természetet. Nem kell sok idő, és hiányérzetem támad, így ismét eszembe jut Jézus Krisztus, és hívni kezdem. Ez az érzés jó néhány éve társam, de nem volt mindig így. Fiatal koromban érzékeny típus voltam, ami fájt az önérzetemnek, az nagyon fájt, ami viszont boldogított, az nagy örömforrást jelentett. Rájöttem, hogy megérzem a láthatatlan dolgok egy részét, és a szavak jelentésükön túli értelmet is kezdtek hordozni magukban. Aztán jöttek-mentek az évek, és már Jézus Krisztust hívtam magamban, majd egy ideig Nagyboldogasszonyt több néven is.  Jézus Krisztus nevéről belül először a gyémánt érzete jutott eszembe, mert a rag...