Bejegyzések

Ítélet más vallások felett

Kép
Egy beszélgetést hallgatok, egy műsort, amelyben ketten vallásokat hasonlítanak össze. Keresztény alapokon állnak, de kiderül, egyikük korábban más hitrendszert gyakorolt, és miután kiugrott, talált rá Jézus Krisztusra. A párbeszéd egy idő után stílust vált, és a tárgyilagosság helyett kritikus élt kapnak a mondatok, amelyek a kereszténytől eltérő rendszert veszik célba. A beszélgetést ekkor lezártam, mert többé már nem érdekes volt, hanem megosztó. A műsorkészítőknek - talán önkéntelenül, talán nem - sikerült belesodródniuk egyfajta gőgös ítélkezésbe, amely során magabiztosan véleményeztek egy alacsonyabbra tartott vallást. Ezzel azonban csak saját magukról mondtak ítéletet, azt tették helyre, hol is tartanak ők az átistenülés útján. De miről is van szó?  Kétségtelen tény, Jézus többször beszélt arról, hogy istenkapcsolata a Legfelsővel az egyedüli út az ember számára.  👉 Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. 👉 Aki n...

Ha Isten bennem, ki ellenem?

Kép
Keresztény misztikus megközelítésben egyetlen út létezik az ember számára: hívjuk Jézus Krisztust, Ő elküldi Szellemét (Lelkét), ami átalakít, és alkalmassá tesz a Teremtő befogadására. Ez az átistenülés megélhető folyamata.   Egyetlen Isten van, Ő mindennek atyja, Jézus Krisztus az út, a Szentlélek pedig a segítő. Következzenek most olyan bibliai idézetek, melyek mind-mind a Név hatalmát és a belső átalakulás fontosságát igazolják. 👉 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 👉 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 👉 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. 👉 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, a...

Nehéz idők megértése

Kép
Amikor ezek a sorok születnek, sokféle bizonytalanság uralja a hétköznapokat. A háborúk árnyékában zajló világeseményeket, a közhangulatot és a szűkebb környezet történéseit mind átjárja valami drámaiság. Szinte már megszokottá válik a pillanat, hogy amikor azt gondoljuk, rosszabb már nem is lehet, az élet megmutatja, még vannak további fokozatok a képzeletbeli skálán. A miértekre mindig nehéz választ találni, és a komor idők túléléséhez különösen érdemes Jézushoz fordulni, mert ezúttal is a végtelen bölcsesség sugárzik át az évezredek távlatából. Hasonlata az egyéni életút értelmezéséhez nyújt kapaszkodót.  👉 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Számos történés - amelyre összességében semmiféle ráhatásunk nincs - több kisebb-nagyobb jelentőségű és nagyjából egyszerre jelentkező okra vezethető vissza, am...

Túlélni a közelgő klímakatasztrófát

Kép
📌 Olyan szélsőségek jönnek, amikhez képest semmiség, hogy nemrég a nyár közepén 19 centis jégdarabok hullottak Olaszországban. 📌 Az lesz a következmény, hogy az északi félgömb összességében lehűl. A Brit-szigetek térségében és Skandináviában 6-8 fokos lehűléssel kell számolni éves átlagban, ez télen 12-14 fokos is lehet. 📌 A Kárpát-medencében a mostani átlaghőmérsékletnél 2–3 fokkal hidegebb lesz. (...) Olyan teleink lesznek, amikor befagy a Duna újra. Cserébe viszont olyan nyarak jönnek, amikor nem 32 fokos, hanem akár 45-48 fokos hőségektől szenvedünk (...) Trópusi klímánk lesz nyáron, és sarkvidéki klímánk télen.  A fenti mondatokat egy nemrég közzétett nemzetközi tudományos kutatás alapján mondta egy magyar meteorológus,  aki szerint életünk hamarosan visszavonhatatlanul megváltozik, és az évezredek óta megszokott éghajlati viszonyok néhány tíz év alatt átalakulnak. Már most is tart ez a többé-kevésbé lappangó folyamat, de hamarosan mindenki által láthatóvá válik, és sz...

A mennyei építőmester

Kép
Egy épület fizikai megvalósítása a földmunkákkal kezdődik, gépek és ásók marják fel a talajt, hogy kellő alapot adjanak az ingatlannak, amely az odahordott építőanyagokból komótosan elkezd az ég felé magasodni. A durvább munkálatokat finomabbak követik, és a formát kapott épület használhatóvá, belakhatóvá válik. Ezt a folyamatot látni kívülről, és legtöbbször bele sem gondolunk, hogy az egészet mennyire pontos tervezési munka, szellemi erőfeszítés, szándék és akarat előzi meg, mert a "kezdetben volt az Ige" igazsága minden isteni és emberi dologra igaz. Erre is.  A hagyomány szerint Jézus elsajátította nevelőapja szakmáját, az ácsmunka fortélyait és az építőmesterséget. A misztika, az eggyé válás folyamata szempontjából azonban mindegy, hogy a történelmi Jézus fizikailag közreműködött-e bármikor is bármilyen épület megvalósításában. De ha így történt, az tovább erősítené az isteni rendszer csodálatos analógiáját, mert szellemi téren valójában a mai napig ezt tesz...

Amikor ketten-hárman összegyűlnek

Kép
Különös tapasztalat volt sok-sok év után összefutni egy régi ismerőssel. Nem a környezet, de nem is az esemény aktualitása miatt. Hamar szót értettünk, majd miután kiderült spirituális érdeklődése, megjelent köztünk egy jóleső, ismerős érzés. Mindez nehezen megfogalmazható, de annyi biztos, hogy ez azon pillanatok közé tartozott, amikor átélhetővé válik az ember társas életének egyik alaptörvénye.  👉 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Már az elején érdemes leszögezni: ez csírájában ugyanaz a gyűjtőerő, amely képes társasággá, közösséggé kovácsolni a hasonló érdeklődésű embereket, legyen szó hobbiról, sportról, fizikai vagy szellemi aktivitásról. Így alakulnak ki aztán a klubok, körök, csapatok, melyek erőterében új lendületet kapnak a középpontban álló tevékenységek, majd a tagok a korábbinál intenzívebben haladhatnak céljaik felé. És ez csak az emberi szint, az idézet ennél sokkal-sokkal többről szól, és nagyon messzire vezet.  ...

A lelki boldogság útja

Kép
A szent írások erkölcsi szabályokat határoznak meg a hívőknek, akik igyekeznek azoknak megfelelni. Ez történhet könnyedén, természetes módon, de sokaknál valódi lemondással jár, főleg a problémás életterületeken. Az ilyen önkorlátozás mindenképpen bizonytalan, kellő akarat híján leginkább egy hullámvasúthoz hasonlítható, amelynek végén ott van a bukás lehetősége. Kivétel, ha belül valóban megjelenik Jézus Krisztus, de akkor már a lemondás is egészen új értelmet kap. Miről is van szó?   👉 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. A lényeg ezúttal ezekből a sorokból olvasható ki. Nyilvánvaló, hogy képességeinkhez mérten törekedni kell a legtöbbre és a legjobbra, de a legeslegfontosabb, hogy hívni kell Jézus Krisztust, amely során hozzákötjük a gondolatainkat és a lelki életünket. A válaszul érkező isteni eredetű Erő - amelyet a hagyomá...