Amikor ketten-hárman összegyűlnek

Különös tapasztalat volt sok-sok év után összefutni egy régi ismerőssel. Nem a környezet, de nem is az esemény aktualitása miatt. Hamar szót értettünk, majd miután kiderült spirituális érdeklődése, megjelent köztünk egy jóleső, ismerős érzés. Mindez nehezen megfogalmazható, de annyi biztos, hogy ez azon pillanatok közé tartozott, amikor átélhetővé válik az ember társas életének egyik alaptörvénye. 

👉 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Már az elején érdemes leszögezni: ez csírájában ugyanaz a gyűjtőerő, amely képes társasággá, közösséggé kovácsolni a hasonló érdeklődésű embereket, legyen szó hobbiról, sportról, fizikai vagy szellemi aktivitásról. Így alakulnak ki aztán a klubok, körök, csapatok, melyek erőterében új lendületet kapnak a középpontban álló tevékenységek, majd a tagok a korábbinál intenzívebben haladhatnak céljaik felé. És ez csak az emberi szint, az idézet ennél sokkal-sokkal többről szól, és nagyon messzire vezet. 

A továbbiakban érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon meddig léteznek a hobbicsoportok? Egy modellvasút-szakkör vagy akár egy sportklub. Néhány évig, évtizedig, fél vagy akár egy teljes évszázadig, kettőig? És a szellemi irányzatok? Azok biztosan tovább. Utóbbira jó példa lehet a szabadkőműveseké, ez a páholyokra bomlott okkult társaság egyes vélemények szerint már négyszáz éve létezik. A szabadság, egyenlőség, testvériség, tolerancia és az emberiesség elveit hirdető társaság csoportjai az elmúlt évszázadokban számos esetben lettek az összeesküvés, a terror, a háborúskodás kiindulópontjai, így kizártnak tekinthető, hogy valóban Isten áll a mozgalom szellemi fókuszában, sokkal inkább valami más. Befolyása mostanra minden tekintetben jelentősen csökkent, melyet a világpolitikai események, köztük például az Egyesült Államok pozíciójának jelenlegi gyengülése is jeleznek. (Az USA megalapítását és egész létezését sűrűn átszövi a szabadkőművesség.) Így nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan már csak egy fura szokásrendszerű, spirituálisan kiüresedett mozgalomról beszélhetünk. Rajtuk kívül persze számos más ezoterikus szerveződés létezett és működik most is, amelyeknek életútja a fenti példából kiindulva mégiscsak korlátozott. 

Az igaz vallások és hitrendszerek megint más szintet képviselnek, a közéjük tartozó kereszténység immár kétezer éve létezik. Azok a misztikus szellemi közösségek, amelyek középpontjában valóban az örökké létező Isten áll, kulturálisan ugyan változhatnak, de végleg nem süllyedhetnek el a történelem hullámverésében. Pont ide kívánkozik a vízenjárás története, melynek lényege, hogy bármi is történjen, ha figyelmünk Jézus Krisztusra összpontosít, sértetlenül a felszínen maradunk, az isteni kapcsolat megvéd. Ez a törvény a közösségekre, a vallási szervezetekre ugyanúgy érvényes, mint az egyénre.

👉 Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?  

Jézus Krisztus megjelenítette az ember számára a Teremtőt, így amíg elménkben ténylegesen Ő vezet az átistenülés útján, a kereszténység fennmarad. Bár a perspektíva végtelen kifutású, a napjainkban mutatkozó egyházi válságjelenségek elgondolkodtatóak. Világi emberként nincs jogom megítélni semmilyen szerveződést, se kicsit, se nagyot, se régit, sem újabbat, Jézus sorai azonban mégiscsak figyelmeztetőek:

👉 De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.

A folytatás is rendkívül fontos, és értelmezéséhez nem kell feltétlenül a múltat kutatni. 

👉 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.

Bár vannak régi, csodálatos templomok szemet gyönyörködtető kialakítással, isteni jelenlétet sugárzó festményekkel, szobrokkal, a fények játékával, a tömeg feje fölül érkező prédikációval, széttárt karokkal, megemelt hanghordozással, de a lényeg mégiscsak az, hogy az összegyűltek számára érzékelhető-e Ő? Ha a jelenlévők próbálják lélekben megérinteni, vajon hányan éreznek bármit is, akár a legcsendesebb, legelmélyültebb módon? Hányan tettek bele annyi figyelmet és energiát, hogy elég érzékennyé váljanak a Legfelső irányába? Mert hiába a közösség, hiába az évszázadok-csiszolta szertartások sora, a saját munkáját senki sem spórolhatja meg. 

Érdemes itt még szót ejteni egy közvetetten a fentiekhez kapcsolódó vallási félelemről, amelynek forrása valós és annál nyugtalanítóbb társadalmi jelenségeket generál. A muszlim vallás és a kereszténység már mintegy 800-900 éve viaskodik egymással, és az előbbinek mostanában tapasztalható robbanásszerű terjedése Európában egyfajta látlelete a gyengélkedő Krisztus-hitnek. Ebbe a sorba illeszkednek a migrációs jelenségek is, melyek szintén ráerősítenek a szellemi folyamatra. A keresztény hit gyengesége teret enged a másiknak, amit mentális és fizikai invázióként is azonosíthatunk. Annyit látunk, hogy egyik oldalon özönlenek a kilátástalan helyzetben tengődő milliók, másik oldalon pedig a munkaerőhiánnyal és történelmi lelkifurdalással küzdő Nyugat-Európa éppen búcsút int saját nagyszerű hagyományainak. A helyzet a mi szintünkön feloldhatatlannak tűnik. 

Pedig mivel ezek a történések szellemi gyökerűek, így a megoldást is itt kell keresni. Véleményem teljesen megegyezik azzal a teológussal, aki azt mondta egyszer: a jövő egyháza vagy misztikus lesz, vagy nem fog létezni egyáltalán. A kérdés már csak az, mimódon lehet ezt elérni? Nincs ebben semmi új: Jézus Krisztus hívása, nevének ismétlése az egyik legbiztosabb módja. Jelenléte - a vele történő szellemi-lelki eggyé válás - előbb az egyént, majd a társadalmat is megváltoztatja. Utóbbit az átistenült közösségek valósítják meg, az örök törvény igazsága szerint: ha ketten-hárman összegyűlnek a nevében, jelen lesz Ő is. 

Az emberiségnek nem nagyon van más lehetősége, mert az az út, amelyet most a társadalom tapos, leginkább a katasztrófa felé visz. Irányt változtatni azonban bármikor lehet, csak felismerés és akarat kérdése. Az idő elérkezett.