Keresztény misztikus

Különös tapasztalat volt sok-sok év után összefutni egy régi ismerőssel. Nem a környezet, de nem is az esemény aktualitása miatt. Hamar szót értettünk, majd miután kiderült spirituális érdeklődése, megjelent köztünk egy jóleső, ismerős érzés. Mindez nehezen megfogalmazható, de annyi biztos, hogy ez azon pillanatok közé tartozott, amikor átélhetővé válik az ember társas életének egyik alaptörvénye.  👉 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Már az elején érdemes leszögezni: ez csírájában ugyanaz a gyűjtőerő, amely képes társasággá, közösséggé kovácsolni a hasonló érdeklődésű embereket, legyen szó hobbiról, sportról, fizikai vagy szellemi aktivitásról. Így alakulnak ki aztán a klubok, körök, csapatok, melyek erőterében új lendületet kapnak a középpontban álló tevékenységek, majd a tagok a korábbinál intenzívebben haladhatnak céljaik felé. És ez csak az emberi szint, az idézet ennél sokkal-sokkal többről szól, és nagyon messzire vezet.  ...

A szent írások erkölcsi szabályokat határoznak meg a hívőknek, akik igyekeznek azoknak megfelelni. Ez történhet könnyedén, természetes módon, de sokaknál valódi lemondással jár, főleg a problémás életterületeken. Az ilyen önkorlátozás mindenképpen bizonytalan, kellő akarat híján leginkább egy hullámvasúthoz hasonlítható, amelynek végén ott van a bukás lehetősége. Kivétel, ha belül valóban megjelenik Jézus Krisztus, de akkor már a lemondás is egészen új értelmet kap. Miről is van szó?   👉 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. A lényeg ezúttal ezekből a sorokból olvasható ki. Nyilvánvaló, hogy képességeinkhez mérten törekedni kell a legtöbbre és a legjobbra, de a legeslegfontosabb, hogy hívni kell Jézus Krisztust, amely során hozzákötjük a gondolatainkat és a lelki életünket. A válaszul érkező isteni eredetű Erő - amelyet a hagyomá...

Amint abbahagyom magamban Jézus Krisztus hívását, és már nem körülötte járnak a gondolataim, szinte azonnal hiányérzetem támad. Lopakodva megjelenik belül valamiféle üresség, és lelkem azonnal keresni kezdi a már jól ismert szeretetérzést. Így az elme önkéntelenül visszatér a Névhez. A szakadatlan imádság életforma, mely folyamatos kapcsolódást biztosít Istennel. Személyes tapasztalataimat erősíti az az évekkel ezelőtt született írás is, mely a keleti keresztények hagyományai alapján vizsgálja a Jézus-imát. Az értelmezés végig a teljes mondat (Uram, Jézus Krisztus, Élõ Isten Fia, könyörülj rajtam, bûnösön!) használatáról szól, de szilárdan vallom, ha kizárólag Jézus Krisztus nevét ismételjük magunkban, a hatás ugyanez, sőt talán még intenzívebb. Most következzen néhány gondolat a cikkből, mely innen tölthető le. (Forrás: Magyar Sion Új folyam IV.) 📌 Ez az imádság nem pusztán egy ima. Életforma, életmód, s nem kizárólag a világtól elvonultan élõ szerzetesek mindennapi...

Az átlagembernek minden probléma leküzdendő akadály, az Istennel eggyé váló számára útbaigazítás. Régen minden jobb volt? Csak akkor igaz, ha közelebb álltunk Istenhez.  Nem a pozitív tulajdonságoktól lehetünk tökéletesek, hanem a Legfelső belső megjelenésétől.  Az idő múlik ugyan, de az örök élet titka megfejthető.   Az igazság kulcsát keresed? Biztosan ismered, és ott van mélyen az elmédbe vésve.   Elégedetlenségre kívül is, belül is találhatunk okokat, a valódi elégedettséget a Szent Név, Jézus Krisztus neve hozza el.

Az idő múlása személyes élmény. Vannak időszakok, melyek tartalmasak, rendhagyóak, sokszor kifejezetten örömteliek, megélni ezeket egy pillanat műve, emlékük viszont örökre megmarad. Aztán van a többi, mely az élet nagyobb részét tölti ki, az ilyenek rutinszerűek, megszokottak, hétköznapiak. Legyünk bárhol, otthon, munkahelyen, utazás közben, ezek a szürke momentumok többnyire ólomlábakon járnak, emlék azonban nem sok marad belőlük. Mintha meg sem történtek volna, úgy elsuhannak, és évek múltán semmit sem hagynak maguk után. Elménk trükkje, hogy a saját időnket éljük, mert bár a fizikai értelemben eltelt mérhető, a személyesen megélt nem. Bármennyire is furcsa ez a jelenség, nem tudjuk kikerülni. Majd ahogy korosabbá válunk, az elröppenő idő mellé sokszor befészkeli magát a hiányérzet: valami kimaradt az életünből. Misztikus szemszögből legtöbbször tényleg így is van. Mert valószínűleg nem véletlenül működik így a tudatunk, és eredendően ez is egy nálunk végtelenszer hatalmasabb akarat...

Azt szokták mondani, amikor végleg eltávozunk, semmit nem viszünk magunkkal, csupán azt, amilyen emberré váltunk. Aztán hogy mi történik ezután, nem tudjuk biztosan. Rengeteg halálélmény után született beszámolót lehet olvasni, és a vallások is - van hogy egymásnak ellentmondóan - írnak a túlvilágról, mégis rejtélyes az egész, és személyesen csak akkor derül ki, mi történik, amikor odaérünk. Ám onnan már ritkán vezet visszaút.  Isteni eredetű szellemünk örök, sosem pusztul el, de ha élő test híján megszűnik bennünk a mindennapi élethez való kötődés, cél nélkül maradnak az addig személyes érzelmek, késztetések, vágyak. Akinek mindennapjait az elégedettség töltötte be, azt viszi magával valamilyen formában, akinek mindennél fontosabb volt a pénz, azt a birtoklás vágya tartja fogva, míg a hatalom gyakorlása valamiféle hamis mindenhatóság-érzést hagy maga után. Ebből a szemszögből nézve végtelenül nagy hibát követ el, aki önként dobja el magától az életet, mert utána nem ma...

Szélsebesen közeledünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem nagyon lesz tovább. A teremtéssel van a baj. Na nem az istenivel, hanem azzal, amely során az ember azt hiszi, bármit megtehet. És most már nemcsak a túlzsúfolt városokról, a szennyező gyárakról, vagy az elkényelmesítő felesleges eszközökről van szó, hanem valami egészen emberszerűről. A szépirodalom és a filmvilág tele van ember által létrehozott lényekkel, és az ilyen művészeti alkotások legtöbbször negatív végkicsengésűek. Nem véletlenül.  Mary Shelley klasszikus történetének főhőse, a tehetséges fiatal Victor Frankenstein olyan szörnyet alkotott, aki gondolkodott, beszélt, képes volt érezni a félelmet, a dühöt, szeretetre vágyott, de azt sosem kapta meg. Az eredeti, világhírű regény végül tragédiába torkollott, melyet Frankenstein sem élt túl. Hosszasan lehetne még sorolni a példákat az életre keltett valamikről, köztük A gyűrűk ura orkjaival vagy a Terminátor sorozat robotjaival. Baljós az egész jelenség, és m...