Egy valóban emelkedett életforma

Amint abbahagyom magamban Jézus Krisztus hívását, és már nem körülötte járnak a gondolataim, szinte azonnal hiányérzetem támad. Lopakodva megjelenik belül valamiféle üresség, és lelkem azonnal keresni kezdi a már jól ismert szeretetérzést. Így az elme önkéntelenül visszatér a Névhez.

A szakadatlan imádság életforma, mely folyamatos kapcsolódást biztosít Istennel. Személyes tapasztalataimat erősíti az az évekkel ezelőtt született írás is, mely a keleti keresztények hagyományai alapján vizsgálja a Jézus-imát. Az értelmezés végig a teljes mondat (Uram, Jézus Krisztus, Élõ Isten Fia, könyörülj rajtam, bûnösön!) használatáról szól, de szilárdan vallom, ha kizárólag Jézus Krisztus nevét ismételjük magunkban, a hatás ugyanez, sőt talán még intenzívebb. Most következzen néhány gondolat a cikkből, mely innen tölthető le.

(Forrás: Magyar Sion Új folyam IV.)

📌 Ez az imádság nem pusztán egy ima. Életforma, életmód, s nem kizárólag a világtól elvonultan élõ szerzetesek mindennapi kenyere. Rendkívülisége többek között egyszerûségében, rövidségében rejlik, mely lehetõvé teszi a dolgos hétköznapokat élõ ember számára is a használatát. Akár úgy is, hogy tudatos figyelmünket nem is erre fókuszáljuk.

📌 A modern lélektani, fõként a mélypszichológiai felismerések fényében megérthetjük, hogy az egyszerû, rövid formulák folyamatos ismétlése átitatódik a tudattalanba, amely jelentõs mértékben meghatározza gondolkodásunkat, egész beállítódásunkat.

📌 A nyugati ember változatossághoz szokott elméje számára már az is aszkézis, hogy ezen imádság alatt lemondjon a gondolatok, képek és mindenféle mentális-pszichikai tevékenység élvezetérõl, s kiüresített értelemmel csak az egymondatos imára koncentráljon. A Kelet teológusai közül sokan képviselik
azt a nézetet, hogy ez nemcsak egyik módja az imának, hanem kizárólag akkor beszélhetünk imáról, ha mindenféle mentális tevékenységet félre tudunk tenni, és egész lényünk puszta jelenlétté, osztatlan figyelemmé válik.

📌 Az õskereszténység eszkatológikus beállítottságából kifolyólag az állandó Isten országa utáni vágyakozásban élt. A földi élet csupán átmenet, út, melynek célja a mennyei haza. Ez az út az állandó lelki harcon át a lélek megtisztulása és Istennel való egyesülése felé tart, eszköze pedig az aszkézis és Jézus nevének szüntelen segítségül hívása.

📌 Az imádság az élet legértékesebb tevékenysége, a mennyország megismerésének kulcsa. (...) Ezt az imát mindenütt lehet mondani, nem kell feltétlenül teljes elvonultságban élni.

📌 Minden ember igazi végsõ célja az átistenülés, az isteni természetben való részesülés. (...) Ez pedig Jézus nevének segítségül hívását jelenti, hogy az isteni kegyelem által a Teremtetlen Fény, az átistenülés részesei lehessenek.

👉Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást.