Keresztény misztikus

Amint abbahagyom magamban Jézus Krisztus hívását, és már nem körülötte járnak a gondolataim, szinte azonnal hiányérzetem támad. Lopakodva megjelenik belül valamiféle üresség, és lelkem azonnal keresni kezdi a már jól ismert szeretetérzést. Így az elme önkéntelenül visszatér a Névhez. A szakadatlan imádság életforma, mely folyamatos kapcsolódást biztosít Istennel. Személyes tapasztalataimat erősíti az az évekkel ezelőtt született írás is, mely a keleti keresztények hagyományai alapján vizsgálja a Jézus-imát. Az értelmezés végig a teljes mondat (Uram, Jézus Krisztus, Élõ Isten Fia, könyörülj rajtam, bûnösön!) használatáról szól, de szilárdan vallom, ha kizárólag Jézus Krisztus nevét ismételjük magunkban, a hatás ugyanez, sőt talán még intenzívebb. Most következzen néhány gondolat a cikkből, mely innen tölthető le. (Forrás: Magyar Sion Új folyam IV.) 📌 Ez az imádság nem pusztán egy ima. Életforma, életmód, s nem kizárólag a világtól elvonultan élõ szerzetesek mindennapi...

Az átlagembernek minden probléma leküzdendő akadály, az Istennel eggyé váló számára útbaigazítás. Régen minden jobb volt? Csak akkor igaz, ha közelebb álltunk Istenhez.  Nem a pozitív tulajdonságoktól lehetünk tökéletesek, hanem a Legfelső belső megjelenésétől.  Az idő múlik ugyan, de az örök élet titka megfejthető.   Az igazság kulcsát keresed? Biztosan ismered, és ott van mélyen az elmédbe vésve.   Elégedetlenségre kívül is, belül is találhatunk okokat, a valódi elégedettséget a Szent Név, Jézus Krisztus neve hozza el.

Az idő múlása személyes élmény. Vannak időszakok, melyek tartalmasak, rendhagyóak, sokszor kifejezetten örömteliek, megélni ezeket egy pillanat műve, emlékük viszont örökre megmarad. Aztán van a többi, mely az élet nagyobb részét tölti ki, az ilyenek rutinszerűek, megszokottak, hétköznapiak. Legyünk bárhol, otthon, munkahelyen, utazás közben, ezek a szürke momentumok többnyire ólomlábakon járnak, emlék azonban nem sok marad belőlük. Mintha meg sem történtek volna, úgy elsuhannak, és évek múltán semmit sem hagynak maguk után. Elménk trükkje, hogy a saját időnket éljük, mert bár a fizikai értelemben eltelt mérhető, a személyesen megélt nem. Bármennyire is furcsa ez a jelenség, nem tudjuk kikerülni. Majd ahogy korosabbá válunk, az elröppenő idő mellé sokszor befészkeli magát a hiányérzet: valami kimaradt az életünből. Misztikus szemszögből legtöbbször tényleg így is van. Mert valószínűleg nem véletlenül működik így a tudatunk, és eredendően ez is egy nálunk végtelenszer hatalmasabb akarat...

Azt szokták mondani, amikor végleg eltávozunk, semmit nem viszünk magunkkal, csupán azt, amilyen emberré váltunk. Aztán hogy mi történik ezután, nem tudjuk biztosan. Rengeteg halálélmény után született beszámolót lehet olvasni, és a vallások is - van hogy egymásnak ellentmondóan - írnak a túlvilágról, mégis rejtélyes az egész, és személyesen csak akkor derül ki, mi történik, amikor odaérünk. Ám onnan már ritkán vezet visszaút.  Isteni eredetű szellemünk örök, sosem pusztul el, de ha élő test híján megszűnik bennünk a mindennapi élethez való kötődés, cél nélkül maradnak az addig személyes érzelmek, késztetések, vágyak. Akinek mindennapjait az elégedettség töltötte be, azt viszi magával valamilyen formában, akinek mindennél fontosabb volt a pénz, azt a birtoklás vágya tartja fogva, míg a hatalom gyakorlása valamiféle hamis mindenhatóság-érzést hagy maga után. Ebből a szemszögből nézve végtelenül nagy hibát követ el, aki önként dobja el magától az életet, mert utána nem ma...

Szélsebesen közeledünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem nagyon lesz tovább. A teremtéssel van a baj. Na nem az istenivel, hanem azzal, amely során az ember azt hiszi, bármit megtehet. És most már nemcsak a túlzsúfolt városokról, a szennyező gyárakról, vagy az elkényelmesítő felesleges eszközökről van szó, hanem valami egészen emberszerűről. A szépirodalom és a filmvilág tele van ember által létrehozott lényekkel, és az ilyen művészeti alkotások legtöbbször negatív végkicsengésűek. Nem véletlenül.  Mary Shelley klasszikus történetének főhőse, a tehetséges fiatal Victor Frankenstein olyan szörnyet alkotott, aki gondolkodott, beszélt, képes volt érezni a félelmet, a dühöt, szeretetre vágyott, de azt sosem kapta meg. Az eredeti, világhírű regény végül tragédiába torkollott, melyet Frankenstein sem élt túl. Hosszasan lehetne még sorolni a példákat az életre keltett valamikről, köztük A gyűrűk ura orkjaival vagy a Terminátor sorozat robotjaival. Baljós az egész jelenség, és m...

Csak ne öregedj meg! - hangzott el egy beszélgetés során, mikor szóba kerültek a mindennapi létezést megnehezítő időskori betegségek. Kedves ismerősöm hangját a lemondás és a szomorúság keveréke színezte át. Ugyan mit lehet erre reagálni? Egy ilyen pillanatban azonban felmerül a kérdés, hogyha Isten igazságos és szerető, miért válik olyan nehézzé és nemegyszer méltánytalanná az öregkor? De tulajdonképpen, mi lehet az egyes életkorszakok feladata? A következő rövid gondolatmenet kizárólag misztikus megközelítésben vizsgálja mindezt. Arról már volt szó, hogy a körülöttünk kialakult világban minden történés arra ösztönzi az embert, hogy az a saját akaratából Isten felé fordítsa a figyelmét . Ha így tekintünk az életünkre, az összes mozaikdarab egyből a helyére kerül, így van ez az életszakaszokkal is. Gyermekkor A születéstől a felnőtté válásig, tehát nagyjából 18 éves korig terjedő időszak legfontosabb célja a szabad akarat kialakulása . Aki nevelt gyermeket, tudja hogy enne...

"Nem hiszek benne!" Ezt az ismerősöm mondta, mikor egy már kialakult rendkívül feszült élethelyzet megoldásairól beszélgettünk, és szóba hoztam, hogy érdemes lenne "fentről" is kérni a segítséget. A részletek taglalása nélkül ennyiből is nyilvánvalóvá válik a hétköznapi ember dilemmája Istennel kapcsolatban. Vajon kinek kellene először nyitnia a másik felé: Istennek, hogy aztán egy csoda után elhiggyük létezését, vagy elsőként nekünk kell térdre ereszkedve a figyelmünket felé fordítanunk?  A helyzet tisztázásához érdemes leszögezni a nyilvánvalót: Isten nem evilági, örök, abszolút, tökéletes, mindentudó és mindenható. Létrehozta és fenntartja a világmindenséget a legnagyobbtól a legkisebbig. Megalkotta az embert, akit önálló tudattal és szabad akarattal ruházott fel, hogy azt kezdjen magával és a rábízott világgal, amit akar. És mostanra már csak pont ennyi maradt meg. Élünk, illetve visszaélünk lehetőségeinkkel, és ahogy természeti környezetünket, úgy ...