Bejegyzések

A misztikus kísértés

Kép
A kísértésnek ezer arca van, megszererezni azt, amit a fotón, a tévében, a kirakatban látok, vagy hasonlót, mint amilyet az ismerősöm használ, mert neki már korábban tellett rá. A kísértés és a csábítás sóvárgással tölt el, és ha engedek, néhány percre vagy napra elégedettséggel tölt el, majd az egész kezdődik újra elölről. Többségük játszik az emberrel, leláncolja, de nem különösebben veszélyes, van azonban egyfajta, ami magában hordozza a totális bukást és a halált. A misztikus kísértésről lesz most szó.  A misztikus kísértés az Úton lévők élménye, azoké, akik már rendelkeznek valamilyen spirituális kötődéssel, és többnyire úgy gondolják, a legjobb irányba tartanak, kikövezett úton haladnak az áhított cél felé. Útjuk lehet, hogy jó irányba visz, de millió veszély leselkedik rájuk, és mindegyik közül ez a legveszélyesebb. Ezt az élethelyzetet jól ábrázolják a híres sorok.  👉 Jézus Szentlélekkel telve visszatért (...) Nem evett semmit azokban a napokban, de azok ...

Beköszöntene az Aranykor

Kép
Fegyveres konfliktusok, hazug politika, részérdekek, kapzsiság, nyomor, életmóddá vált elégedetlenség. Ilyen a világunk. Folyamatos politikai küzdelmek jellemzik a kort, miközben sajnos csekély esélye van annak, hogy lényegi változás történjen a társadalmakban. Tekintsük az alábbiakat egy új és jobb világ víziójának, amelynek kiindulópontja az a feltételezés, hogy mindenki tudja, mi a spirituális feladata, és ezért tesz is. Most következzen egy gondolatsor arról, milyen lehetőséget hagy ki az emberiség, amelynek legnagyobb ellensége saját maga. 👉 Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Egy korábbi bejegyzésben már volt arról szó, hogy a Miatyánk nemcsak imatanács, amelyben a tökéletes Jézus tökéletes tanácsot ad a tökéletes istenkapcsolat fenntartására. Egyfajta iránymutató is arra az esetre, hogy mi történik a szellemi-lelki eggyé válás során, amikor gondolataink középpontjában a Szent Név áll. Ilyenkor mi...

Emberi vagy isteni logika

Kép
Életünk alapköve, hogy megértjük-e mi történik velünk és körülöttünk. Enélkül ugyanis csak kapkodjuk a fejünket, és a kedvezőtlen események után megkeseredve okolunk másokat és a világot. Jó, ha meg tudjuk különböztetni az isteni akaratot minden mástól. Ez a képesség elérhetővé válik, ha életünkben a szellemi-lelki eggyé válás elsődleges cél lesz, minden más jön magától, így a megértés is. "Na ezért vagyok ateista!" - mondta a mellettem ülő a covid-járvány idején, miután a szemünk láttára fakadt sírva egy közös ismerősünk. Azon a napon egy újabb családtagját veszítette el.  Az okfejtés logikusan hangzott: ugyan mi magyarázhatja azt a rengeteg fájdalmat, amit sokaknak át kellett élniük szeretteik elvesztése miatt, miközben voltak, akiket meg sem érintett a vírus. Semmi. Ha volna Isten, hogy engedhetné meg ezt a szenvedést, és azt a rengeteg kínt, amit világszerte láthatunk? És ez csak a járvány, az életben vég nélkül lehetne példákat hozni a szenvedésre. Az okokat sokszor ...

Misztikus gondolatok 2.

Kép
Az Keresztény misztikus blog megtalálható az Instagramon is. Íme néhány vizuális gondolat.  ( Instagram/kereszteny.misztikus )  A tagadás logikus válasz arra, amit nem értünk. Így alakult ki az ateizmus is. Van azonban olyan ÚT, amin járva eljuthatunk az IGAZSÁGhoz, miközben feltárulhatnak az ÉLET titkai. (Photo by Ben Mack from Pexels) Nincs más dolgunk, csak hívni kell Jézus Krisztust. Ezután lassan megváltoznak a dolgok bennünk és körülöttünk, de nem a mi akaratunkból, hanem az övéből. (Fotó: Keresztenymisztikus.blogspot.com)  (Fotó: Pexels)  Ez az újjászületés üzenete, amit viszont Ukrajnában látunk, a szenvedésé. Nagyon szomorú. (Fotó: Instagram)  Most különösen fontos kérdés az anyagi biztonság. A közelgő gazdasági válság éles próbája lesz a kétezer éve elhangzott ígéretnek. Részletek a blogban. (Photo by Ono Kosuki from Pexels)

Egzisztencia, a járulékos hatás

Kép
Szorongó nemzet vagyunk, kétségtelenül van érzékünk ahhoz, hogy valós vagy képzelt árnyakkal gyötörjük a lelkünket. A felnőtt élet része az egzisztenciális kihívások kezelése, függetlenül attól, hogy mekkora vagyonnal rendelkezünk. Aggodalomra ok az, ha nincs elég pénz, de az is, ha a rendelkezésre álló mennyiséggel pont fedezni lehet a mindennapokat, és lássuk be, az sem egyszerű, ha sok nullát látni a bankszámlán. Ostobaság lenne tagadni, a család anyagi helyzetének fenntartása, a személyes szabadság biztosítása, vagy a vállalkozói szellem kiélése mind pénzt igényel. Misztikus szempontból az a legfontosabb kérdés, hol a határ?  👉Ne aggódjatok életetekért (...) Inkább  keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek. Sokaknak merész ötletnek tűnhet, de az emberi élet legfontosabb feladatának a Legfelsővel való eggyé válást kellene tekinteni, és aki a keresztény ösvényen halad, annak Jézus Krisztus erősödő hatása megkerülhetetlenné válik. A dol...

Misztikus gondolatok 1.

Kép
Az Keresztény misztikus blog megtalálható az Instagramon is. Íme néhány vizuális gondolat.  (Instagram/kereszteny.misztikus)  (Photo by Jonas Togo from Pexels) (Fotó: Szabó Zoltán)  A digitális világ már most is folyamatosan terheli az elmét, szinte nincs olyan pillanat, hogy ne akarnánk használni a kütyüket. A virtuális tér elterjedése már totális támadás lesz. Sokakat húz majd le a mélybe, és tesz tönkre. Hogy ne legyél köztük, tudd, hogyan győzhetsz felette!  (Photo by cottonbro from Pexels) Kétezer éve ismerik a nevét és a történetét, de vajon hányan tudják, miként jelenhet meg valóban az életükben? Egyszerű, hívni kell, amikor csak lehet. Az út bejáratott és örök, csak el kell indulni rajta. (Photo by Lukas Rodriguez from Pexels )  A Harry Potter-sorozat sikere több mint 20 éve kezdődött. Ma is töretlenül hódít, és tölt el vágyakozással generációkat. Milyen jó is lenne részt venni a kalandban!...

A legsúlyosabb bűn

Kép
Szokatlan helyzetek, egyre kellemetlenebb szituációk, baleset, betegség, reménytelenség, végül halál. Ilyen lehet az a sor, amin végigmegy az az ember, aki elköveti a legsúlyosabb hibát, és azt nemcsak egyszer, hanem sorozatosan, többször is megteszi. Mindezt anélkül, hogy tanulna a jelekből, mert nem isteni, hanem emberi logika szerint értelmezi a világot. Ez az, amire már kétezer évvel ezelőtt elhangzott a kemény figyelmeztetés.  👉Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. A blog történetei között több olyan is található, amely arról szól, az események elszenvedője önfejűen ragaszkodott elképzeléséhez, amibe rengeteg fizikai és szellemi energiát fektetett, majd egyszer csak megérkezett a válasz: Vigyázz, nem jó az irány! Megjelent a kiütés , felszökött a láz , összeütköztek a kocsik , vagy az események egyszerűen csak kínos irányt vettek . De szerencsére sikerült időben észlelni a jeleket, aminek kösz...