Beköszöntene az Aranykor

Fegyveres konfliktusok, hazug politika, részérdekek, kapzsiság, nyomor, életmóddá vált elégedetlenség. Ilyen a világunk. Folyamatos politikai küzdelmek jellemzik a kort, miközben sajnos csekély esélye van annak, hogy lényegi változás történjen a társadalmakban. Tekintsük az alábbiakat egy új és jobb világ víziójának, amelynek kiindulópontja az a feltételezés, hogy mindenki tudja, mi a spirituális feladata, és ezért tesz is. Most következzen egy gondolatsor arról, milyen lehetőséget hagy ki az emberiség, amelynek legnagyobb ellensége saját maga.

👉Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Egy korábbi bejegyzésben már volt arról szó, hogy a Miatyánk nemcsak imatanács, amelyben a tökéletes Jézus tökéletes tanácsot ad a tökéletes istenkapcsolat fenntartására. Egyfajta iránymutató is arra az esetre, hogy mi történik a szellemi-lelki eggyé válás során, amikor gondolataink középpontjában a Szent Név áll. Ilyenkor minden automatikusan megvalósul abból, amit egykoron feljegyeztek Jézus beszédéből. 

Ezúttal is a Miatyánk lesz tehát a sorvezető, amely rámutat arra is, miként nézne ki és hogyan működne körülöttünk a világ. 

👉Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, 

Mivel ennek az írásnak az alapja, hogy az emberek magukban hívják Jézus Krisztus isteni eredetű nevét, a kérés első része máris teljesülne. Több milliárdnyi személyes tapasztalat erősítené meg: a Név szentsége kikezdhetetlen, minden fejlődés alapja, maga az Út, amely elhozza az Igazságot és az Életet.

👉jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is

Abban az ideális világban minden az isteni törvények szerint történne. Ugyan a Legfelső törvényei uralják a jelenlegit is, de az összkép most láthatatlan az emberiség számára, mert annak lényegi részét elfedi a beszűkült tudás által vetett árnyék. Az élet működését különböző területekre osztjuk fel, pl. természeti törvényekre, társadalomtudományra, lélektanra. Az ideális állapotban azonban ezek eredője mind ugyanaz, a végtelen bölcsesség és szeretet forrása, amelyről az ember jelenlegi állapotában csak álmodozik. Egyénileg és kollektíven is megélhetnénk ugyanakkor a külső és belső elégedettséget. Minden folyamat olajozottan működne, a konfliktusok megoldandó feladatokká nemesülnének, amelyekhez az egyes emberek és az országok vezetői egyaránt a megoldáskeresés egyértelmű vágyával fognának neki. Az erkölcs, az etika magas fokot érne el, és ezek nem a társadalomra erőltetett szabályozók által működnének, hanem teljesen maguktól, belülről alakulnának ki. 

👉mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Amennyiben egy nemzet minden tagja hívná és elméjében megidézné Őt, ott megszűnnének a gazdasági nehézségek. Még a korábban kifejezetten nehéz sorsú országokban is ismeretlen fogalommá válna a társadalmi szintű éhezés, mert az elmékben megjelent Jézus Krisztusnak a természet is engedelmeskedne. Talán elrugaszkodottnak tűnhet, de az érintett földrészeken átalakulna a klíma, a sivatagok visszaszorulnának, és az élhetetlen területeken is alapvető változások kezdődnének el. Maradna persze mindenhol bőven feladat, de az embereket nem fenyegetné az egzisztenciális ellehetetlenülés, az éhínség, a nyomor. Egyszerűen azért, mert az Ő jelenléte nem járhat mással, és elképzelhetetlen más forgatókönyv sem kicsiben, sem nagyban.

👉és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; 

Ezúttal a következő sor szorosan kapcsolódik:

👉és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól;

Valószínűleg a korábbi évszázadok hozadékaként kialakulnának ugyan konfliktusok egyes országok között, de ahogy az a fenti sorokban is olvasható, minden döntéshozó a megoldáson dolgozna. Ebből a szemszögből nézve a bűnözés is a minimálisra csökkenne, és többnyire csak a legvégső megoldásként merülne fel a társadalom egy igen periférikus részében. Büntetésük kiszabását pedig a jóindulat tartaná kordában. 

Hibák természetesen előfordulnának, de azokat a társadalom tagjai azonnal korrigálnák, az egyéni akarat belesimulna a kollektívbe, ami mindenki érdekét szolgálná. 

👉mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Az ima utolsó része is pont azt igazolja, hogy az isteni erő csodája nem csak az egyén életét változtatja meg, hanem az egész társadalmét is. Ezzel bezárul a kör, kialakul a tökéletes védőháló mentálisan, ideológiailag, szociálisan, gazdaságilag egyaránt. Ez lenne maga a paradicsom.

Ez egy utópisztikus képzelgés - gondolod most, és sajnos igazad van. Ugyanakkor nincs más lehetősége a világnak. Tudnod kell, Istenhez sokféleképpen közelíthet az emberiség.  Vallások, hiedelmek alakultak ki, amelyeken keresztül közvetetten ugyan, de a társadalmak számára lehetőségek és korlátok alakultak ki. Kétezer éve azonban olyan isteni Nevet kaptunk, amely minden szinten változást okozhatna, csak forgatni kellene a fejekben, tisztán, minden kétséget kizáróan. És ha most még tényleg hihetetlennek is tűnik, Új Aranykor köszöntene be a Földön. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János evangéliuma 1.

Az Ég szerelme

Az önátadás jutalma