Az önátadás jutalma

A betegség diagnózisa meglepetésként ért, véletlenül sikerült felfedezni a tünet nélküli alattomos kórt, de még éppen időben. Mivel nem egy egyszerű nátháról volt szó, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lesz orvosi szakértelemre, gyógyszerekre és persze Jézus Krisztusra. Így elsőként csendben hozzá fordultam, irgalmat és gyógyírt kértem. Fohászom később rutinná vált, és láthatatlanul életem mindennapos része lett. Valamiféle válasz is érkezett, egy érzés, amelyből tudtam, hosszú folyamat lesz.

Egy-másfél hónap telt el, amikor feltűnt, már jó ideje nem melegíti a szívemet az a jóleső parázslás, amely Jézus Krisztus nevére mindig meg szokott jelenni. Hiányérzetem lett. Mi történt? Az okokat keresve a mondattá bővült, segítséget kérő fohászomat elhagytam, és minden földi szótól megtisztítva, tisztán, csak a Szent Nevével szólítottam meg Őt. Válaszként pillanatok alatt selyembe csomagolta a lelkemet és átmelegített, szeretetteljesen, jótékonyan. A mellkasban ismét megjelenő sugárzás számomra elég volt ahhoz, hogy betegségűző kérésem helyett visszatérjek Jézus Krisztus nevéhez tisztán, egyszerűen, úgy ahogy az ránk maradt a múltból. Elfogadtam, ha az én hozzáállásom megfelelő lesz, és hatékony az orvosi közreműködés, minden más már Istenen múlik. Átadtam magam az Ő akaratának.

👉 Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. 

Jézus szenvedéstörténetének egyik legszebb része az önátadás, az isteni terv alku nélküli elfogadása. Misztikus egysége képes volt háttérbe szorítani minden földi nehézséget, még akkor is, ha pontosan tudta, mi vár rá. Elképzelni is nehéz, milyen erős belső isteni megélés tette szinte semmissé a szörnyű vég miatt természetesen kialakuló emberi rettegést.

A fentiek ugyanakkor választ adnak egy további fontos kérdésre is. Vajon sok keresztény hívőnek miért marad csupán egy vágy az isteni jelenlét megtapasztalása a szívében? A válasz sajnos emberi mivoltunkban, célt tévesztett gondolatainkban és rosszul fókuszált akaratunkban rejlik. Mert az imádság hagyomány szerint legelterjedtebb elsődleges módja, hogy Jézushoz mondatokat formálva fordulunk, amelyekben kérünk és sóhajtozunk, mintha az egész szellemi és fizikai világ felett uralkodó Isten ne tudna mindent rólunk. Mintha a mi időtől és tértől behatárolt, korlátolt tudású elménk jobban értené, mire van szükségünk, mint a végtelen, mindentudó és mindenható Isten. 

Jézus Krisztus elménkben kimondott neve ugyanakkor közvetlenül Istenhez jut, egyszerűen azért, mert nem jelent mást, mint magát, Istent. Tőle pedig a legtisztább szellemi energiaként érkezik vissza hozzánk, amelyet pedig Szentlélekként ismerünk. Ez a Szentháromság köre, a lélek tisztítótüzének útja. A Jézus Krisztus-ragyogású átistenült ember már bármit kérhet, az ezt megelőző állapotban viszont a mondattá formált ima biztosan veszít tiszta erejéből. A szívben fészkelő boldogító érzés hiánya erre figyelmeztet.

Érdemes tehát megfontolni, hogy fohászunkat kizárólag Jézus Krisztus neve alkossa, amely soha nem téveszt irányt, minden mást Istenre bízhatunk. Ez az önátadás alapja.