Az Ég szerelme
Felébredtem éjszaka. Még fekszem, de már Őt hívom magamban. Majd eszembe jut, a legnemesebb művészeti alkotások mind Őrá emlékeztetnek, és a legjobb festmények, szobrok, zenék, regények ereje abban rejlik, hogy a színek, formák, dallamok és mondatok katarzist okoznak valahol legbelül. De ezek csak lenyomatok, és most mindet óvatosan félretolom, mert nincs szükségem rájuk, a katarzis forrása bennem él. Ekkor egy könnycseppet érzek meg a szemem sarkában. Felébredtem éjszaka , és ismét a nevén hívom, csak most egy kicsit másként. Nem magam találtam ki, Ő ajánlotta, hogyan tegyem. Ehhez nem kellett szólnia hozzám, egyszer valamikor útmutatót kértem Tőle, és a gondolat idővel megjelent a fejemben. Így szokta. Leírhatnám, mi az, mert nem titok, most azonban ezt még nem teszem. Majd egyszer. Felébredtem éjszaka. Olyan érzés fog el, mintha a lelkem zsongító illatú, tüskék nélküli, dús rózsaföldön járna, miközben a talpam minden lépésnél bársonyos talajhoz ér. Érzem, hogy a széleke...