Kezdők szerencséje
Mindenki tapasztalta már a címben leírtakat, amikor váratlan sikert érünk el egy olyan területen, amelyen még újak vagyunk és soha nem próbáltuk ki magunkat. Jön a wow, a tyűha, meg az ez igen. A szerencse kegyeltjei vagyunk egy kis időre, majd miután levonjuk a következtetést, elkezdünk tartósan komolyabb energiát belevinni a dologba. Mert az események meggyőztek arról, hogy nekünk ez működik. A további eredmények azonban már kevésbé látványosak, az erőfeszítés mértéke viszont marad, vagy talán még fokozódik is. A jelenséget összességében nevezhetjük akár a szűz kéz szerencséjének is, de ebben az esetben is sokkal többről van szó mint véletlenszerűségről, a teremtett világ működésének olyan szabálya ez, amely még Jézus tanításai közé is bekerült.
A tékozló fiú hazatéréséről van szó, amelyet az Isten felé fordulás példázataként szoktak értelmezni. Ahol az apa a Teremtő, a fiú pedig tulajdonképpen bárki lehet közülünk. Eszerint a legnemesebb emberi döntés meghozatala az égben sem maradhat visszhang nélkül, a megélhető emberi valóság szintjén pedig különös örömérzet foghat el minket, és ez a csodák ideje is.
👉 Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.
A pillanat olyan meghatározó erejű, hogy életre szóló döntések születhetnek, amelyek után emberek változnak meg, rossz szokások tűnnek el végleg. Elkötelezzük magunkat a legfőbb jó iránt, és ezzel a sajátunk mellett mások létezését is könnyebbé tesszük, mert ahol az isteni akarat kezd teret nyerni, ott összességében minden szebb és jobb lesz.
A történet zsenialitása, ha lehet ilyet mondani, hogy az idősebb fiú már egyben a szorgos hétköznapok munkáját is megtestesíti, amikor letisztulnak a viszonyok, tudjuk mit, miért és kinek teszünk, és szilárd elhatározással, de apránként építjük magunkban Isten országát.
👉 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.
Az isteni igazság azonban ezúttal is máshonnan közelít.
👉 Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
A rendkívül pozitív fogadtatásra szüksége van az éppen akkor Isten felé forduló embernek, kell a megerősítés, a munició, hogy a döntés kitartson egy életen át. A mélyen hívő ember már túl van ezen a szinten, minden nap aktívan megéli istenkapcsolatát, miközben élete fókuszát a Láthatatlan felé fordítja, számára nagyon is látható módon mutatkoznak meg kötődésének kisebb-nagyobb bizonyítékai és ajándékai. A példázatban említett morgolódás éppen ezért csak viszonylagos, mert aki Isten "javait" őrizgeti és gyarapítja magában, annak sosem lehet valódi oka panaszra. Ez a megelégedettség, a belső tökéletesedés útja.
Legtöbbször itt befejeződnek az értelmezések, pedig érdemes folytatni, mert tanulságos rátekinteni a másik oldalra is. A fentiek ugyanis nem csak Istennél és hazatérő gyermekénél, hanem mindenkinél így működnek. A Nagy Csábító és alárendeltjei ugyanúgy kihasználják ezt elbuktatva és mélyre süllyesztve mindazokat, akiket megtéveszt a kezdők szerencséje. A démoni hatás az embert életének és személyiségének mindig a leggyengébb pontján találja meg, amelynek spektruma napjainkban nagyvonalakban a káros médiatartalmaktól, a kábítószer-fogyasztáson és alkoholizmuson át, egészen a bűnözésig terjedhet. Ide minden belefér, ami lehúz, amelyeknek persze társadalmi és egyéni kára más és más. Általánosságban nézve, aki enged a sötét csábításának, először szintén sikert, azaz fokozott "jó" érzést élhet meg, ami csak tovább erősíti a vonzást. Ekkor már láthatatlan negatív erők sereglenek az áldozat körül, aki ha elbukik, személyisége egy részét átadja a démoni élősködőknek, azzal táplálva azokat. A kezdeti siker után azonban eljön a másnap és kopogtatni kezd a vágy az élmény megismétlésére. Az áldozat ekkor enged, és az üzlet megköttetett. A megtévedt ember beleteszi akaratát, energiáját, és tudatosan vagy tudattalanul, de tenni kezdi a rosszat. A fizetség, az élmény azonban elmarad az első alkalom ígéretéhez képest, ám a sugallatnak engedve, úgy érezheti, még így is megéri csinálni. A gonosz erő ugyan segítheti is a "gazdatestet", de azt csak azért teszi, hogy a kapcsolatot megszilárdítsa. Miközben a szellemi élősködő erősödik, az ember morálisan, erkölcsileg, energetikailag süllyedni kezd, és a függőség tovább fokozódik. Ez a bukás útja, szélsőséges esetben a halál örvénye.
De mi lehet a kiút ebből a kilátástalan helyzetből? A megoldást Jézus megkísértésének története, és az abban adott válasz mutatja meg.
👉 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.
Számunkra, közönséges embereknek szintén ez jelenti a tökéletes megoldást. Jézus Krisztus az út, és ha elménket tudatosan telítjük a nevével, mozgásba lendül az égi segítségnyújtás. Legyünk bármilyen mélyen vagy kétségbeejtő helyzetben, és legyen bármilyen nehéz is kezelni a saját gondolatainkat, ez az a kapaszkodó, amely minden értelemben kihúzhat a bajból.
Ekkor pedig visszajutunk a tékozló fiú történetének eredeti értelmezéséhez. Joggal bízhatunk abban, hogy az égi világ ujjongva fogadja majd a nagy visszatérést és egy ehhez méltó szellemi-lelki ünnepben részesíti az egykori tévelygőt. Mert a "kezdők szerencséje" mindenkit megillet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése