Segítség egy nehéz naphoz

Tudtam, hogy nehéz nap lesz, és ahogy közeledett, úgy nyomasztott egyre jobban a terhe. Egy jó ideje már foglalkoztatott, így meg sem lepett, hogy az azt megelőző éjszaka közepén kipattantak a szemeim, és az átmeneti biztonságot nyújtó álmokat felváltotta az árnyakkal teli szikár valóság. Amint felébredtem, rögtön feltűnt valamiféle belső áramlás, ahogy a vér a megszokottnál gyorsabban rohant körbe-körbe. Egyfajta várakozási szorongás volt, az az időszak, amikor ugyan még nem vagyok benne, de egyre közelebbinek érzem a viharos pillanatokat. Egy újabb bódult álom után ténylegesen eljött a reggel, a testi érzet azonban mit sem változott. Majd úgy alakult minden, ahogy sejtettem, végig intenzív nyomást éreztem magam körül, és a feladatok óráról órára egyre csak halmozódtak. Végül túl lettem rajta, estére pedig elégedetten zárhattam a napot. Egyrészt annak köszönhetően, hogy a felszabadult adrenalin és kortizol kellően megtámasztotta az elmémet, és az ügyeket sikerült kézben tartani. A legnagyobb segítséget azonban nem a fizikai test és az agy nyújtotta, hanem az, ami a láthatatlanból érkezett.

Napokkal korábban ugyanis elkezdtem mintegy átkeretezni a nyomasztó jövőképet, nem veszélyként tekintettem rá, hanem a siker forrásaként, nem tagadni próbáltam magamtól a kivédhetetlent, hanem annak sikeres kezeléséhez Jézus Krisztustól kértem erőt. Ennek rögzítéséhez imaformámat sokszor elismételtem magamban. Mondtam, majd elengedtem, később újra forgatni kezdtem, majd megint hagytam, hadd menjen. A válaszul átszűrődő apró jelzések bíztatóak voltak, amit később a valóság is visszaigazolt. A kérés nem arról szólt, hogy Jézus Krisztus szüntesse meg a terheket, hanem hogy adjon erőt sikeresen felülkerekedni a hullámokon, és nem is látványos eredményre volt szükség, hanem csak egy megnyugtatóra.

Az ima által többrétegű pajzsot kaptam, egyrészt egy belsőt, egy tompítást a szemléletváltás rögzítésével, másrészt pedig egy égit, amely láthatatlanul igazgatta a pillanatokat. A cselekvéshez, a tettekhez én is kellettem, de Vele minden kezelhetőbbé vált.

Úgy gondolom, hogy az ilyen égi eredetű átkeretezés, amikor Jézus Krisztus erejét kérjük egy kellemetlen, nyomasztó jelenség pozitívba fordításàval, a jövőtől való szorongás és a kudarctól való félelem mellett még számos más helyzetben segítséget nyújthat.  Ez a fajta támogatás azonban nem a semmiből érkezik, egy ilyen alkalmi imagyakorlathoz alapok kellenek, egy meghatározó szellemi-lelki kapcsolat. Mindennél fontosabb ugyanis, hogy amikor csak lehetőségünk van rá, hívjuk Jézus Krisztust, és a nevét ismételjük magunkban. Mindezt azért, hogy a Szentháromság forgásában magához emeljen minket, majd szerető jelenlétével óvjon és vigyázzon ránk.

👉…ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Máté 28:20)