A feltétel nélküli szeretet alapja a belső biztonság

(Elképzelt beszélgetés egy spirituális tanitóval.)

Tanár úr, többször említettem, hogy magamban Jézus Krisztus nevét ismétlem, de kívülről nincs különösebben harsogó jele ennek az elkötelezettségnek. Ezt egy misztikus útnak tartom, amely számos csendes felismeréshez vezetett már. Ugyanakkor létezik egy olyan hasonlóan elkötelezett, mégis toxikus vallásosság, amely már káros lelki hatással lehet a hívőre és a környezetére egyaránt. Hol húzódik a lelki gyógyszer és a méreg határa?

A különbség nem a névben van, hanem abban a térben, ahonnan kimondják. A belső, csendes Krisztus-mondás inkább lélegzet, mint kijelentés. Ez a misztikus út nem kifelé épít identitást, hanem befelé old fel egyet. Gyümölcsei többnyire észrevétlenek, ilyen a türelem, az együttérzés, a kevesebb ítélet, ezek nem látványos erények, de gyógyítanak.

Mikortól beszélhetünk káros folyamatokról?

A toxikus vallásosság ott kezdődik, ahol a hit már nem gyógyír, hanem páncél. Amikor a név nem imádság, hanem fegyver. Amikor a szent szó nem világosít, hanem sötétít, határvonalat húz a mi és az ők közé, és felsőbbrendűséget ad. Itt a hit már nem kapcsolat, hanem rendszer és kontroll, és ahol kontroll van, ott előbb-utóbb a félelem is kialakul, önmagunktól, Istentől, a másképp hívőtől.

Milyen jelek alapján azonosíthatjuk be ezeket minden kétséget kizáróan?

A lelki gyógyszer egyik biztos jele a szabadság. Nem feltétlenül a külső szabadság, hanem az a belső tágasság, amelyben meg lehet pihenni. Ha a hit után több benned a béke, még akkor is, ha nem érted a világot, jó úton jársz. Ha viszont a szorongás nő, akkor a dózis már méreggé vált, még ha a szavak ismerősek és szentek is.

Érdekes jelenség, hiszen alapvetően ugyanaz a személy áll a jó és a rossz irány fókuszában is.

Így igaz, holott Jézus alakja maga is jó iránytű. Ahol az ő nevében kevesebb irgalom van, ott biztosan eltévedt valami. Ahol több a szabály és a tanítás, mint az élő ember, ott a vallás már nem az életet szolgálja, hanem önmagát.

A határ tehát nem kívül húzódik, nem gyakorlatokban, felekezeti hovatartozásban. A határ ott van, ahol a hit még átalakít, de nem torzít, elcsendesít, de nem némít el másokat. Ha Jézus neve benned nem falakat épít, hanem ajtókat nyit, akkor az nem méreg, hanem gyógyszer, mégpedig az egyik legfinomabb fajta.

Ha már az irgalomról és átalakulásról beszéltünk, valóban létezik olyan, hogy feltétel nélküli keresztényi szeretet?

A feltétel nélküli szeretet sokszor úgy hangzik, mint egy elérhetetlen magaslat, ahol az ember már nem ember, hanem eszmény. De ha teljesen elérhetetlen volna, nem fájna a hiánya.

A kérdés éppen ezért talán nem az, hogy létezik-e, hanem az, hogy hogyan létezik. Mert a feltétel nélküli keresztényi szeretet nem állandó érzelmi állapot, szakadatlan elfogadás, és főleg nem pszichológiai önfeladás. Sok félreértés éppen abból fakad, hogy ezt a szeretetet érzelemnek gondoljuk, holott inkább irányultság.

Akkor hogyan ismerhetjük fel?

Jézus szeretete nem volt érzelgős, nem simított el mindent, nem hagyta jóvá a pusztítást, és nem mondta azt, hogy mindegy, mit teszel. A feltétel nélküliség nem a viselkedésre vonatkozik, hanem a lét értékére, arra a felismerésre, hogy az ember több, mint a bűne, a félelme és a torzulása. Ez a szeretet képes nemet mondani, de nem vonja vissza az emberi méltóságot.

A pszichológia hogyan azonosítja be ezt a fajta szeretet?

Pszichológiai szempontból ennek nagyon is van alapja, mert ez az emberi fejlődés egyik legmélyebb rétegében gyökerezik. A feltétel nélküli szeretet tapasztalata először nem vallási, hanem kötődési élmény. Ott születik, ahol egy gyermek azt élheti meg, hogy akkor is maradsz, ha nem vagyok jó. Ha ez teljesen hiányzik, az ember később feltételekhez kötve tud csak biztonságban lenni. A keresztényi szeretet azonban ebből a hiányból is megszülethet, de nem varázsütésre. 

Minden bizonnyal sok belső munka eredményeként...

Igen, önismeret, gyógyulás és a traumák lassú oldása kell hozzá. A feltétel nélküli szeretet ugyanis nem az ego teljesítménye. Amikor az ember már nem görcsösen védi önmagát és nem minden kapcsolat tétje az önigazolás, akkor megjelenik egy belső tartalék tér, ahonnan másképp lehet jelen lenni. A feltétel nélküli szeretet pszichológiai alapja a belső biztonság, az, hogy az ember nem a másik reakcióiból él. Aki belül üres, az szeretetet követel, aki belül teltebb, az szeretetet tud adni.

Elérhető tehát a feltétel nélküli szeretet? 

Teljes, megszakítatlan formájában aligha, ugyanis emberi idegrendszerünk hullámzik, sebezhető, véges. De megközelíthető pillanatokra, döntésekben, gesztusokban, néha csak abban, hogy nem ütünk vissza. És ezek a pillanatok nem jelentéktelenek, ezek azok a repedések, ahol az isteni szeretet átszivárog az emberin.

Talán itt érdemes újrafogalmazni a kérdést, mert nem az a fontos, hogy képes vagyok-e feltétel nélkül szeretni, hanem az, hogy megengedem-e, hogy rajtam keresztül néha megjelenjen. Ez nem erkölcsi hőstett, hanem alázat, annak elfogadása, hogy a szeretet nem mindig belőlünk fakad, de bennünk válik láthatóvá, és amikor ez megtörténik, akkor a kereszténység már nem tanítás, hanem élő tapasztalat.