Bejegyzések

Szellemi barkácsolás

Kép
Ezek a kalandjaim egy egyszerű derékfájással kezdődtek. Aztán valahogy a történet része lett némi üvöltözés, stressz, amit később más ügyben egy személyes konzultáció követett újabb nyugtalansággal fűszerezve. Szerencsére ezek már régi történetek, de legalább ennyire életre szólóak. Az első sztori bő tíz évvel ezelőtt kezdődött, a sok ülőmunka, az akkor még mozgásszegény életmód megbosszulta önmagát. Masszívan éreztem a kellemetlen sajgást a derekamban. Úgy gondoltam, kimozdulhatott valamelyik csigolyám, ezért bejelentkeztem egy csontkovácshoz. Alapos, de gyors munkát végzett. Mivel még maradt idő, felajánlott valamilyen speciális szellemi kezelést is lezárásnak, aminek a nevét már akkor sem tudtam megjegyezni. Ez egy jó tízperces további koncentrálást igényelt tőle, majd miután végzett, eljöttem.  Azt hittem, minden a legnagyobb rendben van, de később kiderült, tévedtem. A csontkovácsnál délután jártam, másnap pedig dolgoznom kellett. A munkahelyemen kezdetben minden ...

Rituálé

Kép
Fejfájás. Ez ugrik be egyből, ha azokra a jógafoglalkozásokra gondolok, amikre évtizedekkel ezelőtt, még tanulmányaim idején jártam. Kedveltem a helyet, az embereket, tágult a látóköröm, jó időtöltésnek tűnt. Csak a zsibbasztó fejfájással nem tudtam mit kezdeni. Az egyik összefüggő gyakorlatsor közben, már néhány mozdulat után jelentkezett az abroncsszerű érzés, majd megmaradt egészen az óra végéig. Utána pedig egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, hogy végleg eltűnjön. Aztán vége lett a sulinak, és már nem jártam többé jógafoglalkozásokra sem. A fejfájás okát persze sikerült megfejteni, tanulságos. Ezek a mozdulatok nemcsak fizikai mozgást jelentenek, hanem lelki folyamatokat is beindítanak. Ez egyfajta rituálé. A kötött sorrendű mozdulatokkal megidézed alkotójának szellemi, lelki erejét és indíttatását. Bitang erős hatásról van szó, ami évszázadok, évezredek után is működhet, és a gyakorlatsor összeállítása során minden bizonnyal számoltak is ezzel a jelenséggel. És ez ...

A jó sorrend

Kép
Az embernek ideális esetben három fő törekvése van, és pontosan ebben a sorrendben: 1. Szeresd Istened! Hívd, és válj vele eggyé! Így élhető meg a Lélektől való újjászületés, ami minden további kiindulópontja.  2. Ismerd meg önmagad! Persze, fogadd el külső és belső adottságaidat, de légy tudatos, urald magad és fejlődj! A mindennapos tapasztalatok és élmények mélyítik a tudást.  3. Állj helyt a világban! Akkor ugord át a lécet, ha elé érsz. De akkor tedd bele minden tudásod! Legyen szó tanulásról, munkáról, pénzről, kapcsolatokról. A tapasztalat bölcsességé válik, és minden a helyére kerül. Téged pedig áthat a békés derű.

A gyakorlat

Kép
Mint az a korábbi bejegyzésekből kiderült, keresztény misztikusnak tartom magam, aki  Jézus   Krisztust hívja. Lehetőleg magamban ismétlem a Nevét, hangosan csak ritkán, egyszerűen azért, mert nem tartozik másra. Ha össze kéne adni, hogy ez a gyakorlat mennyi ideig tart naponta, úgy fél és két óra között jönne ki, attól függőben, mennyire zsúfolt az adott időszak.  Kezdetben próbálkoztam hagyományos meditációval, vagy keresztény szóhasználattal, szemlélődéssel is. Egy csendes, nyugodt környezetben elcsendesedve ülve bizony erősebb a hatás, ami szinte kimossa a tudatot, de végül mégis az előbbi tűnt praktikusabbnak, mert a cél nem egyfajta révülés, hanem jelen lenni a mindennapokban, és úgy fejlődni.  Ajánlják a Név kimondásának/gondolásának légzéshez igazítását is, de nem tapasztaltam előnyösnek ezt a módszert, amiről itt olvashatsz . Amúgy is, a legkisebb sejtektől a gigantikus galaxisokig mindent kigondoló és létrehozó Isten evilágon túli, ezé...

Ami nem öl meg

Kép
A vonásai keményebbek lettek az utóbbi időben, és a tekintete is fakóbb. A régi megszokott élénksége már csak emlék, megváltozott, fáradtabb lett. Mi az oka? Személyes tragédia, anyagi gondok, munkahelyi problémák, családi konfliktusok, makacs betegség, bármi lehet. Teljesen mindegy, tisztán látom rajta, hogy baj van.  Ami nem öl meg, az megerősít. Milliószor halljuk és mondjuk ezt a közhelyes mondatot, és meg is nyugtatjuk magunkat, de mint oly sok minden, ez így sajnos csak féligazság . Mert minden a fókusztól függ, attól, hogy mire figyelünk a megpróbáltatások idején. Ha a teherre, az előttünk álló akadályra, akkor a nehézségek marni kezdik lelkünket. Azonban ha figyelmünket csak időlegesen foglalják le a feladatok, és gondolatainkat leginkább a legfelsőbb tölti ki, nyertünk. Jómagamat nyugodt, derűs embernek tartom. Csak ritkán fordul elő, hogy elragadnak az indulatok, ami elsősorban annak a mindennapos munkának köszönhető, hogy naponta - összességében több órán át...

Indulatkezelés

Kép
Számolj el tízig! Így szól a mondás, mely a közvélekedés szerint megóvhat a hirtelen, meggondolatlan tettektől, attól, hogy indulatból olyat tegyünk, amit könnyen megbánhatunk. Ilyen helyzet márpedig bármikor, bárkivel megtörténhet, még veled is. Nyilván neked is van már egy közepesen hosszú listád arról, hogy mi az, amit nem kellett volna tenni, mondani, reagálni abban a stresszes helyzetben. A számolás még akár jó is lehet, hiszen mire eljutsz akár ötig is, máris rengeteg indulat elpárolog. És ezzel a szerintem alig használt trükkel emberi kapcsolatokat óvhatunk meg, és persze tárgyakat, mert nem töröd össze, nem rúgod fel, nem mész nekik. A következő ajánlat ennél sokkal többről szól. Ha bármi miatt indulatba jössz, mondd magadban a Nevet. Egyszer, kétszer, háromszor, bármennyiszer. A hatás többszörös. Egyrészt lehiggadsz, és a düh, aminek valójában ki kellene jönnie, elkezd párologni. Máris higgadtabb leszel, hiszen a figyelmedet másra tereled. De ez a legkevesebb, ami...

Olaj és méz

Kép
A mellkas teljes szélességében megjelenő nehezen körülírható érzést nem lehet szabályozni. Sohasem sikerült még saját akaratból előcsalogatnom, és azt sem tudtam befolyásolni, meddig tartson. A kegyelem része, mintha olaj vagy méz csörgedezne lassan a szív körül , talán a szerelem és a szeretet érzésére hasonlít a legjobban, de mégsem az. Éteribb, a semmiből jön, és a semmibe tűnik. Egészen fantasztikus.  Hogy mikor éreztem először, nem tudom, annyi azonban biztos, hogy Jézus Krisztus nevének ismétléséhez köthető, de megjelent Nagyboldogasszony, vagy Fekete Madonna hívásakor is. Utóbbiaknál gyakrabban. Ha elkezdesz gyakorolni, nem biztos hogy pont így tapasztalod meg az áldást. Lehet, hogy nem ezt kapod ajándékba, hanem érzékenységednek megfelelően más adomány jelenik meg az életedben.  A hétköznapi élet hullámai az évek alatt saját kényükre-kedvükre formálják lelkünket, ha nincs kapaszkodónk, úgy megváltozunk az évtizedek alatt, hogy fiatal énünk rá sem ismerne a...