Isteni szabályszegő

A férfi határozott léptekkel halad át a beengedőkapun, senki sem állítja meg. Jól öltözött, átlagos megjelenésű, talpa csendesen érinti a kövezetet, talán csak a tekintetében van valami különös csillogás. A biztonsági őrök figyelik, de pillantásuk tovább siklik a következő emberre, nem találnak semmi okot arra, hogy megállítsák. Halk morajlássá állnak össze a hangok az épület legnagyobb, legkülönlegesebb, áhítattal teli termében, ahol azért helye van még egy kis adok-veszeknek is. Korábban nem akarták beengedni ide az árusokat a pultjaikkal, de végül hagyták őket, mert valaki úgy döntött. Az új helyzetben pedig semmi rossz nincs, és ha eljön az ideje, úgyis mindenki hallja majd a beszélő legfontosabb szavait. A békés pillanatot hirtelen csattanás szakítja ketté, majd minden megváltozik. Az imént még jámboran sétálgató férfi hirtelen tombolni kezd, arca indulatot sugároz, pultokat borít fel, tárgyakat tör össze. Heves szóváltás alakul ki, de a riadalom ekkorra már túlharsogja a feleket, és a szavakat csak néhányan hallják, de még annál is kevesebben fogják fel. A kezdeti döbbenetet értetlenség, majd harag váltja, a biztonsági őrök közeledtét pedig már az adóvevőkbe harsogott fegyelmezett mondatok erősödése jelzi. Ám mire odaérnek, a tombolónak hűlt helye, keresik, de nem látnak mást, csupás rongálást. A nyugalom lassan helyreáll, többen még szitkozódnak a káruk miatt, majd ők is komótosan pakolni kezdenek. Ekkorra már a rendőrök is kiérkeznek, és másnap a hivatalos oldalon körözés jelenik meg egy viszonylag éles fotóval. De hiába, a férfi a botrány pillanatai után eltűnt, mintha az ég nyílt volna meg érte. 

Ha a kitalált modernkori történet ismerős, az nem a véletlen műve. 

👉 Kötélből korbácsot csinált, és kiűzte mindet a templomból a marhákkal és a juhokkal együtt. A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította, a galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából!

A korabeli események értelmezése napjainkban több kérdést is felvet. Miként lehet az, hogy egy mai szóval garázda, másoknak anyagi kárt okozó, és sokakat megbotránkoztató cselekedből az isteni törvények tanítása lesz? 

A válasz kifejtése előtt, még egy másik nagyon fontos felvetést is érdemes tisztázni. Mégpedig, hogy lehet-e szó szerint értelmezni az evangéliumokat? Márcsak azért is, mert azok több esetben ellentmondásosnak, mai fejjel nehezen befogadhatónak tűnhetnek, sőt helyenként egyenesen szembe mennek a ma is megszokott társadalmi szokásokkal és elvekkel. Hosszasan lehetne sorolni a példákat, gondoljunk csak a fenti cselekedetre vagy a hamis sáfár példázatára, de Jézus megjegyzései között is jócskán találhatunk ilyeneket. 

Ha kikezdhetetlennek és az Isten-ember-kapcsolat biztos útjelzőinek tekintjük az írásokat, akkor le kell szögeznünk, hogy a történetek és példabeszédek többek mint egyszerű szövegek, azok többrétegű jelképek és analógiák is egyben. A szóról szóra értelmezésnél jóval több van bennük. Feltárásukhoz azonban nem kizárólag ismeretszerzésből fakadó tudásra van szükség, hanem arra, ami ennél sokkal nehezebben megszerezhető, belső átalakulásra. Ami ugyanis horizontálisan szemlélve zavarbaejtőnek tűnik, az az átistenülés nézőpontjából jól adaptálható üzenetté, átélhető valósággá áll össze. A Biblia ezen kódja, mint minden misztikus tudás, rejtett. Örömhír azonban, hogy ez bárki számára elérhető, mert az nem más, mint az emberi szellemben megjelenő Jézus Krisztus. Csakis az Ő szemszögéből válhat minden kétséget kizáróan tanító jellegűvé egy-egy nehezebben értelmezhető sor. A legnagyobb örömhír pedig, hogy az Ő nézőpontja egyben Istené is.

👉 Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából!

A templom megtisztításának története már elsőre egyértelmű, mert azonnal magyarázatot is kapunk a miértekre. A tanulság további rejtettebb rétegeiről pedig itt volt szó. 

A korábban említett sáfár története már keményebb dió. Emlékeztetőül, itt egy úrról és szolgájáról - azaz Istenről és az emberről - van szó, utóbbit bevádolták, hogy az eltékozolta munkaadója vagyonát. Ekkor a sáfár tanakodni kezd, majd dönt.

👉Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet!

Ma már ezt csalásnak, de minimum hűtlen kezelésnek neveznénk. A folytatás is egészen meglepő.

👉 Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?

Hogy is van ez az egész? Ha csak szimplán a történet és a hozzá fűzött gondolatmenet fonalát követjük, mindez megfejthetetlen. A vége már kristálytiszta üzenet, de szintén csak döccenősen illeszkedik a korábbiakhoz.

👉 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

A megfejtés - a teljesség igénye nélkül - Isten kiáradó hatalmában és erejében van, amelynek szellemi és lelki jellemzői az örök szeretet, az örök bölcsesség és az örök élet. Ennek öröme pedig egyszerűen nem lehet egyéni és kisajátított. Pontosan ellenkező előjelű és homlokegyenesen különbözik a földi javak tulajdonlásától. Itt bukik el az emberi logika szerinti értelmezés. Ami isteni, az végtelen, ezért mindent összeköt és sokszorozódik. Aki ennek részese, lélekben boldog, aki pedig másokat segítve tovább is adja, még boldogabb. Ennek tükrében érdemes újra és újra átolvasni, majd átgondolni a hamis sáfár történetét.

Egy másik esetben felmerül, hazudhatott-e vagy minimum füllenthetett-e Jézus? 

👉 Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátrak ünnepe. Testvérei ekkor ezt mondták neki: Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a tetteidet, amelyeket cselekszel! Mert senki sem cselekszik titokban, ha ismertségre törekszik. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt! Mert a testvérei sem hittek benne. (...) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el. (...) Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre, akkor ő is felment, nem nyíltan, hanem titokban. (...) Már az ünnepi hét fele elmúlt, amikor Jézus felment a templomba, és tanítani kezdett.

Hogyan lehet az, hogy végül nem azt tette, amit mondott, és ha ezt amúgy előre tudta, miért nem közölte az igazat közvetlen családtagjaival? Először arról beszélt, nem megy, majd mégis ment, de titokban, aztán pedig nyíltan kiállt tanítani. Itt szintén a belső átalakulás jelképéről van szó, amelynek megoldását a "hagyományos" életet élők számára érthetetlen és észrevehetetlen isteni eredetű valóság megélése nyújtja. A régi embert - amely tele van érdekkel, számítással, és amit ezúttal Jézus testvérei jelenítenek meg - idővel átjár egy égi eredetű hatás. A történelmi Jézus sosem volt önjelölt, nem törekedett emberi értelemben vett ismertségre, tisztában volt azzal, honnan jött, hová tart, és ennek megfelelően cselekedett. Talán pont az emberi és isteni szint közötti különbség kihangsúlyozása miatt nem a javasolt utat választotta. Ahogy idővel Jézus Krisztus szellemi és lelki jelenléte búvópatakként árad szét, úgy alakul át minden dolog, ismeret, tapasztalás és kapcsolat minősége a mélyen hívő új ember számára. A korábbi szempontok és prioritások megváltoznak, a gondolatok tisztulni kezdenek, és istenkapcsolaton alapuló lelkiismeret alakul ki, amely minden felfelé mutató cselekedetet megenged. Így történhetett Jézussal is, azzal a különbséggel, hogy Ő ebben az időszakban nem belső útja elején tartott, mint bármelyikünk, hanem Ő maga az út. 

Essen még szó Jézus helyenként kifejezetten mogorva megjegyzéseiről is. Ennek egyik példája, amikor Péter rákérdez, mi lesz Jánossal. 

👉 Uram, hát vele mi lesz? Jézus pedig így szólt hozzá: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!

Ebből a folytatás szerint lesz egy kis félreértés is, de a lényeg nem ebben van. Minden ember belső útja egyéni, nem másokhoz viszonyítva történik, és a külvilág eseményei az átalakulás szempontjából másodlagosak. A legfontosabb ugyanis a személyes kötődés és figyelem, minden másra csak mint tanító jellegű körülményre érdemes tekinteni. A megjegyzés napjainkban bár udvariatlannak tűnik, tartalma kétségtelenül lényegi és fontos. 

Végezetül érdemes újragondolni Jézus édesanyjával szemben elhangzott, kioktatónak tűnő szavait, ami azért is furcsa párbeszéd, mert tulajdonképpen Szűz Máriáról van szó. Jézus kánai mennyegzőn végrehajtott csodatétele - amikor vízből bort csinált - az elsők közé tartozott.

👉 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.

Először is, hogy beszélt az anyjával! - merülhet fel az olvasóban. Másodszor is miért mondta, ha végül mégis megtette? A történetnek valóban nehezen értelmezhető ez a része, ám ha feljebbről tekintünk rá, miközben belsőnket is vizsgáljuk, már egészen más szinezete van az elhangzottaknak. A kánai mennyegző csodája az emberi átistenülés kezdetére utal, amikor megjelenik benne a bor, azaz Jézus lelke. És ez egy adomány, kérni ugyan lehet, de megvalósulásához semmi köze nincs az emberi akaratnak. Ajándék, amely kizárólag isteni kegyből jelenhet meg. Mérföldkő, az új ember kialakulásának egyik kezdeti pillanata. A történetben Jézus anyja ekkor az istenire vágyó, de még régi embert testesíti meg: baj van, most mi lesz, segítség kell. Ilyenkor mindannyiunkban zakatolnak a gondolatok, miközben tehetetlenek és eszköztelenek vagyunk. De bármekkora is a szorítás, ilyenkor sem tudjuk kikényszeríteni az égből a csodát, egyszerűen azért mert annak megítélése Isten kezében van, és ez még nem a mustármag állapota. A történetben nem az anya-gyermek viszony, hanem a régi ember és a Teremtő kapcsolatának analógiája dominál. Ebből a megközelítésből pedig Jézus nem is mondhatott volna mást, minthogy: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám."