További megjegyzések János evangéliumához

A korábbi bejegyzésekben János evangéliumának főbb történéseiről volt szó, amelyekből összességében kiderül, hogy a leírtak megfeleltethetők az átistenülés misztikus folyamatának. Az alábbi következtetések még teljesebbé tehetik a képet, de mindenekelőtt érdemes megismerni az előzményeket.

Minden esetben beazonosítható az eggyé válás személyes folyamata a leírtakkal?

Az adott életszakaszban valószínűleg csak nehezen ismerhetjük fel, hol tartunk az Istenhez közeledés útján. János elmesélésében Jézus élettörténete az emberi szellem és lélek fejlődését kódolva, mintegy felülről mutatja be. Az ember és a Teremtő között vezető ösvényen az akadályokat kerülgetve és a buktatókon átjutva legtöbbször csak egy lelkesító vonzást érzékelünk, ez táplálja akaratunkat. Saját ködünkben haladunk a szürkületből a fény felé, és ezen az úton – különösen az elején – nehéz tájékozódni. Ha figyelmünk fókuszában tartjuk Jézus Krisztus nevét, minden nappal közelebb jutunk Istenhez, és belsőnk fejlődése idővel lehetővé teszi a külvilág szükségtelenné vált kapaszkodóinak elengedését. A Szent Név kézen fogva vezet el célunkhoz, ahonnan hátra tekintve viszont már jól láthatóvá válik a magunk mögött hagyott út.

Az eggyé válás minden hívő számára lehetőség?

Mindenki számára lehetőség, de csak kevesen választották, választják, és valószínűleg ez így lesz a továbbiakban is. Rendkívül elgondolkodtató, hogy Jézus legszűkebb, apostoli tanítványi köréből Jánoson kívül mindenki vértanúhalált halt. Ő azonban nagyon hosszú életet élhetett, és nemcsak kivégzett hitbéli társaihoz viszonyítva, a korszakra jellemző átlagnál is. A szellemi élet tiszteletének tükrében nem mondhatunk mást, minthogy vigyáztak rá, és valóban még a haja szálai is mind számon voltak tartva. Jézus közvetlen tanítványai személyes hitünk és a globális keresztény hit jelképei is egyben. Ennek tükrében pedig leszögezhető, hogy János apostol tudásának magasságába a hívők közül csak kevesen jutnak el. Isten fia minden bizonnyal előre tudta ezt, de az általa megnyilvánuló teremtői cél az lehetett, hogy mindenkinek lehetőséget adjanak az Istenhez közeledésre, éljen bárhol, és álljon a szellemi és lelki élet bármelyik fokán.

Miért különbözik a másik három evangélium Jánosétól?

A szerzők szellemi kötődése erősen befolyásolhatta az írásokat. Abban általában megegyeznek a vélemények, hogy míg az első három elsősorban az eseményeket taglaló, áttekintő, összefoglaló mű, addig a negyedik sokkal több teológiai magyarázatot tartalmaz. János evangéliuma összességében túlmutat Jézus emberi bűnért önként vállalt véráldozatán, itt ugyanis az áldozatiság az Istenhez közeledés, a hívő átistenülésének része, amely során bennünk a Tanító Jézus átadja helyét az eggyé válás lehetőségének. Enélkül ugyanis nem állhatna helyre az eredeti Isten-ember kapcsolat. További fontos tény, hogy míg az első három telis tele van példabeszéddel, betartandó erkölcsi szabállyal, kijelentéssel, például ezekben hangzik el a Hegyi beszéd és a Miatyánk-ima is, addig János evangéliumából sokminden hiányzik. Erre magyarázatot adhat, hogy Isten szabályainak akkor felelünk meg hiánytalanul, ha lélekben és szellemben eggyé válunk Jézus Krisztussal. A Teremtő Istent Jézus Krisztus, Őt pedig az átistenült ember hordozza magában. Ezt az utat mutatja be a szeretett tanítvány az evangéliumában.

Hiányzik a szerelmi szál?

Nincs mit vitatni más spirituális kultúrák azon alapelvén, hogy két fél, a férfi és női energia egyesülésével, teljessé válásával elérhető egy másik szintű tudatállapot. Egy ilyen megközelítés jelképrendszerében tényleg fontos a szerelem jelensége, Jézus esetében azonban egészen másról van szó. Ő a szellemi dimenziójú Teremtő Isten földi képviselője, aki küldetéssel érkezett hozzánk. Jézus Krisztus olyan utat járt be, amelynek belső megjelenlésével egyszerűen nincs szükség a férfi és női szerepek kihangsúlyozására, ezért a néhai Magdalai Máriával kapcsolatos viszonya lényegtelen. Jézus Krisztus és minden tette tökéletes: egykoron lehajolt értünk, és ha ráfigyelünk, most is képes az égig emelni minket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

János evangéliuma 1.

Az önátadás jutalma

Átalakulás