János evangéliuma 3.
Betániában Mária olajjal keni be Jézus lábát. Az asztalnál ül a halálból visszatért Lázár is, és a ház lassan illattal telik meg. A tolvaj Judás ekkor álságosan azt kifogásolja, hogy az olaj értékét inkább szét kellett volna osztani a szegények között, Jézus ezt azonban elhárítja. Korábban volt arról szó, hogy az épület, legyen az templom vagy ház, az ember testét is jelenti. Az olaj pedig legfőképpen a bőséget szimbolizálja, de még számos olyan jelenségre vonatkozik, amelyet bátran tekinthetünk érvényesnek a misztikus folyamat ezen állomásán. Így jelzi a fényt és a lélek megszentelődésének közeledtét is. Judás hitünk azon részét jelképezi, amelyik kétségbeesetten ragaszkodik az evilágihoz. Elsőre még logikusnak is találhatnánk anyagias sugallatát, amellyel számon kéri az isteni hatás kézzel fogható eredményeit, szellemünk fókusza mostanra azonban már messze meghaladja ezt a fajta praktikus megközelítést. A történetbeli Judás megjegyzése ugyanakkor elárulja, hogy semmi nem ragadt meg benne a korábbi szellemi tapasztalatokból. Ő a földi világhoz tartozó áruló, akinek csak azért van helye ebben a megszentelődésre váró körben, mert a feladatát még el kell végeznie. Fontos tudni, amíg a megszerzett pénzzel, hatalommal, gazdagsággal, ismertséggel mérjük spirituális eredményeinket, tévúton járunk, és nem jutunk közelebb Istenhez, a további kapukon nem léphetünk át! Ezt a csapdát állítja nekünk Judás Iskáriótes.
👉 Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.
A főpapok ekkor elhatározzák Lázár megölését is, és a döntésből szinte süt az isteni közreműködés iránti teljes fokú érzéketlenség, lezárt lelkük vaksága. Bennünk azonban mostanra szinte csak mellékszereplőkké zsugorodtak.
Jeruzsálemben tömegek kíváncsiak a halottat feltámasztó, szamárháton bevonuló Jézusra, aki áldozatról beszél, búzaszemről, megdicsőítésről, örök életről. Megrendülten szólítja meg a Teremtőt, aki válaszol, bár sokan csak mennydörgésnek hallják az üzenetet. Most megy végbe az ítélet a világ felett, most vettetik ki a világ fejedelme - mondja Jézus, majd hozzáteszi, ha felemeltetik, mindent magához vonz. Egy ilyen, szinte mellékesnek tűnő megjegyzésből ismét saját állapotunkra gondolhatunk, hiszen pontosan ez az a spirituális vonzás, amelyet minden hívő érez Jézus Krisztusal kapcsolatban. Belsőnk szentségéről pedig mostanra már egyre nehezebb szavakba foglalva bármit is leírni. A Teremtő hangja visszhangzik bennünk, bár ahogy a tömeg nagy része még nem értette a szavak konkrét jelentését, úgy mi sem feltétlenül vagyunk tisztában azokkal. Az értelem azonban egyre több fényt kap, van még ugyan némi hitetlenség, de az már nem sokáig marad.
👉 Én világosságul jöttem a világba
Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem.
Az isteni könyörület újabb megnyilvánulása, ahogy a folytatásban Jézus megmossa tanítványai lábát. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig - írja itt az evangélium szerzője, és ezt a cselekedetet a hagyomány a szelíd alázat és az egymás iránti segítőkész szeretet jeleként azonosítja. Misztikus megközelítésben ennél ismét többről van szó. Az emögött megbúvó érzés nem emberi, annál éteribb, ez a hozzánk lehajoló isteni irgalom szívig hatoló sugárzása, amelyet feltétlen odaadásunkért kapunk. A lábmosás a történelem során mindig alantas munkának számított, ami egy erős alá-fölérendeltségi viszonyban volt gyakori. Egyes szakmáktól eltekintve ma már különösen ritka emberi gesztusnak számít, ha valaki berzenkedés nélkül megmossa más lábát, önmagunk egyfajta megalázását jelenti, amit nehezen visel az emberi önérzet. Mostanra azonban már szinte egész valónk átitatódott Jézus Krisztussal, őt figyeljük, őt követjük, rá hallgatunk, és csak az önátadásnak ezen a magas szintjén tekintünk természetesnek egy ilyen helyzetet. Mert egyrészt már mellékes, hol vagyunk a kialakult emberi kapcsolatok rendszerében, másrészt pedig mindennapos tapasztalássá vált az isteni forrásból érkező segítség, amelyre támaszkodva mindez már nem jelenti saját személyiségünk megerőszakolását. Önmagunk megalázásából ugyanis csak korlátozottan közeledhetünk Istenhez, ám fordítva, Jézus Krisztus mindent kitöltő jelenléte mellett már természetesnek számít a segítség másokon. Ez az embertársaink iránt érzett feltétel nélküli keresztényi szeretet titka, amelynek kialakulása jelentős állomása istenivé válásunknak.
👉 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek.
Jézus vacsora közben arról beszél, hogy valaki a környezetéből elárulja. Az írás szerint egy falatot ad át Júdásnak, akibe ekkor belemegy a Sátán. A tolvaj ezután elhagyja a helyiséget. Az utolsó vacsora fordulatával kapcsolatban kijelenthető, a szellemi vakság állapotában tengődő ember képtelen megérezni és harmóniába kerülni Istennel, miközben szinte kényszert érez arra, hogy visszaéljen helyzetével. Mi viszont továbbra is az átistenülés útján haladunk, és az önző haszonelvűség, amelyet eddig Judás jelképezett, innentől már nem része megtisztult hitünknek.
👉 Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!
Judás távozásával már csak Jézus hívei maradnak a helyiségben, elköteleződésük egységessé válik, bizalmuk egyénileg és csoportosan is megkérdőjelezhetetlen mesterükkel szemben, aki kijelenti megdicsőülését. Az isteni szeretet ezzel párhuzamosan felizzik bennünk. Ez pontosan ugyanaz a mennyei tapasztalás, amelyet a Teremtő érez visszatérő gyermekével szemben az örök most pillanatában valahol a végtelen magasságban. A Tanító Jézus útja mostanra lassan a végéhez közeledik.
🙏 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Jézus ezután kudarcokra figyelmezteti Tamást, amely szintén megszívlelendő üzenet nekünk is. Arra utal, hogy bár a szellemünket átölelő hit sziklára épült, annak bentről még ki kell jutnia, át kell járnia mindent, amit a test-lélek-szellem összessége jelent. Ebben pedig az átistenülés ereje kezdetben még kissé bizonytalanul mutatkozhat meg a külvilág felé.
👉 Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése