János evangéliuma 2.

Az előző rész itt olvasható.

A lombsátrak ünnepének története ismét különös igazságot tár elénk. Jézus testvérei azt tanácsolják, hogy menjen, és mutassa meg tanítványainak a tetteit, hiszen senki sem cselekszik titokban, ha ismertségre vágyik. Nyilvános szereplést javasolnak, amit Jézus elhárít, mondván, hogy még nem jött el az ideje. Később titokban mégis elmegy. Ez a nehezen érthető fordulat leginkább misztikus megközelítésben tisztul le. A hétköznapi módon értelmezett siker és ismertség elutasítása az emberi természetünktől való különbözőséget jelenti, ezek ugyanis az egót kényeztetik és erősítik. A bennünk növekvő isteni eredetű erő azonban teljesen más, mint amit eddig tapasztaltunk, pont ezért nehéz megragadni a lényegét. 

👉 Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. (...) Aki magától szól, a saját dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, és abban nincs hamisság.

Ebben a spirituális állapotban az átalakuló hívő külvilágra adott reakcióit már nem elsősorban az ösztön és emberi logika irányítja, annak forrása végtelen magasságban van.

👉 Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.

A házasságtörő asszony esete szintén a különbözőségekre mutat rá. Aki bűntelen, az vesse rá az első követ - jelenti ki Jézus, és a mondat meghátrálásra kényszeríti az írástudókat és a farizeusokat. Nem meglepő, hiszen nincs ember, aki ne vétkezett volna, ez emberi létezésünk velejárója. Az isteni állapot „tesztelése” a hagyományos világkép vereségével zárul bennünk is, miközben magunkban gazdagabbak leszünk egy újabb tapasztalattal: Jézus Krisztus kérése már azt jelzi, a jövőben sikeresebben állhatunk ellent a világ kísértéseinek.

👉Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!

Eközben még szembetűnőbbé válik a fent és lent világa közötti különbség, lassan szétválnak az árnyalatok, és belül harsogni kezdenek az örök igazság bölcsességei.

👉 Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit;

A vak ember meggyógyítása a lelki látás kialakulásáról szól, és Isten fiának köszönhetően már tünedezni kezd korábbi érzéketlenségünk. A Jézus nyálából és a porból gyúrt orvosság utalás az ég és föld találkozására, amely nélkül elképzelhetetlen az átistenülés. Az pedig, hogy mindez szombaton történik, ismételten a kor társadalmi berendezkedésének egyfajta kritikája, megbotránkozást és ellenállást vált ki a vallási vezetőkből. A bennünk feszülő ellentét ezzel párhuzamosan tovább mélyül, mert a frissen érkező igazság kíméletlenül rámutat a régi létezés hiányosságaira. 

👉 Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.

Itt még egy tanulságos megjegyzést emelnék ki. Tanítványai kérdésére Jézus azt mondja, sem a vaksággal született ember, sem szülei nem vétkeztek, a gyógyulással Isten cselekedetének kell nyilvánvalóvá válnia. Ez a mondat bizakodással tölthet el minket, mert létezik a súlyos betegségeknek, illetve élethelyzeteknek olyan típusa, amelyet sem mi, sem az orvosok, sem más tanácsadók nem képesek kezelni, egyetlen gyógyír létezik, a Teremtőhöz fordulás. 

👉 Azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

A jó pásztorról szóló rész a hívő szemszögéből a bizalom korábban nem ismert mélységéről szól. Hívőként ekkor már rendelkezünk azzal a képességgel, amellyel minden kétséget kizáróan fel tudjuk ismerni Jézus Krisztus hívását, iránymutatását. Isten üzen, megszólít, mi pedig fenntartás nélkül követjük. A pásztor és báránya hasonlat egy rendkívül bensőséges szellemi kapcsolat jelképe, amikor a milliónyi megtapasztalt bizonyságon túl lassanként átengedjuk életünk irányítását, mert ebben az emelkedett állapotban már ez számít természetesnek. A lelki bizalom olyan szintjére érünk, amelynél feltárul Jézus Krisztus mérhetetlen nagysága, aki küldetésében felvállalta a földi halált is, hiszen belső átalakulásunk során csak így részesülhetünk a megváltásban. Elfogadjuk a szellemi hierarchiát, és megértjük, Jézus Krisztus az emberi létezés legmagasabb foka, amely az eggyé válással számunkra is elérhetővé válik.

👉 Én és az Atya egyek vagyunk.

Jézus legnagyobb csodája Lázár feltámasztása, amellyel ismét mindenki számára nyilvánvalóvá teszi hatalmát. A teremtés részeként Isten életet lehelt a porba, hogy megszülethessen az élővilág csúcsán álló ember, majd ugyanez az erő kellett ahhoz is, hogy életre keljen egy halott test. Jézus arról beszélt, Lázár elaludt, és elmegy felébreszteni. Megrendült, sírt, majd indulatait csodává transzformálva megtette a lehetetlent, bemutatta az élet misztériumát. Hiába telnek az évszázadok és az évezredek, Jézus Krisztus ereje semmit sem fakul, biztosak lehetünk abban, hogy ma is bármelyikünket képes felébreszteni. Bár észre sem vesszük, de életünket isteni értelemben átalusszuk, a Fiúnak azonban hatalmában áll véget vetni ennek. Kihúz az álomvilágból, legyen az édes, vagy keserű. Olyan autonóm, a kényszerű függéseket elfogadó, de azoktól nem szenvedő emberré válunk, akiben az isteni kapcsolódásnak köszönhetően felragyog a nagybetűs élet.

👉 Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.

A történet folytatásában a hatalmasságok elhatározzák Jézus meggyilkolását. A hazug logika szerint inkább egy ember vesszen, mint az egész nép, így a halálos ítélet megszületik. Mi mostanra a nagy átalakulás küszöbére értünk. Hitünk sziklaszilárd, mégis belső árnyékunk, a szűkölő régi ember a végső lépésre szánja el magát.

👉 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.