Átalakulás

Mi történik az emberi természettel az átistenülés során? Miként változik meg a sokszor öntelt, saját magánál tovább nehezen látó, hibák elkövetésére hajlamos személyiségünk, ahogy minden kétséget kizáróan közelebb kerülünk Istenhez? A kérdésekre a választ ezúttal is Jézus életútjának párhuzamokkal teli analógiája adja meg, amely a tű fokaként mindössze néhány jól feljegyzett évbe sűrítette bele a legfontosabb útjelzőket.  

👉 Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.

A megfeszítés Jézus földi életútjának vége, amelynek történetét mindenki ismeri. Ezek voltak a szenvedés legdrámaibb pillanatai, amikor dermesztően méltatlan körülmények között gyilkolták meg a bűnök nélkül élő Istenembert a kínzói, a nekik parancsokat adók, illetve az ezt kijáró hatalmasságok. A megalázás részeként két bűnöző közé húzták fel a keresztre, hogy a jelenlévők és a nép számára erkölcsileg is eggyé tegyék az emberi élet legaljával. Megkínozva és fizikailag megalázva ennél mélyebbre már nem is kerülhetett volna, ugyanakkor ezek a pillanatok útmutatóként szolgálhatnak évezredek távlatàból is.

👉 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust.

A kivégzőhely tetején keresztre húzott három ember az istenivé válás egy-egy jelképe is. A spiritualitásnak ezen pontja az utolsó az átalakulás nagyívű folyamatában, amely mintegy összefoglalja, honnan hová jutottunk. Pecsét, amely véglegessé és befejezetté tesz mindent belül és kívül egyaránt. Sokminden van már mögöttünk, de ennek még meg kell történnie, ahol bűnös és szent egyaránt jelen van. Utóbbi kezdetben még kisebbségben van, amelyet jól jelez, hogy a tortúrához az üdvtörténeti párhuzam szerint két bűnöző adja a keretet. 

Ahogy szellemünket kitöltjük Jézus Krisztussal, úgy Isten jelenléte egyre erősödik. Évek, évtizedek után azonban eljön az az állapot, amikor a régi ember már nem bír többet. Ő az a tömlő, amelyet már mindenképpen fel kell váltania az újnak, hogy az új bor belekerülhessen. Ahogy ez a példázat előrevetítette Jézus drámai életútját, úgy mutat rá arra a változásra is, amelyen nekünk is végig kell menni. 

👉 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!

A két bűnöző közül az egyik életútja itt végleg véget ért, sorsa a halál. Vele pusztul azon önző részünk, amely útjában áll a legmagasztosabb átalakulásnak. Nem lát magán túl, és a legdrámaibb helyzetben is csak magára gondol, az örök nárcisztikus hibáztató, aki nem képes felismerni és megbánni saját bűnét még ekkor sem. Ő mindazt megtestesíti, aminek már nincs jövője.

👉 De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!

Kétfelé szakadó régi valóságunk másik része viszont képes felismerni az isteni tisztaságot, és utolsó lelki erejével meghajol előtte. Képes érdemben kommunikálni Istennel, megtér és bűnbocsánatot tart, amely megteremti számára a jövőt. 

👉 Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

És ekkor megtörténik: véget ér a régi, hogy utat adjon az újnak. Ahogy a megbánás döbbenete végigsöpört a körülöttük állókon, úgy teljesedik ki bennünk is. Ez a misztikus fordulat úgy jelenti a régi teljes pusztulását, hogy közben magával húz egy darabot is belőle, azt amely méltó átlépni a paradicsomiba, és része maradhat az újnak. Ezért az átistenüléssel nem változik meg minden teljesen, ami átmenthető, ragyogni kezd Jézus Krisztus által. Ekkor megbocsáttatnak a bűneink is, végleg letesszük azokat, hogy tanító emléket állítsanak az isteni szeretet csodájának a földi életünk végéig.

👉 Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!