Vigyázz, visszatérnek!

"Nem kell mindig rá gondolni, elég, ha egyszer elkötelezzük magunkat." Sok évvel ezelőtt hangzott el ez a mondat egy olyan ember szájából, aki spirituális tanácsokkal látta el a hozzá fordulókat. Jártam nála, mint kiderült, teljesen feleslegesen. De nemcsak az volt hatástalan, amit csinált,  a véleményével is tévedett. Valószínűleg nem is tudta, mennyire veszélyes úton jár.  

👉Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és ha nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. És amikor odaér, kisöpörve és felékesítve találja. Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt.

A munkát sajnos nem lehet megúszni. A fenti sorok is igazolják, ha elkötelezzük magunkat, folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy ne csússzunk vissza. Ehhez pedig elménkben minél gyakrabban kell hívnunk Őt, aki jelenlétével tisztán tartja tudatunkat és lelkünket. Az utolsó szemetet is kisöpri, jöjjön bármilyen nehéz vagy éppen nihil időszak. A fenti sorok előtti mondat is ezt erősíti. 

👉Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.

Ez az igazság számos életterületre igaz, de a spirituális útra fokozottan. Csak így kerülhetjük el a hiúság, az önelégültség, a visszaesés csapdáját, és csak igy tudunk folyamatosan megfelelni lelkiismeretünk elvárásainak. 

Elménk felügyelete azonban csak az első lépés az emberi tudatért folytatott hatalmas játszmában. Nem feltétlenül törvényszerű, de előfordulhat, hogy a fent említett "gonosz lelkek" ennél nagyobb intelligenciával, és ami még lényegesebb, annál is nagyobb kitartással rendelkeznek. Szellemünket ugyan körbebástyázhatjuk a szent akarattal, de a rólunk lepattanó káros erők táptalajra lelhetnek a környezetünkben. Ha egyedül járjuk szellemi utunkat, arra lehetünk figyelmesek, hogy megváltozik egy vagy több hozzánk közel álló ember viselkedése, természete nehézzé, kötözködővé, terheltté válik, és olyan jelek mutatkoznak rajta, melyek számára is kellemetlenek, ámde eszköz híján nem tud ellene semmit sem tenni. Áldozattá válik, mellyel szintet lép csatánk a "gonosszal". Hiába vagyunk tehát mi magunk sziklaszilárdak, a megpróbáltatások nem érnek véget. 

Ennek hatékony ellenszere lehet, ha környezetünk minden tagja ugyanazt az utat járja, és ezzel erejük, védelmük összeadódik. De mi van, ha mégsem így történik, ha nem mindenki ugyanolyan elkötelezett? Akkor bizony a negatív erő rést találhat, és azonnal munkába kezdhet. Minden bizonnyal így magyarázhatók azok a zárt egyházi közösségekben megtörtént rendkívül nyomasztó események is, melyek kapcsán a legkevésbé sem lehet szeretetteli légkörről beszélni, történjenek bárhol a világon. A jellemben és eltökéltségben gyenge emberek játékszerei lesznek valamiféle démonikus erőnek, mely drámák sorozatát indíthatják el, és nyomorúságos helyzeteket alakíthatnak ki. Ugyanolyanokat, mintha mindazok az élet legsötétebb bugyraiban történnének. 

A misztikus életet az utolsó pillanatig egyfajta szellemi küzdelem kíséri, de ebből a nézőpontból mégis kijelenthetjük, SZELLEMI TÉREN a hasznunkra fordíthatjuk a kíméletlen harcot. Ám ehhez kitartás, akarat, józan ítélőképesség kell. A küzdelem ugyan hosszú, végkimenetele azonban nem lehet kétséges.