A legfontosabb imáról
Jézus Nevének segítségül hívása sokféle keretbe foglalható. Mindenkinek magának kell megtalálnia azt a formát, amely a legmegfelelőbb a saját imája számára. Így ír a Jézus-imáról Lev Gillet atya, akinek sorai a chotki.hu oldalon olvashatók. Következzen néhány kiemelés a könyvből, melyek keresztény szóhasználattal fogalmazzák meg egyebek mellett a Név hívásának és a szellemi-lelki eggyé válásnak a kapcsolatát.
📌Ne jövőbeli teljesülésként tekintsünk az imánkra, hanem úgy, mint amely most teljesül Jézusban. Ő több mint annak az ajándékozója, amire nekünk és másoknak szüksége van, Ő maga az ajándék.
📌Kísértésben, kitartóan hívd a Szent Nevet, de csendben és gyöngéden. Ne kiáltsd, és ne mondd aggodalommal vagy indulatosan. Hadd itassa át a lelket apránként, amíg valamennyi gondolat és érzelem egyesül és köréje gyűl.
📌Ez a Béke Fejedelmének Neve; békében kell hívni, és aztán békét hoz nekünk, vagy még jobb történik, a Név lesz (mint Ő, akit szimbolizál) a mi békénk.
📌Kimondhatjuk Jézus nevét és bele tudjuk helyezni a kereszt teljes valóságát, a jóvátétel teljes misztériumát.
📌A Név segítségül hívása egy eszköz arra is, hogy alkalmazzuk magunk számára a Megtestesülés misztériumát. Egy erőteljes eszköze a Mi Urunkkal való egyesülésnek.
📌Létezik bizonyos analógia az Ige Megtestesülése és a Szent Név bennünk lakása között. Az Ige testté (hússá) lett. Jézus emberré lett. Jézus Nevének belső valósága, átmenve a lelkünkbe, kiárad a testünkbe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése