Koccanás

Úgy gondolom, a koccanás előtt is voltak baljós előjelek, mindig vannak, ma már jól tudom. Akkor azonban még nem figyeltem eléggé ezekre az apró rezdülésekre, melyek leginkább rosszul sikerült mozdulatokból, belső feszültségből, esetleg fejfájásból álltak. A szabályokat ugyanis be kell tartani.

Nem voltam mindig fegyelmezett a Név folyamatos ismétlésében, így időnként hozzátettem ezt-azt, és mondattá egészítettem ki. Ez olyan volt, mint egy kívánságlista: tegyél ezzé, vagy azzá, legyek ilyen, vagy olyan.  Ekkor is hasonló ötlet miatt változtattam.

A következő két esetet egyetlen nap választotta el egymástól, és szilárdan hiszem, hogy ugyanaz az erő okozta.

A koccanás egy szempillantás alatt bekövetkezett. A főváros egyik legforgalmasabb, háromsávos útján haladva, egy lámpa előtt nem sokkal sávot váltottam, abban bíztam, hogy az ott haladó autó még átsurran a sárgán, és mögötte nekem sem kell majd megállnom, legfeljebb egy kicsit fékeznem. Nem így történt. A bőven középkorú hölgy által vezetett kocsi lassított, én viszont mivel néhány tizedmásodperccel előtte még a gázt nyomtam, nem tudtam időben megállni. Nem volt hatalmas csattanás, nem borultunk fel, nem sérültünk meg, még a légzsákom sem nyílt ki.

A kocsiból kikászálódva, remegö lábbal töltöttem ki a papírokat, a felelősség kérdése egyértelmű volt. Sűrű elnézést kérések mellett elbúcsúztam a hölgytől. Otthon később már úgy került szóba az ügy, mint ami előbb-utóbb mindenkivel előfordulhat, megúszhatatlan kellemetlenség. Nem volt az.

Másnap reggel munkába indultunk, lélekben felkészülve a szokásos dugóra. Biztos vagyok abban, hogy mivel a gondolataimon nem változtattam, az újabb következmények sem maradhattak el. Továbbra is sok energiát fektettem rosszul megválasztott kívánságom ismétlésébe, bár mindezt már kisebb meggyőződéssel tettem.

A nagy forgalomban lassan araszoltunk, leginkább csak álltunk, ami még a türelmesebbek idegeit is alaposan próbára teszi, hát még a nyughatatlanokét. Munkába járáshoz használni kellett az egyik autópálya rövid bevezető szakaszát. Ez volt a legkritikusabb, különösen az a rész, ahol két sáv eggyé olvad. Épp itt jártunk, amikor egy 3 betűs márkájú autó sofőrje úgy gondolta, jelzés nélkūl elénk erőszakolja magát, szemmel láthatóan ezt tartotta a legtermészetesebb megoldásnak. Ekkor előjött belőlem a mélyen megbúvó okostojás, és kettőt pöccintve a dudával, intettem neki, hogy lehetőleg mögém soroljon be. Nem kellett volna. A másik kocsi  pengearcú vezetője ekkor elvesztette az önuralmát. Elkezdett ordibálni, és ebben az sem zavarta, hogy két zárt ablak választott el bennünket, így esély sem volt arra, hogy meghalljam, mit mond. Persze  nagyjából le lehetett olvasni a meglehetősen egyszerű, közismert káromkodást a szájáról. Tovább araszoltunk, és emberem a kormányba kapaszkodva már szinte felállt, úgy üvöltött felém. A két kocsi oldalát alig néhány centi választotta el, közben pedig már megszűnt az ő sávja, és mindketten az enyémben haladtunk. Agresszív embertársam a folyamatos szapulás mellett előbb némi előnyre tett szert, majd az enyém elé nyomta be kocsija orrát. Ő nyerte meg a csatát. Alig telt el egy perc, a fickó már 50 méterrel előrébb volt a tömött autópálya háromsávos bevezető szakaszán, cikázva, sosem indexelve. Teljesen elborult az elméje, kész csoda volt, hogy nem okozott balesetet sem nekem, sem másnak.

Erre a történetre akár azt is mondhatnánk, peches eset, bárkivel megtörténhet. A hatása azonban olyan intenzív volt, hogy az előző napi koccanással együtt, már egyértelmű tendenciának tartottam. Miután az adrenalinszintem normalizálódott, a rossz imámat azonnal elengedtem, és visszatértem a NÉVHEZ. Csak a Névhez, amelyhez nem kellenek toldalékszavakat, egyéni  kívánságok, mert annak ereje pont így jelenik meg a legtisztábban.  

Először gondolatainkba fészkeli be magát, kellemes érzéssel tölt el, és kedvező hatással lesz sorsunkra is. Ezúttal is így történt. Mindez rövid időn belül érezhető volt számomra, miközben mások ebből semmit sem tudtak. Legfeljebb annyit állapíthattak meg, hogy éppen rossz napom volt, de már elmúlt. A Nevet használva órákon belül a régi kerékvágásba zökkent az életem. 

És az anyagi kár? Néhány hónap múlva a kifizetett pénz már valahogy nem is hiányzott a kasszából.