Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2021

A legsúlyosabb bűn

Kép
Szokatlan helyzetek, egyre kellemetlenebb szituációk, baleset, betegség, reménytelenség, végül halál. Ilyen lehet az a sor, amin végigmegy az az ember, aki elköveti a legsúlyosabb hibát, és azt nemcsak egyszer, hanem sorozatosan, többször is megteszi. Mindezt anélkül, hogy tanulna a jelekből, mert nem isteni, hanem emberi logika szerint értelmezi a világot. Ez az, amire már kétezer évvel ezelőtt elhangzott a kemény figyelmeztetés.  👉Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. A blog történetei között több olyan is található, amely arról szól, az események elszenvedője önfejűen ragaszkodott elképzeléséhez, amibe rengeteg fizikai és szellemi energiát fektetett, majd egyszer csak megérkezett a válasz: Vigyázz, nem jó az irány! Megjelent a kiütés , felszökött a láz , összeütköztek a kocsik , vagy az események egyszerűen csak kínos irányt vettek . De szerencsére sikerült időben észlelni a jeleket, aminek köszönhe