Isten öröme
Egy barátom nehéz pillanatairól mesélt nekem. Nem valamilyen betegségről vagy anyagi gondról volt szó, hanem olyan méltatlan élethelyzetről, amely kellemetlen fordulatával úgy akadt meg a torkán, hogy sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta. Bárhová ment, bármit csinált, csak nyomta, szorította. De az szomorította el igazán, hogy nem ez volt az első, az ehhez hasonlók sormintaként vonultak végig az életén. Most mondjam meg, miért? – szegezte nekem a kérdést. De tényleg mondjak valamit! – erősített rá sírással küszködve. Általában nem okoz megterhelést mások élettörténeteit meghallgatni, de most a mondataira mázsás súly nehezedett, és már az én lelkemet is marni kezdte a kettőnk között megsűrűsödő keserűség. Ebben az állapotban váratlanul ért, hogy azonnali választ várt. Magamban gyorsan segítséget kértem, majd azt mondtam: „Szilárdan hiszem, hogy bármi is történik az emberrel, a teremtői szándék az, hogy végül önként emeljük fel rá a tekintetünket.” Bár ezekkel a szavakkal...