Égi segítség rövid határidővel

Olyan spirituális történeteket szeretnék megosztani, amelyek az azonnali égi segítségnyújtásról szólnak, arról, ha kérünk, megadatik. Az esetek hétköznapiak, banálisak, és leglényegesebb részük ezúttal is az emberi szemmel láthatatlan rétegekben húzódik meg.

Sok évvel ezelőtti emlék az első, és irodai környezethez kötődik. A monitorral szemben ülök, és úgy érzem, képtelen vagyok megoldani az éppen előttem álló feladatot, pedig azt a meglévő rutinnal már meg kéne ugrani. Valahogy mégsem megy, ami nem alkalmatlanságra vezethető vissza, hanem a rövid határidőre. Először izgalmat érzek, majd ahogy a kétségbeesés hulláma egyre erősebbé válik, a szorítás már a gyomortól egészen a torokig tart. Ilyen helyzetben kértem először isteni segítséget a szakmámban.

Mindig is szabálykövetőnek tartottam magam, és ha feladatok adódtak, azokat igyekeztem időre megoldani. Éppen ezért frusztrált, hogy abban az időszakban csak küszködve, bizonytalanul működött az, ami korábban rutinszerű volt. Pedig ezúttal az állás, a megélhetés volt a tét. Kétség kívül stresszes napokat éltem meg, különösen, amikor rendszeresen csak egy üres, fehér felületet láttam a képernyőn. 

A pontos fohászt nem irom le, de nagyon konkrét volt, megszólítással, kéréssel. Formát és keretet adtam neki, igy kialakult egyfajta láthatatlan rituálé. Kezdetben mindig hétszer mondtam el magamban, később már csak háromszor. Ezután felálltam az asztaltól, és kimentem egy rövid időre: a választ vártam. Néhány perc múlva visszaültem, és valami mindig elkezdett derengeni a gondolataim sötétjében, majd megszületett a megoldás. A korábbi görcsös érzést addigra már felváltotta egyfajta magabiztosság, tudtam, mit kell tennem.

A legérdekesebb az egészben, hogy egy munkatársam nemegyszer szintén előállt valamilyen ötlettel, de az enyém rendre jobbnak tűnt. Persze most, évekkel később már nem emlékszem az összes alkalomra, de az biztos, hogy amikor fohászban kértem segítséget, soha nem sültem fel. Így egy nehéz, bizonytalan időszakban sikerült megőriznem az állásomat.

A következő tapasztalat kezdete szintén munkahelyhez köthető. Mindig is közösségben dolgoztam, ennek minden előnyével és nyűgjével együtt. Sokféle embert sodort össze a szél, így olyanokkal is együtt kellett tölteni a napot, akik már a puszta jelenlétükkel nyomasztó frusztráltságot keltettek a másikban, amelyet tovább fokozott a helyiségre jellemző csend. Ez nem egyedi eset, sok helyen lehet ismerős a jelenség. Számos kínos nap után aztán olyan rutint alakítottam ki, amely sok örömöt okozott. Bagatell módon vidámságot kértem, és a rövid ima elmondására pont elég időt biztosított munkaidő kezdetén a parkolótól az asztalig megtett távolság. A hatás első része azonnali volt: amint befejeztem a gondolatsort, tisztán érezhetően finom belső hullám csapott meg, egy könnyed, lelkesítő érzés. A lényeg azonban ezután következett. Sokszor már a fogadtatás jólesően barátságos volt, de ha nem, hamar azzá vált. Persze mindez emberfüggő is volt, a kevésbé nyitottak társaságában mindez nehézkesebben működött. Valami azonban ekkor is történt, mert az ima nélkül számtalanszor tapasztaltam, hogy szikárabban, borongósabban alakult a nap. A fohász mindig meghatározott időtartamra vonatkozott, kezdetben a munkaidőre, majd később egy-egy találkozóra. 

Mindez már a múltté, és annyira személyes, hogy csak a megtapasztalt hatás miatt írtam le. Egy-egy kötetlen beszélgetés előtt azért még mostanában is eszembe jut, és alkalmazom, majd rendszeresen azt hallom ismerőseimtől, hogy szinte feltölti őket a találkozó. Ez utóbbi pedig talán a legértékesebb és legfontosabb visszajelzés, mert újabb bizonyíték arra, hogy az Istentől érkező támogatás mindig pluszt jelent, és valamit valamilyen módon mindig hozzáad az életünkhöz. Csak észre kell vennünk a jeleket, mert azok értékes tapasztalatokkal gazdagíthatják a hitünket és az önismeretünket.