Jókor jött válasz

Ülök a monitorral szemben, és úgy érzem, képtelen vagyok megoldani a feladatot. A munkahelyemen, a szokásos irodai környezetben vagyok, és az eddigi rutinnal meg kéne ugrani ezt a mostanit is, de valahogy nem megy. Főként nem határidőre. Először izgalmat érzek, majd elkezd növekedni a kétségbeesés, a gyomortól a torokig tart a szorítás. Egy ilyen helyzetben kértem először segítséget a szakmámban. Fentről.

Mindig is szabálykövetőnek tartottam magam, és ha feladatok adódnak, akkor azokat szerettem időre megoldani. Éppen ezért frusztrált, hogy nem megy, ami viszont abban az időszakban nem volt elfogadható, mert a munka és a megélhetés volt a tét. Rajtam kívülálló okok miatt stresszes napok voltak. Különösen, mikor egy üres, fehér felületet látok a monitoron, pedig ott valaminek lennie kéne: a megoldásnak. 

A pontos fohászt most nem irom le, de nagyon konkrét volt, megszólítással, kéréssel együtt. Kezdetben mindig hétszer mondtam el magamban, később, amikor már rutinszerűbbé vált, csak háromszor. Ezután felálltam az asztaltól, és kimentem egy rövid időre. Vártam, hogy "visszaérjen" a válasz. Néhány perc múlva visszaültem az asztalhoz, és valami mindig elkezdett derengeni, majd valahogy megszületett a megoldás. 

A legerdékesebb az egészben, hogy egy munkatársam nemegyszer szintén előállt valamilyen ötlettel, de az enyém rendre jobbnak tűnt. Persze most, évekkel később visszaemlékezve nincs meg az összes ilyen alkalom, de az biztos, hogy amikor "felsőbb" segítséget kértem, sosem sültem fel. Így egy nehéz, bizonytalan időszakban sikerült megszerezni, majd megőrizni egy jó állást. 

Még egyszer hangsúlyozom, a kérés mindig egy konkrét feladatra szólt, és a válasz nem hagyott cserben.