Kilégzés, belégzés

Figyelj a légzésedre...ki, be, ki, be...a légzőgyakorlatok nyugalmat teremtenek benned, feloldódik a stressz..ki, be, ki, be... Gyakran hangzik el ez az ígéret a jógaórákon. Én azonban arra intek mindenkit, legyen nagyon óvatos ezen a téren, nekem kishíján gyomorfekélyt okozott. A következő sorok ismét arról szólnak, hogy az embert úgy teremtették meg, gondolatai és lelkének minden rezdülése hasson a külvilágra.

Mivel régen, 20 éves koromban jártam jógafoglalkozásokra, akkoriban többször kísérleteztem légzőgyakorlatokkal. Ez azonban történetem idején már nem vonzott, alapvetően ragaszkodtam istenképemhez. 

Abban az időben két állásom volt, melyekkel annyi pénzt tudtam keresni, amennyi a kényelmes élethez éppen elég volt. De többet és jobbat akartam. Nem voltam teljesen elégedett, azt akartam, hogy - ebben az időben - Nagyboldogasszony bőséget adó hatása intenzívebben legyen jelen. És itt ismét arra kell, hogy utaljak, ami esetemben már számtalanszor bebizonyosodott, nem elég, ha valamit nagyon szeretnék elérni, azt mentálisan is meg kell támogatni.

Némi magabiztossággal tehát a "matrázást" elkezdtem kombinálni egy légzőgyakorlattal. A belégzések alatt kimondtam magamban a nevet, majd ugyanezt tettem a kilégzések alatt is, mindezt folyamatosan, hosszú ideig, a semleges teendőim végzése közben. Csak hogy jobban hasson, gondoltam. Ez is olyan gyakorlat volt, amiből a környezetemben lévők semmit nem vettek észre.

Munkahelyi feladataimat ekkor még kényelmesen össze lehetett egyeztetni. Hirtelen adódott azonban egy harmadik lehetőség is, egy legjobb, ami annyi pénzzel kecsegtetett, hogy fel is adhattam volna a másik kettőt. Bevállaltam, és ettől kezdve egy ideig már három helyen kellett jelen lennem. Közben a napi légzőgyakorlathoz kötött imámat folyamatosan gyakoroltam. Éreztem, hogy a testemben, különösen a tüdőmben feszültségek keletkeznek. Azt hittem, le tudom vezetni, és ez így meg is oldódik. Az események azonban sűrűsödni kezdtek. Időpont itt, feladat ott, megjelenés amott. Telefon cseng: "Zoli, tegnap kellett volna leadnod..." Rohanás tovább. Otthon is dolgoztam, hogy utolérjem magam, és a nap csak 24 órából állt. Újabb telefon: "Zoliii, még mindig nincs itt..." Hamarosan egekbe értek a megoldatlan feladatok, lekéstem, kicsúsztam, konfliktusba keveredtem. Utáltam a helyzetet, miközben továbbra is ragaszkodtam az általam kitalált gyakorlathoz, hogy ugye jobban hasson... És a stressz csak nem akart enyhülni, már szinte remegtem, annyi minden volt a fejemben és körülöttem. Akikkel együtt dolgoztam, nem is értették, mi lett ebből az emberből. A gyomrom is maróan fájni kezdett, dermesztő érzés volt...

Ez volt az a pillanat, amikor feladtam, és amint abbahagytam a légzőgyakorlatosdit, kint is, bent is enyhülni kezdett a feszültség. Elengedtem az új munkalehetőséget, megelégedtem az addigi anyagi lehetőségekkel. Régi békés 

közérzetem hamarosan visszatért, ismét minden a helyére került.

A Jézus-imát tanítók szerint hasznos lehet a gyakorlatot a légzéshez kötni, úgy hogy például kilégzésre Jézust, belégzésre Krisztust mondunk magunkban. Úgy vélem azonban, a fenti történet legfontosabb tanulsága mégis az, hogy a légzőgyakorlatok nagy óvatosságot kívánnak, talán jobb, ha nem is foglalkozunk ilyenekkel. Az erőszakolt légzés a lelkünket és az egészségünket is tönkreteheti, nem játék. 

Szilárd meggyőződésem, a Név hívása az elme feladata, és ennyi pont elég is, a test és a lélek automatikusan engedelmeskedni fog a szellem erejének.