Amikor ketten-hárman összegyűlnek
Különös tapasztalat volt sok-sok év után összefutni egy régi ismerőssel. Nem a környezet, de nem is az esemény aktualitása miatt. Hamar szót értettünk, majd miután kiderült spirituális érdeklődése, megjelent köztünk egy jóleső, ismerős érzés. Mindez nehezen megfogalmazható, de annyi biztos, hogy ez azon pillanatok közé tartozott, amikor átélhetővé válik az ember társas életének egyik alaptörvénye. 👉 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Már az elején érdemes leszögezni: ez csírájában ugyanaz a gyűjtőerő, amely képes társasággá, közösséggé kovácsolni a hasonló érdeklődésű embereket, legyen szó hobbiról, sportról, fizikai vagy szellemi aktivitásról. Így alakulnak ki aztán a klubok, körök, csapatok, melyek erőterében új lendületet kapnak a középpontban álló tevékenységek, majd a tagok a korábbinál intenzívebben haladhatnak céljaik felé. És ez csak az emberi szint, az idézet ennél sokkal-sokkal többről szól, és nagyon messzire vezet. ...