A gyakorlat

Mint az a korábbi bejegyzésekből kiderült, keresztény misztikusnak tartom magam, aki Jézus Krisztust hívja. Lehetőleg magamban ismétlem a Nevét, hangosan csak ritkán, egyszerűen azért, mert nem tartozik másra. Ha össze kéne adni, hogy ez a gyakorlat mennyi ideig tart naponta, úgy fél és két óra között jönne ki, attól függőben, mennyire zsúfolt az adott időszak. 

Kezdetben próbálkoztam hagyományos meditációval, vagy keresztény szóhasználattal, szemlélődéssel is. Egy csendes, nyugodt környezetben elcsendesedve ülve bizony erősebb a hatás, ami szinte kimossa a tudatot, de végül mégis az előbbi tűnt praktikusabbnak, mert a cél nem egyfajta révülés, hanem jelen lenni a mindennapokban, és úgy fejlődni. 

Ajánlják a Név kimondásának/gondolásának légzéshez igazítását is, de nem tapasztaltam előnyösnek ezt a módszert, amiről itt olvashatsz. Amúgy is, a legkisebb sejtektől a gigantikus galaxisokig mindent kigondoló és létrehozó Isten evilágon túli, ezért nem feltétlenül kell rituálékat és gyakorlatokat végezni ahhoz, hogy küldöttjét megidézzük magunkban. Ezeknek elsősorban közösségek és társadalmak szervezésénél van fontos szerepük. Számomra azonban csak Ő van és én, köztünk pedig a kétezer éve kinyilvánított Név. A gondolatainkban megidézzük, Ő pedig átformálja a lelkünket, és befolyásolja cselekedeteinket. 

Korábban egy ideig a gyermek Jézust tartó Madonnát is hívtam különböző, a köztudatban még megmaradt nevein, a blog néhány bejegyzése is utal erre. A különböző Nevek eltérő hatással vannak a gyakorlóra, amit nehéz körülírni. Míg Jézus Krisztussal könnyebben feltárul a világ működése, Nagyboldogasszony, Fekete Madonna és Babba Mária hatása sokkal rejtőzködőbb, érzelmileg is más. Mindegyikre jellemző ugyanakkor a mellkas tájékán különböző intenzitással jelentkező olajhoz vagy mézhez hasonló kellemes érzés. 

A Biblia, a szobrok és képek milliói közvetítik és megjelenítik Őt, de ahhoz, hogy szellemben és lélekben eggyé váljak Vele, pont elég a Név.